Az öreg ember nem selejt!

0
113
Fotó: Kristó Róbert

            A tavalyi, családnak szentelt évben Ferenc pápa bevezette a „gyökereket őrző” nagyszülők és idősek világnapját, amelyet július negyedik vasárnapján ünnepelünk meg. A szentatya számtalan alkalommal hangsúlyozza az idősek és nagyszülők értékességét, valamint szerepét úgy a világban, mint az Egyházban. Hadd idézzek a tavalyi beszédéből: „Mi mondhatjuk el a félelmet érző fiataloknak, hogy a jövőtől való szorongás legyőzhető. Mi taníthatjuk meg a saját magukba szerelmes fiataloknak, hogy nagyobb öröm adni, mint kapni. Mi, idősek emlékeztethetjük az ambiciózus fiatalokat arra, hogy a szeretet nélküli élet kietlen.” E havi írásomban –  a világnap alkalmából – idősekről időseknek írok, az Egyházban betöltött szerepükről és küldetésükről. Szeretném, ha mi fiatalok kincsként őriznénk időseink, nagyszüleink bölcsességét, tapasztalatát, gondoskodását és szeretetét.

            Szent II. János Pál pápa az öregeknek írt levelében a következőt írja: “Tiszteletet adni az öreg embernek három kötelezettséget foglal magába: elfogadni, támogatni őt, és értékelni tulajdonságait. Ez sok helyen ősi szokás szerint szinte magától értetődően történik. Másutt azonban, főként a gazdaságilag jólétben élő nemzetekben irányt kell változtatni ahhoz, hogy az emberek az évek előrehaladtával méltósággal öregedhessenek meg, és ne kelljen félniük attól, hogy a végén semmibe veszik őket.” Manapság öregeinket kiselejtezzük, háttérbe szorítjuk, magukra hagyjuk. Sajnos, amolyan trenddé vált. Nem becsüljük meg őket, nem kérjük ki a véleményüket, nem hallgatjuk meg jó tanácsaikat. A nagyszülő csak akkor kell, ha szükség van az unokák mellé felügyeletre, ha el akarunk menni szórakozni, ha segíteni kell a háztartásban. Megszámlálhatatlan hasonló panaszok sorát hallom nap mint nap. Mindezek mellett azonban sok pozitív példát is látok. Egyházközségeket, ahol megbecsülik az időseket, nőszövetségeket, különböző társulatokat, rózsafüzért morzsolókat, megingathatatlan erővel, hittel és bölcsességgel megáldott együtt őszülő családokat. Az öreg ember nem selejt! A társadalom része, értékes és szerethető tagja. Az, akinek helye és szerepe van az egyházban. Mi lenne velünk az öregek nélkül? Tette fel bárki is az olvasók közül ezt a kérdést? Gondolkodtunk el valaha azon, mi lenne az egyházzal, ha egyik napról a másikra eltűnnének az idősek a padból, nem imádkoznának, nem végeznék a rózsafüzért? Súlyos kérdések, mégis relevánsak. Templomaink ürülnek, az öregek elmennek, utánpótlás nincs, vagy legalábbis kevés. Nem hibásokat kell keresnünk, csupán lehetőséget teremteni arra, hogy az öregek a fiatalokkal összekovácsolódjanak. A nagyszülő életbölcsessége, tapasztalata és imaélete, azaz hitelessége segít visszatalálni a valami oknál fogva eltávolodó fiatalnak az egyházhoz. Ha azt látja a tinédzser, hogy a nagymama mindennap megy a templomba, mély áhítattal imádkozik, szentségekhez járul, illetve hétköznapi életét is az Isten tenyerébe helyezve éli, nem hiszem, hogy ne érintené meg a szívét, ne kérdezne, ne akarna részese lenni. A hiteles életpélda a kulcsa az öregek és fiatalok minőségi kapcsolatának.

            Az öregség Isten ajándéka. Aki megéli, az különleges élethivatást tölt be. Tudom, sok bajjal, nehézséggel is együtt jár. Már semmi sem olyan, mint régen. Nehezebb a járás, a munka, a beszéd, stb. De talán annak az elfogadása a legnehezebb, hogy a kapcsolatok ritkulnak, egyre magányosabbá válik az ember. Ne legyen az öreg ember nyűg, ne érezze magát haszontalannak és számkivetettnek! Adjunk nekik feladatokat, hallgassuk meg őket, kérjük ki a véleményüket, keressünk egy olyan közösséget, ahová tartozhatnak öreg korunkban is. Az öregek értéket képviselnek és adnak tovább a jövő generációjának, melyek befogadására nyitottnak kell lennünk.

            Ma, az idősek és nagyszülők világnapján, megkülönböztetett módon és szeretettel legyünk jelen, ajándékozzuk meg őket egy kis figyelmességgel, jó szóval, öleléssel és imával. Az öregek társadalmunk alappillérei, nélkülünk nincs múltunk, ahogy jelenünk és jövőnk sem. Azt kívánom, magunknak és időseinknek, hogy tudjunk jól megöregedni, tudjuk elfogadni önmagunkat olyannak, amilyenekké váltunk az évek során. Úgy, ahogy a híres tanatológus Polcz Alaine is megélte: „Tudok jól öregedni, fölismerem a dolgokat. De a görcsös tartás az nem jó. Az bekeményít. Borotvaélen járunk. Mi az, ami szükséges, mi az, ami jó, mi az, ami tényleg kondícióban, fiatalosan tart. Nem arra gondolok, hogy a ráncaimmal mit tegyek, hanem a gondolkodásom, a nyitottságom, a világlátásom legyen egészséges.”

Isten éltesse és óvja az időseket, nagyszülőket. Köszönjük, hogy vannak nekünk!

Ferencz Emese