A saját feladataink elvégzéséért vagyunk felelősek

0
683
Fotók: Jánó Árpád

Tanévzáró szentmisére gyűltek össze kedden, a kovásznai Szent István Király plébániatemplomban: a szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes mutatta be, az alkalmon részt vettek a helyi, Boldog Apor Vilmos ház gyermekei és gondozói mellett, illetve a kászonimpéri Szent Katalin Otthon gyermekei is.

„A dévai kolostor előtt van egy szép magnóliafa, amely az idén teljes pompájában kivirágzott. Mielőtt kivirágzott volna, előtte két héttel még havazott, sőt a virágzás előtt pár nappal még mínusz fokokat is mértek. Ott volt az ukrajnai háború, a világjárvány, de a magnóliafa semmivel sem törődött, végezte a maga dolgát, gyönyörűen kivirágzott. Nekünk is ilyeneknek kell lennünk, ne más dolgát búsuljuk, hanem mindenki a maga dolgát végezze, amelyet a jó Isten majd számon kér rajtunk” – hangsúlyozta szónoklatában Böjte atya. Hozzátette: fontos lenne, hogy mindenki járja a maga útját, a maga életével törődjön. A gonosz lélek mindig azt szeretné, hogy a dolgaink összedőljenek: ha valakinek rossz kedve van, az adja tovább a másiknak, s végül mindenkinek rossz kedve legyen, a másik problémája érdekelje és ne a saját dolgaival foglalkozzon.

A ferences szerzetes azt mondta: az utolsó napon nem a másét, hanem a saját feladataink elvégzését, a saját életünk cselekedeteit fogják rajtunk számon kérni. A szentmise végén Böjte atya jó vakációt és kitartást kívánt a gyerekeknek, külön megemlítve a nyolcadikos diákokat, akik előtt még ott a vizsga, és dönteniük kell, hol folytassák tovább tanulmányaikat. A szentmisén Kolozsi István, az kovásznai otthon vezetője és az otthon gyermekei énekeltek. Az alkalom végén Péter Arthur plébános megköszönte Böjte atyának, hogy a közremkűködésének köszönhetően a tavaly Kovásznáról közel 45 fő eljutott a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. A szentmise végén a jelenlévők közösen elimádkozták a Szent Antal kilencedet és a Jézus Szíve litániáját.

Jánó Árpád kovásznai akolitus