Fizikailag sérült és beteg emberek pasztorációjáról beszéltek

0
851

Simon Judit-Gyöngyivel, a HIFA-RO Egyesület elnökével találkozott dr. Kovács Gergely érsek Gyulafehérváron július 14-én délelőtt, adta hírül a közösségi médiában a gyulafehérvári érsekség.

A 2000-ben Marosvásárhelyen létrejött HIFA-RO Egyesület sérült és krónikusan beteg felnőttek számára szervez foglalkozásokat, képzéseket, táborokat, szemináriumokat. Simon Judit Gyöngyi maga is tolószékkel közlekedik, ismeri és érti sorstársai gondjait, ugyanakkor lelki vágyaikat próbálja írásművekben is kifejezni, emellet pedig gyakorlati megoldásokat keres.

Portálunk megkeresésére Simon Judit elmondta, Kovács Gergely érseket 1996 óta ismeri, amikor az akkori fiatal marosvásárhelyi káplánnal hittanórákon, szentmiséken együttműködött. Már akkor érzékelte figyelmét és figyelmességét, a fogyatékkal élő ember iránti őszinte érdeklődését, odafordulását. Ezért is kereste meg a HIFA-RO Egyesület és általában a hitet kereső, vallásos sérült emberek gondjaival. A fogyatékkal élők pasztorációjának kérdése foglalkoztatja Simon Juditot, minthogy maga is teológiát tanul, még jobban feladatának érzi ezeknek az embeteknek a szervezett és rendszeres keretek közti spirituális szolgálatát.

A jövőbe mutató beszélgetésen többek között a fizikailag sérült és beteg emberek megsegítésének, a társadalmi és egyházi életbe való jobb bekapcsolódásának lehetőségeit keresték együtt, Kovács Gergely érsek megértette az igényt és a továbbiakban közösen keresik a lelkipásztori ellátás legjobb módjait a fogyatékkal élők számára.

Fotó: gyulafehérvári érsekség