Elérkezett az Isten országa

0
238

Evangélium Szent Lukács könyvéből

Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: „Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába.
Menjetek! Úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.
Ha betértek egy házba, először is ezt mondjátok: Békesség e háznak! Ha békesség fia lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra.
Ha egy városba érkeztek, és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!
*
De ha betértek valamelyik városba, és nem látnak titeket szívesen, menjetek ki az utcára, és mondjátok: Még a port is lerázzuk, ami városotokban a lábunkra tapadt, de tudjátok meg: Elérkezett hozzátok az Isten országa. Bizony mondom nektek: Szodomának könnyebb sorsa lesz azon a napon, mint ennek a városnak.”
A hetvenkét tanítvány nagy örömmel tért vissza. „Uram – mondták –, a te nevedre még a gonosz lelkek is engedelmeskedtek nekünk.” Ő így válaszolt: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy bukott le az égből. Hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn úrrá legyetek: Semmi sem fog ártani nektek.
Mindazonáltal ne annak örüljetek, hogy a gonosz lelkek engedelmeskedtek nektek. Inkább annak örüljetek, hogy nevetek föl van írva a mennyben.”
Ezek az evangélium igéi.

A mai evangéliumban folytatódik az előző vasárnapokon megkezdett sorozat, amely a tanítványságról szól, és arról, hogy a Lélek erejében megújulva mit jelent Jézus társának lenni. Az Úr útmutatásai nagyon lényegre törőek. Az egyszerűség megmutatkozik a tanítvány eszköztelenségében, például abban, hogy maradjanak abban a házban, ahol befogadják. A szegények befogadóbbak, mint a gazdagok, emiatt is követeli meg Jézus, hogy ne járjanak házról házra: elégedjenek meg azzal, amit a szegény ember a maga keveséből felkínál, és ne áhítozzanak a gazdagok fényűző körberajongására. A részletes és bonyodalmas útmutatás helyett Jézus három dolgot kér: a béke közvetítését, a gyógyítás szolgálatát és annak hirdetését, hogy elérkezett az Isten országa.

Ma, amikor annyi elvárással és követelménnyel találkozunk, frissítő, hogy az Isten inkább leegyszerűsít, kevesebbre hív, ott azonban radikális odaadást és hitelességet vár. A figyelem szétszóródásából, a sokféle elfoglaltságból és tevékenységből a tekintetünket arra fordítja, ami igazán életet ad. „Békesség e háznak! Elérkezett hozzátok az Isten országa.” Jézus nem dagályos és homályos, hanem rendkívül egyszerű.

Őszintén hangzik a számból, amikor azt mondom, hogy az Isten országa itt van? Ott, ahol vagyok – a családomban, a környezetemben – miképp fedezem fel, hogy a jó Isten kegyelme és szeretete hatja át az embereket? Rá tudok csodálkozni arra, ahogyan Isten a növekedést adja, ahogyan formálja a szeretteimet, ahogyan elülteti a magot, és azt lassan kisarjasztja? A figyelmem alapvetően azt támogatja, ahol az élet jelei mutatkoznak, ahol a szeretet megtestesül, kibontakozik, vagy inkább a hiányra fókuszálok?

Jézus nem azért küldi a tanítványokat, hogy erőszakkal megváltoztassa az embereket, hanem hogy felébressze őket: „Figyeljetek, nézzetek körül: az Isten tevékeny, munkálkodik, jelen van, örömet és békét kínál!” Lehet, hogy nekünk is csak ennyi lenne a feladatunk, hogy ott maradjunk annak érzékenységében, hogy az Isten országa itt él közöttünk? Azt keresni, arra rácsodálkozni, hogy az Isten gondviselése hogyan működik az egyes emberek életében? Lehet, hogy csak annyi lenne a dolgunk, hogy megéljük az Úrral való közösséget, és engedjük, hogy rajtunk keresztül átragyogjon valami Isten szeretetéből azok felé, akik elszakítva, a peremre szorulva érzik magukat? Tudok bízni abban, hogy egyedül Isten képes a szabadságot adni, és tudom azt keresni, ahol ez ki szeretne bontakozni?

András Csaba SJ