A környezetváltozás volt a témája a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia Átfogó ökológia című fórumsorozata hetedik alkalmának. A budapesti Párbeszéd Házában tartott és online is közvetített eseményen május 19-én Nagy Balázs geográfus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természetföldrajzi Tanszékének docense, a Földgömb főszerkesztője, illetve Patsch Ferenc SJ, a római Pápai Gergely Egyetem professzora tartott előadást, utóbbi Rómából jelentkezett be online.
Nagy Balázs: nem menekülni, alkalmazkodni kell
Benedek József, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) professzora, a program szakmai vezetője az est házigazdájaként felvezetőjében hangsúlyozta, hogy a természet átformálódott környezetté. Nagy Balázs, a rendezvény első előadója a geográfia nézőpontjából beszélt a környezetváltozásról, természeti és társadalmi folyamatokról.
Az előadó négy fontos szempontot emelt ki, amit a kutatóknak szem előtt kell tartaniuk. Egyrészt fontos, hogy jó adatokból induljanak ki, az adatok támadhatatlanok, reprezentatívak kell legyenek, amelyeket fel kell még dolgozni. Bár az emberek úgy emlékeznek, hogy gyermekkorukban sokkal több havas karácsony volt, a geográfus emlékeztetett, hogy valójában a huszadik században Magyarországon mindössze hét országosan fehér karácsony volt. Mindenki többre emlékszik, de az érzésekre hagyatkozás, a vélemény, hogy régen több volt a hó, még önmagában nem megbízható adat.
Nagy Balázs
Másrészt figyelembe kell venni, hogy a Föld sokszínű, diverz. Egy bizonyos helyszínről származó adat nem biztos, hogy érvényes egy másik földi területre. Egy puzzle-t kell kirakni, aminek vannak fehér foltjai. A globális szempont fontos, de a döntéseket legtöbbször az alapján hozzák, hogy a környezetükben mi történik. A globális képből nem biztos, hogy látszik a lokális kép. A helyi összegzésekre szükség van, azokból áll össze egy régió képe, majd a globális kép, magyarázta Nagy Balázs.
Harmadrészt a Föld dinamikus, folyamatosan változik, aminek a sebessége és a nagyságrendje eltérő. Negyedrészt a változások okai is sokszínűek, amelyek lehetnek antropogén eredetűek (közvetett és közvetlen), de természetesek is, így a klímaváltozás is lehet természetes eredetű, ugyanakkor ide sorolhatók a vulkáni tevékenységek, az áradások, a tektonikus mozgások is.
Mindezeket figyelembe véve – hogy jók-e az adatok, hogy mely területekre és milyen időszakra vonatkoznak, és hogy a bekövetkező változást mi okozta – tudunk elég kritikusan és sokszínűen gondolkodni a témáról.
Az előadó kitért a sommás plakátok és kampányok sokszor megtévesztő üzeneteire: pl. „Az állítsuk meg a klímaváltozást most” típusú szlogenek félrevezethetnek, ugyanis klímaváltozás mindig is volt a Földön, csak a tempója változott.
Özönvíz
Néhány konkrét példát is bemutatott erre a geográfus. Ha az ősi civilizáció egyik fontos helyszínét, a Fekete-tenger környékét vizsgáljuk, akkor 18 000 évvel korábban Lengyelország területét kb. 2 km jég borította, a Fekete-tenger szintje pedig 120 méterrel volt alacsonyabb, mint napjainkban. 12 000 évvel ezelőtt a jégolvadás következtében emelkedni kezdett a tengerszint, de a Fekete-tenger még mindig 40 méterrel alacsonyabban volt, mint most. Ekkor már egyre nagyobb települések épültek ezen a területen. Mivel egy idő után megszűnt az olvadék-utánpótlás, ezért 8600 évvel ezelőtt ismét 100 méterrel volt mélyebben a tengerszint, mint most. A települések követték a süllyedő tengerszintet. Megközelítőleg 7500 éve az Égei- és Márvány-tengerből a Dardanellákon és a Boszporuszon keresztül elkezdett beömleni a víz a Fekete-tengerbe. Amikor a világtenger emelkedése elérte ezt a sekély átjárót, a modern számítások szerint maximum egy emberöltő alatt a Fekete-tenger szintje elérte a mai szintjét. Az özönvíz nyomai ott vannak a tengerfenék alatt, az ott élő embereknek el kellett menekülniük korábbi lakóhelyükről.
Egy másik példát is említett: 5300 éve az Ötz-völgyi Alpokon keresztül 3200 m magasan karavánutak vezettek ott, ahol ma hó és jég borítja a tájat. Akkor sokkal kevésbé volt jeges, magasabban volt az erdőhatár, megközelíthetőbb volt, így kereskedelmi útvonal vezetett át az Alpokon.
Egy további példa szerint Sienában a városháza kb. 650 évvel ezelőtt készült egyik festménye egy katonát ábrázol buzogánnyal a kezében: a feltételezések szerint Toldi Miklós zsoldosvezért ábrázolja, akit elfogtak a sienaiak. De hogy kerülhetett oda, ha azt a térséget északról lezárják az Alpok? Az 1300-as évek első feléig az itáliai városok az északi területekkel tartottak kapcsolatot, a Balti-tenger és az Appennini-félsziget között árucsere folyt, amibe a mai Magyarország felől is bekapcsolódtak. Épp Toldi idejében kezdett bezárulni az átjáró a kis jégkorszak következtében.
Túl az Óperenciás-tengeren
Ha 160 évvel korábbra tekintünk vissza, akkor megérthetjük az „üveghegyek” kifejezés eredetét. Ekkor a Kárpát-medencéből nyugatra tekintve az „üveghegyeket” lehetett a távolban látni. Alsó- és Felső-Ausztria határán van az Enns folyó. Az „ob der Enns” félrehallásából, az Enns folyón túli területre utaló kifejezésből származhat az Óperencia szavunk. Az Óperenciás-tenger is innen származhat, mivel számos hegyi tó van azon a területen. Az első üveghegy, vagyis az eljegesedett hegy Dachstein volt. A mesebeli „üveghegyeken túl” kifejezést is jobban megérthetjük: Rózsa Sándort pl. Kufsteinbe vitték, ott ő volt a romantikus távolság jövevénye.
A kis jégkorszak során lehűlések történtek, ami 500-600 évig tartott. Ezzel szemben ma egy felmelegedő korszakban él az emberiség. A környezetváltozás témájáról való tudományos gondolkodás nem csak a közelmúltban indult el: Hunfalvy János már 150 éve az erdőírtás ellen szólalt fel, Bodor Gábor pedig 1929-ben úgy fogalmazott, hogy „az Alföldön már ott lappang a Sivatag réme”. Észlelték, hogy változik a környezet.
Szárazság idején, amikor Budapesten a Dunából kilátszik az úgynevezett „ínségszikla”, akkor kb. 1000 m3/s a Duna hozama, de árvizek alkalmával ez elérheti akár a tízszeresét is, 10 000 m3/s-mal. Ennek az oka ma már ismert, de kellett a száz évvel korábbi vita, amiből kiderült, hogy a Kárpát-medence közepén Magyarország egy határterületen van, a szárazföldi területek és a mérsékelten szárazföldi területek határán, és ez a határ eltolódik: egyre inkább a szárazföldi jelleg fokozódik.
Az alkalmazkodás nem egyenlő a meneküléssel, nyomatékosította az előadó. Mi nem menekülni akarunk: a jó adaptáció változást jelent, szellemi és technológiai változást feltételez, a hozzáállásunkban kell változnunk. Ha a földrajz álláspontját vesszük alapul, akkor Nagy Balázs szerint adatokat kell gyűjteni, hogy megnézzük, mi volt a múltban, hogy miként próbáltak alkalmazkodni az emberek, állatok, növények, a természet a megváltozó viszonyokhoz, megnézzük és mérjük, hogy mi történik most, és ebből következtetünk arra, hogy mi várható a környezetünkben, és hogyan kellene mindehhez a gondolkodásunkat átalakítani.
A földtörténeti múltból látszik, hogy voltak tengerszint-ingadozások, emlékeztetett az előadó. Ma viszont kismértékű változás is jelentősen érinti a lakosság számottevő részét. Miközben korábban a Fekete-tenger közel száz métert emelkedett egy emberöltő alatt, most néhány deciméteres emelkedéstől is félünk, hiszen nagyon sokan élnek az óceánok és a tengerek közvetlen közelében. A 21. század végére kb. fél méteres világtengerszint-emelkedést jeleznek előre, ami ebben az összefüggésben nagyon sok.
A Duna-delta átlagos tengerszint feletti magassága 52 cm, ami kb. két ásónyom, ahogy az előadó fogalmazott. Az elmúlt 120 évben a globális tengerszint elmondása szerint egy ásónyomot emelkedett, a 21. század végéig pedig várhatóan még két ásónyomot fog emelkedni. Vagyis megszűnhet a Duna-delta. De lehet előre gondolkodni, tehetünk ellene, hívta fel a figyelmet Nagy Balázs geográfus. Két pozitív példát említett. Indiában Chennai városa úgynevezett szivacsváros – úgy építették fel a várost, hogy a víznek legyen helye pl. monszun idején. A másik példa Venezuela Orinoco-deltája, amelyet szintén veszélyeztet a tengerszint-emelkedés: az emelkedő tengerszinttel érkező hordalékot növények ültetésével, mangroveerdőkkel kötötték meg.
A környezetváltozást technológiai oldalról nem tudjuk maradéktalanul megoldani, a környezethez való viszonyunkat kell átgondolni, a gondolkodásunkat kell átformálni, hogy az unokáinknak még élhető legyen a Föld – összegezte mondanivalóját Nagy Balázs.
Patsch Ferenc SJ: az élet olyan, mint a jó kertészet
A másik előadó, Patsch Ferenc jezsuita szerzetes a populáris kultúra irányából közelítette meg a témát az előadása első felében. Két tudományos-fantasztikus regényre tért ki. Meglátása szerint a sci-fi jó forrás ahhoz, hogy a jövőről alkotott képeket átgondolhassuk. A legjobb ilyen regények világa hasonló ahhoz, amiben ma élünk, a körülmények ismerősek, technikai vonatkozásban viszont sokkal fejlettebb stádiumban áll az emberiség, és a művekben a szerző átgondolja, hogy mindez hogyan hathat a társadalomra.
Patch Ferenc SJ
A szerzetes Kim Stanley Robinsonnak A Jövő Minisztériuma című sci-fi-regényét mutatta be, ami a 21. század közepén játszódik, amikor egy Dél-Kelet-Ázsiába érkező melegfront egyetlen hét alatt megöl Indiában húszmillió embert. Mivel az országok nem mutatnak szolidaritást, az indiai kormány maga veszi kezébe a dolgot. Vezető szerepet vállal a geomérnöki feladatokban, ugyanakkor egy ökoterrorista szervezet is megalakul. A legfontosabb lépést mégis a bankárok teszik meg, mert a központi bankok vezetői megegyeznek egymással, hogy egy karbonalapot hoznak létre, és fizetnek az országoknak, hogy ne termeljék ki az energiahordozóikat. Ugyanakkor ösztönzik a zöld energiatermelést stb. Az erőfeszítéseknek köszönhetően végül stabilizálódik a klíma. Egy nagyon pozitív végkimenetet mutat be a sci-fi, de ami az elmúlt évtizedekben történt a valóságos világpolitikában, nem támasztja alá ezt az optimista forgatókönyvet, mondta az előadó.
A másik alkotásban, Neal Stephenson Termination Shock című regényében egy másfajta végkimenetelt vízionál. A regényben természeti katasztrófák sora következik be, pusztító szélviharok, tornádók, tájfunok, emelkedő tengerszint, hőhullámok, pusztító járványok stb. Egy gazdag texasi multimilliárdos kéndioxidot juttat a levegőbe, hogy visszaverje a napfény egy részét, ezzel próbálva csökkenteni a globális felmelegedést. Mivel azonban a geomérnökség hatásai kiszámíthatatlanok, emiatt a különböző országokban eltérő hatásai lesznek a tettének, ami geopolitikai konfliktusokhoz vezet Ázsiában. A jövőt tekintve a konfliktusos forgatókönyv valószínűbbnek tűnik Patsch Ferenc szerint. A happy end nem garantált.
Együtt élni a földdel
Az előadás második részében Martin Heidegger német filozófus 1933-as rádióelőadását idézte, amelyben Heidegger arra adott választ, hogy miért nem fogadott el egy berlini filozófiai tanszékre szóló meghívást. Az érvek felsorolása helyett inkább csendes meditációt ad a német gondolkodó, a röghöz kötöttséget hangsúlyozza. A sváb Alpokban született és ott is nőtt fel, fiatal korában sok időt töltött azzal, hogy erdőszéli padokon a nyugati szellemi hagyomány klasszikusait olvasta. A vidéki jellegből, a természetközeliségből sok minden megmaradt benne. Megtanult együtt élni a földdel, erős kapcsolatot érzett saját gyökereivel, a tájjal, az ahhoz tartozó emberekkel. Élete utolsó harmadában egyre érzékenyebbé vált a spirituális témákra, a későbbi gondolatmenetének a vezérfonala az egész nyugati metafizikai hagyománnyal szembeni kritika. Az előadó szerint Heidegger tett egy fontos különbségtételt: szerinte különbség van a pusztán reprezentáló és a felidéző gondolkodás között Míg az egyik egy kalkulatív, a másik meditatív gondolkodási minta.
Patsch Ferenc felidézett egy másik heideggeri írást (Építeni, lakni, gondolkodni; 1951), amelyben a filozófus kifejti, hogy az emberi élet és a munka olyan, mint a jó kertészet. A jó kertész odafigyel, hogy a növényeinek mire van szüksége, hogy gyümölcsöt érleljenek, egészségesen virágozzanak. A lakozás fogalmával írja ezt le, ami azt jelenti nála, hogy békében maradunk azzal a szférával, ahol élünk, ahol minden dolgot igyekszünk megóvni, hogy a lényege kibontakozhasson. A lakozás alapvető jellege a megőrzés: nem minden áron beavatkozni, nem ráerőltetni magunkat a dolgokra.
Ugyanakkor Heidegger nem egy premodern gondolkodó, aki azt mondaná, hogy teljesen tartózkodni kellene a természetnek a saját hasznunkra való hasznosításától. Inkább amellett érvel, hogy a természetet és annak létezőit nem szabad csupán erőforrásnak tekinteni, kalkuláló módon kiaknázni, mert azzal bármikor, bárki visszaélhet.
Egy másik példát idézett az előadó Heideggertől: amikor a szélmalom a szelet erővé változtatja, nem vesz erőszakot a természeten a szél kihasználásával, hanem megengedi, hogy a szél az szél maradjon. Ezzel egy olyan életmódot vázol fel, ami tiszteletben tartja a természet létezésmódját ahelyett, hogy uralkodna rajta. A technika nem közömbös. Megváltoztatja a gondolkodásunkat. Míg a folyóra épített vízierőmű a folyót pusztán erőforrásként kezeli, addig a híd meghagyja a folyót folyónak. Heidegger egy alternatív víziót próbált adni a világ megértéséhez, a természethez való viszonyulásunkhoz: egy megfelelőbb módot javasol, ami lakozni tanít. A Levél a „humanizmusról” című 1947-ben megjelent híres írásában Heidegger azt írja, hogy az ember nem a létező ura, hanem a lét pásztora.
Megőrizni a teremtés harmóniáját
Az előadás harmadik részében a jezsuita szerzetes Ferenc pápa tanítására tért ki. A Laudato si’ kezdetű pápai enciklika empirikus kutatásokból indul ki, de spirituális, misztikus szempontokig jut el. Ennek a nagyívű értekezésnek – ahogy az előadó fogalmazott – a szíve közepe, az egyik fő mondanivalója a technokrata paradigma kritikája. A haladás mítoszát, a profitmaximalizálás alapelvét kérdőjelezi meg a pápa, és elítéli a ma uralkodó világrendet azáltal, hogy fenntarthatatlannak nevezi azt. Ez az első, destruktív része az enciklikának, amit egy konstruktív rész követ, amelyben pozitív alternatívát javasol a szentatya. Szót emel az ősi vallási hagyományok, az őslakos kultúrák érdekében. Sürgeti a teremtés harmóniájának a megőrzését, az egyszerűséghez való visszatérést, miközben ökológiai megtérésre hív.
Olyan új területeket hoz be az enciklika a reflexióba, mint a zene, a művészetek, a természettel való kapcsolat, az imádság, az eucharisztia. A második részben kulcsszó a spiritualitás. Az enciklikát két imádsággal zárja a pápa: az első ima a Földünkért mondott ima, amit minden vallásos ember mondhat, a második egy kifejezetten keresztény ima a teremtett világért.
Patsch Ferenc SJ nyomatékosította, hogy ez nem egy zöld, hanem egy társadalmi enciklika, ami a Föld kiáltását a szegények kiáltásával állítja párhuzamba, és a kettő elválaszthatatlanságáról beszél. Egy merész kulturális forradalom előtt állunk, ezt sürgeti Ferenc pápa enciklikája.
Az előadások után kerekasztal-beszélgetésre került sor, amelynek Nagy Balázs, Patsch Ferenc SJ és Benedek József volt a résztvevője.
A rendezvénysorozat első előadásáról itt írtunk:
A második előadásról itt olvashatnak:
A harmadik előadás:
A negyedik előadás összefoglalója:
Az ötödik előadás:
A hatodik előadás:
