Elhunyt Anton Neu ny. plébános

0
969

Anton Nikolaus Reinhardt Neu (Anton Neu) plébános július 21-én hazatért teremtőjéhez. Az evangélikus teológus-hallgatóból katolikus pap, a temesvári egyházmegye lelkipásztorából németországi plébános lett, de hazánkban is sokat tett azokért a közösségekért, ahol szolgált.

Karánsebesen született 1937. január 13-án, az evangélikus-lutheránus templomban keresztelték meg. Teológiai tanulmányait a Nagyszebeni Protestáns Teológiai Intézetben kezdte, időközben azonban áttért a római katolikus hitre, és 1957-ben ismét megkezdte teológiai tanulmányait, ezúttal a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán. A katolikus vallásra való áttérésében és papi hivatásának tisztázásában döntő szerepe volt a Lugoson tevékenykedő Heribert Laschober ferences szerzetesnek, akkoriban költözött Lugosra a Neu család. 1963. április 21-én Gyulafehérváron Márton Áron püspök szentelte pappá. Vele együtt 1963-ban a következő teológiai hallgatókat szentelték pappá: Peter Dermendzin, Anton Totterer, Peter Jäger, Georg Augustinov, Peter Heim. Papi jelmondata: „Lásd, itt vagyok hogy teljesítsem akaratod.“ (39. zsoltár).

A temesvári egyházmegye papjaként – amelyet akkoriban a kommunista állam nem ismert el – Anton Neu káplánként Resicabányán, Karánsebesen – innen rövid ideig (1966) az elárvult ebendorfi plébánián –, Aradgájban és Németszentmihályon szolgált. Segédlelkészként a legtöbb időt, 1969-től 1985-ig a Temesvár-gyárvárosi Millenniumi templomban töltötte Franz Stemper káplán és dr. Fodor József prelátus munkatársaként. Ottokar Paschek betegsége miatt 1985-ben Anton Neu-t nevezték ki buziásfürdői plébániai kormányzóvá. Innen Jugoszlávián keresztül menekült át a határon, ahol egy hónapot kellett börtönben töltenie, mielőtt továbbengedték volna Németországba. Ott az augsburgi egyházmegyében, majd a münchen-freisingi főegyházmegyében telepedett le. Egy évig káplánként dolgozott Münchenben, majd újabb egy évig Garmisch-Partenkirchenben, majd 1987-ben Gartenberg-Geretsriedbe került plébánosnak. 1994-ben exkardinációt kért a temesvári egyházmegyétől. Nem sokkal az exkardináció előtt Temesváron letette a plébánosi vizsgáit, és ugyanezen év júliusában egy hónapig segédkezett a nagyszentmiklósi plébánián. 1994. március 22-től a müncheni Szent Piusz plébánián szolgált plébánosként. 1997. július 1-jén véglegesen inkardinálták a münchen-freisingi főegyházmegyébe.

A plébános tehetséges zongorista és zenész volt. Szabadidejében hosszú órákat töltött a zongorája mellett, Haydn, Mozart és Beethoven szonátáit játszotta. Protestáns teológushallgatóként Nagyszebenben körülbelül egy éven át tanult orgonán játszani Franz Xaver Dressler professzortól, az akkori városi kántortól. A temesvári Millenniumi templom káplánjaként rendkívül elkötelezett volt az akkori ifjúság iránt, magyar ifjúsági kórusukat többnyire a nagy orgonán kísérte, amelyen mesterien tudott játszani. A Szent Pius templom plébánosaként 2002-ben a templom belterét felújíttatta, és a templomi kórus kapott egy zongorát a próbákhoz. Hivatali ideje alatt a müncheni román ortodox közösség, Simion Felecan lelkipásztorral szintén második otthonra lelt a Szent Pius templomban, ahol vasárnaponként a katolikus szentmisét követően tartották a román ortodox istentiszteletet. Az akkori érsek, Friedrich Wetter bíboros megdicsérte a Szent Pius egyházközség nagylelkűségét a román ortodox egyház iránti nyitottságáért és segítségéért. 2007-ben Anton Neu nyugdíjba vonult és Nürnbergben telepedett le, ott élt haláláig. Isten adjon neki örök nyugodalmat!

Forrás: A temesvári egyházmegye sajtóirodája