Németországi önkéntességre hív a Caritas

0
808
Fotó: Gyulafehérvári Caritas

Külföldi önkéntes szolgálatra hívja a lelkes fiatalokat a Gyulafehérvári Caritas, amit egy német szervezetnél tölthet a jelentkező szociális területen dolgozva, közben pedig képezheti magát, tanulhat és számtalan új élménnyel gazdagodhat – ígérik a szervezők.


Az önkéntes szolgálat négyhetes trieri tartózkodással kezdődik, ahol intenzív német nyelvkurzuson és bevezető workshop-on lehet majd részt venni a fogadó szervezet, a SoFiA szervezésében. Az egy hónapos felkészülést követően, február végén kezdheti majd a jelentkező munkát a Lebenshilfe Trier Központban és itt is fog tevékenykedni a hátralevő tizenegy hónapban. A feladat egy sérültekkel foglalkozó központ, a Lebenshilfe Trier tevékenységeinek segítése lesz. A konkrét teendők közé tartozik majd a központba járó sérültek segítése a hétköznapi feladataik elvégzésében (főzés, beszélgetés, közös játék). Lehetőség lesz ugyanakkor új, az önkéntes által kitalált tevékenységek, ötletek megvalósítására is.

A kint töltött egy év alatt nyelvet lehet tanulni, lehetőség van megismerni más kultúrákat, mivel a fogadó szervezethez a világ különböző részeiről érkeznek önkéntesek. Az év folyamán szemináriumokon lehet részt venni, amelyeken új tanulási módszereket lehet elsajátítani.

Kik jelentkezhetnek?

18–27 év közötti fiatalok, középiskolai végzettséggel, akik:

  • nyitottak a sérült személyek elfogadására és a velük való kapcsolatteremtésre, közös munkára;
  • hajlandóak az önálló munkavégzésre;
  • tiszteletben tartják a központba járó sérült személyek fizikai és értelmi korlátait;
  • nyitottak az idegen kultúrák megismerésére;
  • szívesen kipróbálnák magukat új helyzetekben, kíváncsiak és tanulni szeretnének;
  • hajlandóak németül tanulni;
  • vállalják az egy éves Németországban való tartózkodást;
  • vállalják a heti 39 órás munkát a sérültekkel foglalkozó Lebenshilfe Trier központban.

Amit biztosít a Caritas

A fogadó szervezet a következő költségek fedezését vállalja fel és biztosítja:

  • utazások (Romániából-Németországba, majd haza és a Németországon belüli programszerű utazásokat);
  • szállás;
  • zsebpénz;
  • nyelvkurzusok (az első hónapos intenzív kurzus költségeit, majd azt követően támogatást nyújt az egyéni tanuláshoz);
  • workshopok és szemináriumok fedezése;
  • széleskörű biztosítást (egészségügyi, baleset, stb.);
  • 24-30 hivatalos szabadnapot az év folyamán (a képzéseken, szemináriumokon kívül);
  • egy kapcsolattartó, mentor személyt, aki segíti a hivatalos ügyek intézését, az eligazodást;
  • év végén két oklevelet a szerzett kompetenciákról, készségekről, tudásról és a munkatapasztalatról.

Az önkéntes mindkét szervezettel (küldő és fogadó) hivatalos önkéntes szerződést köt, ezáltal önkéntes státusa és kint tartózkodása legálissá válik.

Hogyan pályázhatsz?

A következőket küldd el a gyongyver.fekete@caritas-ab.ro e-mail címre: német vagy angol nyelvű önéletrajzodat; ugyanazon a nyelven írt motivációs leveledet; néhány képet magadról, amelyekből megismerhetünk. A motivációs levélbe foglald bele, hogy miért szeretnél önkéntes lenni Németországban, hogyan képzeled el azt az egy évet, milyen céljaid vannak, mivel foglalkoznál ott szívesen és egyáltalán „mi jár a fejedben” ennek kapcsán. Azt is írd le, hogy milyen önkéntes tapasztalataid voltak eddig (ha voltak) és mi volt számodra abban fontos és jó! A jelentkezési határidő 2022. július 14. A jelentkezőket július 18-26. között behívják egy személyes beszélgetésre, majd legkésőbb július végéig kiválasztják azt a személyt, aki 2023/2024-ben szervezetünk önkéntese lehet Németországban, a trieri SoFiA szervezet fogadásában. Az önkéntes itthont 2022. november – 2023. január között készítik fel, majd 2023. január 31-én kell kiutazni. Ha pedig kíváncsi vagy arra, hogy hogyan telt valakinek ez az időszak, aki már kint járt és megtapasztalta, azt IDE kattintva érdemes elolvasni.

Forrás: Gyulafehérvári Caritas