Véget ért a Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál

0
733
Tigran Hamasyan. Fotók: Csíkszeredai Nemzetközi Jazzfesztivál

Véget ért a közel egy hétig tartó jazzlüktetés, a színek, a hangok, a mozgás kavalkádja, ami alaposan felrázta a csíki kulturális életet. A fesztivál öt napja alatt 14 koncertet hallgathatott meg a közönség, emellett a kísérőrendezvények is rengeteg érdeklődőt vonzottak a város több pontjára. A fesztiválról és annak utóhangjáról Szilágyi Nóra főszervező számol be.

Hogyan értékeli a szervezői csapat a fesztivál idei kiadását? 

Elképesztő volt minden tekintetben, egyszerűen nem találok szavakat, hogy elmondjam, hiszen minden sikerült, ami miatt izgultunk, minden a helyére került, mindenki tudta a dolgát, és még az idő is velünk volt, hiszen nem jött a vihar, sőt sütött a nap, amikor a város végén esett az eső. Hihetetlen hálát érzek mindezekért. Köszönet a csapatnak, akik ennyire profin tették a dolgukat, és a közönségnek, hogy ennyien eljöttek, és ennyire szerették idén a fesztivált! 

Mi az, amit mindenképp kiemelnétek belőle? 

Sok dolgot tudnánk kiemelni, de a legmegdöbbentőbb mégis a sztárvendég, Tigran Hamasyan koncertje volt, ami mindenkit elvitt egy más állapotba. Volt, aki lebegésről beszélt, volt, aki meditatív állapotba került vagy éppen sírt. Én például teljesen elveszítettem az időérzékemet, és maximum fél órának éreztem a másfél órás koncertet, annyira intenzív és döbbenetes volt. 

Ezen kívül nem hagynám szó nélkül a bukaresti RVQ zenekart sem, akik a vártnál is sokkal komolyabb zenét hoztak, vagy a Grey Paris és a csodás Hot Jazz Band koncertjét, amelyről esőben sem mozdult el a közönség. A Nat Osborn Band zenakarral kiválóan „ütött” a táncos program, amit Bordás Attilával találtunk ki, Net Osborn hangjától pedig elájultunk. 

Meg kell említenünk a Kulissza előtti Petőfi színpadot is, ahol a Random Trip már a nulladik napon „felrobbantotta” a hangulatot Vibe Changers című produkciójával, majd ezt követően a csíkszeredai Folkfantasic, a kolozsvári Edina&Friends és Danics Dóra–Sinha Róbert is egy más stílusban ütős koncertet adott a közönségnek.

Milyen volt a koncertek látogatottsága? Honnan érkeztek nézők?

Mivel minden napra jutott egy-egy nagy fellépő, rengetegen jöttek más városokból is, és elég szépen megtelt az udvar. Nagyon sok külföldi érdeklődő eljött, és sokkal több román szót hallottam a nézőtéren, mint eddig. Sejtettem, hogy ha egy napra tesszük a világsztárt és Luiza Zant, akkor biztos sikerül bevonzani a román ajkú közönséget is. Így is lett. 

Mennyire befolyásolta a programot a viharos időjárás?

Úgy érzékeltük, hogy egyáltalán nem volt gond az időjárással. Míg más rendezvényeket elsodort a vihar, elmosott az eső, addig mi itt óriási kegyelemben részesültünk, hiszen két koncerten esett az eső, de egyiket sem zavarta ez a körülmény. Sőt, a Grey Paris koncerthez kifejezetten illik az eső… Gyönyörű volt, ahogy a közönség ott állt a színpad előtt, és hullámzott, táncolt az esőben. 

A másik koncert a Hot Jazz Band zenekaré volt, akik a beleegyezésünkkel leálltak fél órára, hogy csendesedjen az eső, de a közönség visszatapsolta őket, hogy folytassák nyugodtan. Én magam is ott táncoltam esőkabátban majdnem végig az első sor szélén. 

Milyen volt a jazz painting fogadtatása? Vásároltak a munkákból? 

Nagyon szép alkotások születtek, mindenki élvezte, hogy újra jelen vannak a festők és grafikusok. Két festményről tudjuk, hogy biztosan elkelt, a többit ezután fogják értékesíteni, mi segítünk majd a reklámban.

És volt még jazz vonat, jazz kocsma, gyermekprogramok, egyéb érdekességek…

A jazz vonat, azaz a híres jazz zenész után elnevezett Jazz Cool Train mindenkinek mosolyt csalt az arcára, hiszen felnőttként nem igazán nyílik lehetőség ilyenre felülni, főleg ha valakinek nincs gyereke. Én például Szovátán ültem ilyenen először a kisfiammal, aztán pedig ugyanezen a tusnádi vonaton, itthon, egy városnapi rendezvényen. Szeretném ezúton is megköszönni a vonat tulajdonosának, hogy belement a játékba, és itt maradtak este 11-12 között is, hogy ekkora örömet okozzanak a nézőknek!

Ugyanekkora sikert aratott a Cadillac és a többi oldtimer autó is, amelyekkel a sztárokat, fellépőket szállítottuk éjjel az ANT-ba, a jam session helyszínére. Köszönet a helyi oldtimer-gyűjtőknek és az ANT klub tulajdonosainak, Alinak és Zsoltnak, akikkel mosolyogva kitaláltuk ezt az egészet, és ugyanilyen elégedett mosollyal nyugtáztuk, milyen jól sikerült a kezdeményezés.

A gyerekek zenés-kézműves foglalkozása is mindkét nap jól sikerült, hála Szabó Katának, a Mycreativeplace vezetőjének és a HelloWuudhu csapatának, akik gyönyörű tárgyakat találtak ki és készítettek a gyerekekkel közösen.

A Wild to Wear fesztiválos hasi-tasik és szatyrok, Bizsu kézzel készült fülbevalói nagy sikert arattak a sztárok körében is, és Fazakas Barna róluk készült reklámgrafikáit is imádták. 

Hogyan fonódott össze a CAMP_Coexistence 2022 címet viselő intenzív tánctábor a jazz fesztivállal? Ezáltal és a festészet bevonása által mondhatni majdnem összművészeti fesztiválról beszélhetünk idén.

A közönség nagyon élvezte a hirtelen előkerült táncosokat, szerintem nagyon feldobták a hangulatot, a Random Trip vagy a Nat Osborn Band koncertjén például egyből berobbantották a bulit. 

Valóban nagyon jól összefonódtak a művészeti ágak az idei jazzfesztiválon. Úgy érzem ez az, amit el szerettem volna érni. Mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs ilyen sok művész és nyitott ember a városunkban. Ugyanakkor nem jöhetett volna létre a támogatók nélkül, akik közül kiemelem a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatalt, a Magyar Turisztikai Ügynökséget, a Nemzeti Együttműködési Alapot, a MOL-t és a Petőfi Kulturális Ügynökséget a Magyar Kultúráért Alapítvánnyal együtt, valamint minden helyi partnert és céget, akiknek nevét megtalálják a frissített honlapunkon: www.jazzfestival.ro 

Találkozzunk jövőre is, ugyanilyen nagy örömmel!

Sajtóközlemény