Érettségi: katolikus iskolák és osztályok a számok tükrében

0
1870
Érettségi eredmények megtekintése (Fotó: Székely Hírmondó)

Eltelt az idei érettségi időszaka is, az eredmények pedig kinek milyenek. Van, aki elégedett, mások kevésbé, sok helyen elhangzik, hogy a tanár nem jól tanította, más helyeken pedig az, hogy én nem tanultam meg, hanem a mázlira bíztam magam. Akárhogy és akármint, a fellebbezések előtti eredmények megtekinthetőek már kereken egy napja, az első érzelmi fellángolás (vagy mélypont) már elmúlt. Az érettségi átlagok kifüggesztésekor régebb, amikor még névvel történt az azonosítás, nem számsorral, voltak meglepő eredmények, nem azok voltak a listák élén, akiknek „kellett” volna, talán idén is előfordult ilyesmi. Az eredmények, mutatók azonban csalókák lehetnek, hiszen van, ahol a statisztikát eleve megszépítik azáltal, hogy a nem érettségire való tanulókat utolsó tanévben megbuktatják vagy megkérik, ne álljanak vizsgára, máshol pedig odaengednek mindenkit, aki elvégezte a tizenkét osztályt. Ugyanakkor egy számjegy sem vall a sok áttanult óráról, majdnem megbukásról, tanulás miatt kihagyott szórakozási lehetőségekről…

Az alábbi ministatisztikánkkal nem szeretnénk rangsorolni intézményeket, csupán az idei eredményeket ismertetjük olvasóinkkal, mert úgy véljük, tanulságos lehet úgymond saját kontextusunkon belül tájékozódni. Az alábbiakban különböző szempontok szerinti bontásban adjuk közre az idei érettségi óvások előtti eredményeit, illetve az érintett megyékben létező egyházi iskolák eredményeivel történő összehasonlítást a Bacalaureat.edu.ro oldalról származó adatok alapján.

Legmagasabb érettségi átlagok iskolánként

  • Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum (Szatmárnémeti): 9,73
  • Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium (Csíkszereda): 9,43
  • Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum (Nagyvárad): 9,40  
  • Gerhardinum Római Katolikus Líceum (Temesvár): 9,16
  • Tamási Áron (katolikus osztály; Székelyudvarhely): 9,10
  • Kalazanci Szent József Római Katolikus Iskolaközpont (Nagykároly): 8,70
  • Nagy Mózes Elméleti Líceum (katolikus osztály; Kézdivásárhely): 8,57
  • Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Líceum (Gyimesfelsőlok): 8,47
  • Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum (Gyulafehérvár):  8,03
  • II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum (Marosvásárhely): 6,03

Sikeresen érettségiző diákok aránya

  • Segítő Mária-gimnázium: 85,56% (90 megjelentből 77 járt sikerrel)
  • Országos átlag: 73,3%
  • Hám János-líceum: 69,39% (49 megjelentből 34)
  • Árpád-házi Szent Erzsébet-líceum: 61,90% (21 főből 13)
  • Szent László-líceum: 60% (50 megjelentből 30)
  • Gerhardinum-líceum: 58,34% (24 megjelentből 14)
  • Nagy Mózes Elméleti Líceum: 50% (26 érettségizőből 13)
  • II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum 50% (2 tanulóból 1)
  • Tamási Áron-líceum, katolikus osztály: 42,43% (33 beiratkozottból 14)
  • Gróf Majláth Gusztáv Károly-iskola: 35,72% (14 tanulóból 5)
  • Kalazanci Szent József-líceum:  32,50% (40 megjelentből 13)

Összevetés

A katolikus iskolák sikerességi mutatóit az alábbiakban összevetjük az adott megyében működő egyéb felekezeti iskolákkal, és a sikerességi arány alapján állítjuk sorba, zárójelben közölve a legmagasabb érettségi jegyeket:

Bihar megye

  • Bétel Pünkösdista Teológiai Líceum: 100%-nak sikerült a vizsgája; 9,80 a legmagasabb vizsgaátlag.
  • Don Orione Líceum: a beiratkozottak 100%-ának sikerült az érettségije, legnagyobb átlag a 9,41.
  • Emanuel Baptista Teológiai Líceum: a beiratkozottak 96,67%-a érettségizett le; 9,90 a legnagyobb jegy.
  • Iuliu Maniu Görögkatolikus Líceum: 90,57% ment át; 9,85 a legnagyobb jegy.
  • Megyei átlag:  73,65%
  • Országos átlag: 73,3%
  • Roman Ciorogariu püspökről elnevezett ortodox líceum: a diákok 69,57%-a volt sikeres, 9,13 a legmagasabb érettségi átlag.
  • Szent László-líceum:  60%-nak sikerült az érettségije; legmagasabb jegy a 9,70.
  • Lórántffy Zsuzsanna Református Líceum: 27,78% érte el a hatos átlagot; 7,21 a legnagyobb jegy a volt.

Fehér megye

  • Bethlen Gábor Kollégium: a diákok 88,71%-a vizsgázott sikeresen; legnagyobb átlag a 9,51.
  • Szent Simion Ștefan Ortodox Szeminárium: a beiratkozottak 87,5%-a vette az akadályokat; legmagasabb érettségi átlag a 9,75.
  • Megyei átlag: 74,67%.
  • Országos átlag: 73,3%.
  • Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum: a jelentkezettek 35,72%-a vizsgázott sikerrel, legnagyobb átlag: 8,03.
  • Nagy Szent Vazul Görögkatolikus Teológai Líceum: 21,43%-nak sikerült az érettségije; 8,41 a legnagyobb jegy.

Hargita megye

  • Segítő Mária-gimnázium: 85,56% volt sikeres; legmagasabb érettségi átlag a 9,43.
  • Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium: a beiratkozottak 72,88%-a volt sikeres; legnagyobb jegy a 9,35.
  • Országos átlag: 73,3%
  • Megyei átlag:  67,9%.
  • Árpád-házi Szent Erzsébet-líceum: a beiratkozottak 61,90%-a járt sikerrel; legnagyobb jegy a 8,47.
  • Tamási Áron-líceum katolikus osztályában a diákok 42,43%-a vette at akadályokat, legmagasabb jegy a 9,10.
  • Berde Mózes Unitárius Kollégium: a diákok 34,29%-a volt sikeres; legnagyobb átlag a 8,47.

Kovászna megye

  • Országos átlag: 73,3%
  • Megyei átlag: 69,34.
  • Kézdivásárhelyi Református Kollégium: a sikeresen vizsgázottak aránya 69,23%, legjobb átlag: 9,42.
  • Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium: 67,86% érettségizett sikerrel, a legmagasabb jegy: 9,36.
  • Nagy Mózes-líceum: a katolikus osztályban a sikerességi mutató 50%, legmagasabb érettségi átlag a 8,57.

Maros megye

  • Marosvásárhelyi Református Kollégium: a diákok  92,06%-a tett sikeres vizsgát; legnagyobb jegy a  9,22.
  • Megyei átlag: 74%
  • Országos átlag: 73,3%
  • II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum: a beiratkozottak 50%-a vette sikerrel az akadályt, legmagasabb átlag 6,03.

Szatmár megye

  • Megyei átlag: 77,6%
  • Országos átlag: 73,3%
  • Hám János-líceum:  69,39% érettségizett sikerrel; 9,73 a legnagyobb jegy.
  • Nicolae Steinhardt Ortodox Teológiai Líceum: 65,85% volt sikeres; 9,71 volt a legnagyobb jegy.
  • Szatmári Református Kollégium: 40,35% vette sikeresen az akadályokat; a legmagasabb érettségi átlag 9,12.
  • Kalazanci Szent József-líceum: 32,50% érettségizett sikeresen; 8,70 a legnagyobb jegy.

Temes megye

  • Baptista Teológiai Líceum: a diákok 96,77%-a tett sikeres vizsgát; legnagyobb jegy a 9,16.
  • Gerhardinum Római Katolikus Líceum:  58,34% volt sikeres; 9,16 a legnagyobb átlag.
  • Országos átlag: 73,3%
  • Megyei átlag: 69%.
  • Logos Pünkösdista Teológiai Líceum: 83,33% érettségizett sikerrel; legnagyobb átlag 9,56.