A csend varázsa

0
199

A minap egy vicces történetet meséltek egy helyettesítő tanárról, akit a barátja megkért, menjen be az osztályába és tartsa meg az óráját, mert ő a forgalomba zárva dugó miatt nem ér be időben. A barát be is ment, de olyan téma következett a fizikaórán, amiről nemigen tudott mit mondani, gondolta, hanghullámok, hát szóljon a csendről, illetve még jobb, ha csendet tartanak, míg befut a kolléga. Így szólt tehát: “a hang ellentéte a csend, próbáljuk azt ki egy kicsikét, maradjunk csendben”. Szófogadó osztály lévén elhallgattak, belemerültek a csendbe. S mivel a kolléga csak nem érkezett, kicsengetésig gyakorolták a csendet.

A történet a lelkigyakorlatos élményeimet, emlékeimet idézte fel. Csendes, szemlélődő lelkigyakorlaton két ponton szokott nehézségem adódni. Az első a kezdés, amikor hozzá kell szokni az elcsendesedéshez, mert nemcsak az imaidő alatt, de egész héten, reggel, délben, este, étkezés vagy séta közben is teljes a csend, a résztvevők nem szólnak egymáshoz. Sőt, ilyenkor a lelkigyakorlatozó számára az az ajánlat, hogy még a saját gondolataival se foglalkozzon, ne kezdjen azokkal se párbeszédet. Hagyja őket jönni és menni. Mert bármennyire is furcsán hangzik, a gondolatok, ha az ember csak rájuk tekint s tovább engedi őket, jönnek és mennek. Figyelmünk szögezi le, bírja maradásra őket. A legnyugtalanítóbb gondolatok is tovaszállnak, ha nem foglalkozunk velük.

Amilyen furcsa az első napon az elcsendesedés, a körülöttünk levő természet, a tárgyak, hangok egyszerű megfigyelése, olyan meglepően nehéz egy hét után újra megszólalni. Sőt, kifejezetten ijesztő, aggasztó érzés visszatérni a korábbi, zajos, hangos, rengeteg fölösleges gondolattal, szóval, mondattal megterhelt hétköznapi életbe. Óhatatlanul felvetődik az emberben a kérdés: hogy is tölthet el élete értékes perceiből, óráiból olyan sokat fölösleges, haszontalan és érdektelen szavakkal, gondolatokkal, aggódással?! Nemhiába tartja a népi bölcsesség: azért van két füle s csak egy szája az embernek, hogy kétszer annyit halljon, hallgasson, mint amennyit beszél. Az se mindegy azonban, mire fülel, mit hallgat és mit hall meg, mindezekből a hangokból mit enged az értelméhez és a szívéhez.

A nyár, a szabadság időszaka arra is alkalmas, hogy többet füleljük a természetes közeg hangjait, s még annál is többet a csend szavát. Ha ez az első “gyakorlat” sikerül, hozzuk haza a csendet, hallgassuk többet a haszontalan, tartalmatlan szóhalmazok helyett a csend szavát. A csendben, a csend mögött egyszercsak felragyog a fény, értelmet nyer, ami addig összefüggéstelennek tűnt, és megszólal a szavakon túli értelem.

MEGOSZTÁS