A testvériség nem fél a különbözőségtől

0
178

Néhány kép hosszú időre emlékezetes marad. Ferenc pápáról több ilyen képünk is van. Ahogy a pandémia idején (2020. március 27.) egyedül áll az üres Szent Péter-téren, imádkozik, kér, áldást ad a világnak a szakadó esőben… Ilyen a kanadai Szent Anna-tónál térdfájdalma miatt tolószékben, a fehér ember világuralmi vágyai, fennsőbbségi tudata miatt elkövetett bűnei bocsánáért imádkozó pápa is.

Ferenc pápa július 26-án az esti órákban igeliturgiát vezetett a kanadai Szent Anna-tónál (Lac Ste. Anne), Észak-Amerika őslakosainak egyik legszentebb helyén, ahol sokan keresnek gyógyulást. ,,A testvériség… nem fél a különbözőségektől, mondta, majd így szólt: eléd hozzuk történelmünk disszonanciáit, …segíts, hogy sebeink begyógyuljanak!”

,,…itt, e tó partján a dobok hangja, amely átível az évszázadokon és egyesíti a különböző népeket, visszavisz bennünket abba az időbe. Emlékeztet arra, hogy a testvériség akkor igazi, ha egyesíti azokat, akik távol vannak egymástól, hogy az egység üzenete, melyet az ég küld a földre, nem fél a különbözőségektől, és közösségre hív bennünket, a különbözőségek közösségére, hogy együtt kezdjük újra az utat, mert mindannyian – mindannyian! – úton lévő zarándokok vagyunk.”

,,Testvéreim és nővéreim, mindannyian rászorulunk Jézusnak, a lélek és a test orvosának gyógyítására. Uram, ahogy az emberek a Galileai-tó partján nem féltek szükségleteikkel hozzád fordulni, úgy mi is, Uram, ma este hozzád jövünk a magunkban hordozott fájdalommal. Elhozzuk hozzád szárazságunkat és nehézségeinket, elhozzuk hozzád az őslakos testvéreink által elszenvedett erőszak traumáit. Ezen az áldott helyen, ahol harmónia és béke uralkodik, eléd hozzuk történelmünk disszonanciáit, a gyarmatosítás szörnyű következményeit, sok család, nagyszülő és gyermek kitörölhetetlen fájdalmát. Uram, segíts, hogy sebeink begyógyuljanak! Tudjuk, hogy ez erőfeszítést, gondosságot és konkrét tetteket igényel részünkről. De azt is tudjuk, Uram, hogy egyedül nem vagyunk rá képesek. Rád, édesanyád és nagyanyád közbenjárására bízzuk magunkat.”

Ferenc pápa kanadai apostoli látogatása kezdetén Forrai Tamás, SJ, a torontói Szent Erzsébet magyar plébánia vezetője átfogó képet adott a Vatikáni Rádiónak. A kanadai pápalátogatás kontextusát magyarázva elmondta: ,,Egy nagyon fiatal ország, nagyon dinamikus a növekedés a gazdaságban, egy liberális, multikulturális mintaországnak tekinti magát, de mégis ebben a fiatal országban nagyon sok öregség és sebzettség van”.

Az őslakosok, a gyarmati múlt sebzettsége éppen az egyik oka Ferenc pápa kanadai látogatásának — emelte ki Forrai Tamás SJ a beszélgetésben. ,,Nagyon sok a bent ragadt történelmi kompromisszum a két nagy nemzet, az angol és a francia között, ami az utóbbi időben nagyon érezhetővé vált. Emiatt is nagyon érdekes, sokszínű és gyakran nehezen értelmezhető ország, emelte ki a jezsuita.

Ferenc pápa július 24-30. közt zajló kanadai apostoli látogatása során úticéljai közt szerepel Edmonton, Québec és Iqualit. Elsődleges célja a találkozás az őslakos népek képviselőivel, hogy elősegítse a korábbi sebek gyógyulását és a kiengesztelődést.

Forrás: Vatican News, ABC News, EWTN

Ferenc pápa spanyolul elmondott beszédének részleteit Tőzsér Endre SP fordításában közöljük