Napközi tábor gyermekeknek

0
194
A szentekről és a szentektől tanultak. Fotók: A temesvári püspökség sajtóirodája

Több mint 30 gyermek vett részt június 20–24. között a temesvár-józsefvárosi plébánia által szervezett román nyelvű napközi táborban, amelynek helyszíne a plébánia székhelye volt. Az alábbiakban egy csoportvezető és két résztvevő vallomása olvasható.

„Minden nap egy-egy vallási témáról beszélgettünk: hitről, barátságról, szolgálatról, boldogságról. A gyermekek Páduai Szent Antalról, Kalkuttai Szent Terézről, Bosco Szent Jánosról, Boldog Giuseppe Moscattiról és Boldog Carlo Acutisról tanultak. Elmondásuk szerint nagyon jól érezték magukat, sok új dolgot tanultak, élvezettel hallgatták a szentekről szóló történeteket, énekeltek, de leginkább a fiatal csoportvezetők által szervezett játékok és tevékenységek tetszettek nekik. A tábor utolsó napján szentmisén vettünk részt.

Csoportvezetőként szép élményben volt részem, a gyermekek nagyon kommunikatívak és kreatívak, mi több, nagyon engedelmesek is voltak. Bármikor szívesen jövök még, ha megkérnek rá.” (Loredana Mitrică, csoportvezető)

„Ebben a táborban az tetszett, hogy megtanultuk, hogyan kerülhetünk közelebb Istenhez, halottunk történeteket a szentekről, és sokat játszottunk. Minden szenttől tanultunk valamit. Páduai Szent Antaltól megtanultuk, hogyan beszéljünk Istenről, Kalkuttai Szent Teréztől, hogy segítsük a szegényeket, Bosco Szent Jánostól, hogy segítsük a fiatalokat, hogy higgyenek Istenben, Boldog Giuseppe Moscattitól pedig azt, hogy segítsünk akkor is, ha nem kapunk cserébe semmit.” (Iulia és Ingrid)

Forrás: A temesvári püspökség sajtóirodája