Isten az igazi bölcsesség forrása

0
813

A Katolikus Magyar Bibliatársulat (KMB) felnőttek számára szervezett tábort július 28–31. között Hargitafürdőn. A táborban, melynek témája Jézus, Sirák fiának a könyve volt, Oláh Zoltán teológiai tanár tartotta az előadást, a szervezők szem előtt tartották a testi-lelki töltekezést. Az eseményről Horn Ana Daniela nagyváradi résztvevő számol be.

A résztvevőknek (akik a következő helységekből jöttek: Székelykeresztúr, Csíkszereda es környéke, Gyergyó, Marosvásárhely, Balázsfalva, Gyulafehérvár, Kolozsvár és Nagyvárad) a lelki táplálékot az előadások, műhelymunkák, beszélgetések és a napi szentmisék biztosították a pálos kolostor templomában.

Az első nap Oláh Zoltán teológiai tanár bevezető előadásával kezdődött. Sirák fia megindokolja, miért írta meg a művét: a paidea, pedagógia és a szófia miatt, Izrael dicséretére. A keresztény hagyomány egyszerűen Liber Ecclesiasticusnak (egyházi könyvnek) nevezi ezt a könyvet. Az ókori egyház katekumenjei (hitújoncai) oktatásában amolyan tankönyv szerepét töltötte be – világított rá az előadó.

Második nap a 3., 7., 38. fejezeteket mélyítettük el. Kifejtettük a szülők tiszteletét öregkorban a Dekalógus negyedik törvénye szerint, ezt egy áldás kíséri: hosszú élet a földön. Aztán beszélgettünk arról, hogy mit jelent a papok és az orvosok tisztelete. Délután kirándultunk, este pedig szentségimádáson vettünk részt.

Érdekes előadás volt a harmadik napon a 24. fejezetről, ahol a maga dicséretét zengi a bölcsesség, aki anyja a szép szeretetnek (Sir 24,24), a János evangélium prológusával való hasonlóságokat kerestük meg benne. A csoportmunkában különösen megérintett a haragtartás, megbocsátás kérdéséről szóló rész (Sir 27,30−28,7). Délután ismét kirándultunk, este a hangulatos színes-esten eljátszottuk, megénekeltük azokat a szentírási részeket, amelyek megérintettek. A tábortűz az eső miatt elmaradt, de a jókedv megmaradt.

Vasárnap reggel szentmisén vettünk részt, aztán az ősatyák dicséretével (44. fejezet) foglalkoztunk, amit a kiértékelés követett. Megértettük, hogy az igazi bölcsesség forrása Isten, az ő igéje (1,1−5).

A KMB táborban mindig érdekesek az előadások, az interaktív műhelymunkák, jó a közösség és szép a természeti környezet. A szállás a Katalin panzió szép, kényelmes épületében volt, a finom és bőséges ételt a Bíró-panzió biztosította.