Kulturális események Nagyváradon

0
1268

A nagyváradi püspöki palota a felújítása nyomán kulturális centrumként is működik, a pasztorális elképzelés része ugyanis, hogy az evangelizálás eszközeként különböző kulturális rendezvényeknek adnak helyet. Nagyváradi kulturális eseményekről olvashatnak, a püspöki palotában tartott rendezvények mellett a harmincadik alkalommal sorra kerülő Festum Varadinum keretében tartandó Szent László-napi zarándoklatról és ünnepi körmenetről.

A Kaganovskiy Virtuózok

A Kaganovskiy Virtuózok alapítói a new yorki Juilliard School, a chicagói DePaul Egyetem, a kolozsvári Gheorghe Dima Akadémia végzettjei, olyan jelentős nemzetközi versenyek díjazottai, mint a Brahms Nemzetközi Hegedűverseny, a Waldo de Mayo Nemzetközi Verseny, az Osaka Nemzetközi Kamarazenei Verseny.

A Virtuózok egyik alapítójára, Artur Kaganovskiy hegedűművészre már ifjú korától felfigyeltek a kor jelentős hegedűművészei, Isaac Stern, Itzhak Perlman, Pinchas Zukerman, tehetsége szerinti gazdag művészi élet kibontakoztatására ösztönözték. Artur 2019 őszén költözött feleségével, a székelyföldi származású Kaganovskiy Eszter brácsaművésszel New Yorkból Nagyváradra. A római katolikus püspöki palota látogatásakor figyeltek fel a helyreállított termek különös akusztikájára, ez arra ösztönözte őket, hogy a csodás helyszínen kamarakoncert-sorozatot kezdeményezzenek. A cél az volt, hogy a jelenlegi világ zűrzavarában legyen egy tökéletes pillanat, idő és mód a zene hangjai által arra, hogy az elfojtott érzéseket, érzelmeket, kétségeket és aggodalmakat szavak nélkül, mélyebben megéljék a hallgatók, fogalmazták meg az ötletgazdák. Ennek a rendkívül energikus „outside the box” gondolkodásmódnak és előadásmódnak az útja a lélek, szavak nélkül épít hidat az emberek között, inspirálja a fiatalabb generációkat arra, hogy nagyszerű művészekké váljanak, és olyan kreatívan dolgozzanak, hogy hűek lehessenek az általuk előadott zenéhez.

A Kaganovskiy Virtuózok tagjai olyan művészek, akik hosszú ideje állandó színpadi partnerek, hűséges barátok, külön-külön is világszínvonalú, dinamikus művészek, néhányan már több mint húsz éve gyümölcsözően működnek együtt az alapítókkal.

A nemrég elindult váradi püspöki palotai kamarakoncert-sorozat első koncertjén a váradi püspöki palota egyik első emeleti kiállítótermében április 26-án este 7 órától Antonio Vivaldi és Astor Piazzola azonos témára komponált két virtuóz darabját (Négy évszak, illetve a Négy évszak Buenos Airesben) szólaltatták meg Artur Kaganovskiy világhírű hegedűművész és zenészbarátai, a Kaganovskiy Virtuosi. Az eseményen készült videófelvétel betekintést enged az érdeklődőknek. A következő ilyen estre május 25-én kerül sor, amikor Brahms-melódiák csendülnek majd fel.

Megnyílt a Művész Műterme kiállítás a püspöki palotában

A Böhm-gyűjteménnyel szomszédos kiállítóteremben nyílt meg a Művész műterme című tárlat a nagyváradi római katolikus püspöki palotában. Kiállítók: Marius Bercea, Oana Fărcaș, Ion Grigorescu, Jakobovits Márta, Tincuța Marin, Ana Maria Micu, Ioan Aurel Mureșan, Paul Neagu, Lia, Dan Perjovschi, Marilena Preda-Sânc, Cristian Sida, Újvárossy Gyöngyi és László. A kortárs képzőművészeti tárlat, amely az alkotómunka intimitásába enged bepillantást, a temesvári Triade Alapítvány közreműködésével jött létre, kurátora Sorina Jecza.

Szent László király nyomában

Májusban harmincadik alkalommal tartják meg Nagyváradot, a váradi püspökséget alapító Szent László király tiszteletére kezdeményezett Festum Varadinum rendezvénysorozatot. (Előzetes az eseményről ITT.) A május 15-től május 29-ig zajló egyházi, kulturális ünnepségfolyamot a Szent László-napi zarándoklat és ünnepi körmenet nyitja május 15-én délelőtt 11 órakor.

Forrás: a Nagyváradi Egyházmegye Facebook-oldala