A máriaradnai kegytemplomban ünnepeltek szentmisét a püspöki konferencia résztvevői

0
1061
„Azért jövünk ide, hogy a Szűzanya oltalmát kérjük” Fotók: Temesvári Egyházmegye

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia (RKTK, CER) tavaszi ülésszakának második napján, május 6-án, pénteken a Temesvárra érkezett római katolikus és görögkatolikus főpásztorok a Temesvári Egyházmegye legismertebb búcsújáró helyét, a máriaradnai kegytemplomot keresték fel, ahol 18.30 órai kezdettel Aurel Percă bukaresti érsek és metropolita mutatott be szentmisét – adta hírül a temesvári püspökség sajtóirodája.

A jelen lévő főpásztorok mellett a liturgián több egyházmegyés pap koncelebrált. A szentmise zenei szolgálatát az Újszentesi Római Katolikus Plébánia Angelis gyermekkórusa, valamint a krassócsörgői és kiskrassói horvát közösségek fiataljai alkotta tamburazenekar és énekkar látta el.

Bevezetőjében Pál József Csaba megyés püspök röviden bemutatta a magas rangú vendégeknek a máriaradnai kegyhely történetét, illetve néhány szóban kitért az év során szervezett egyházmegyei zarándoklatok programjára. A máriaradnai kegyhelyet Szent II. János Pál pápa emelte Basilica Minor rangra.

Szentbeszédében Aurel Percă bukaresti érsek hangsúlyozta: „Azért jövünk ide, hogy jobb emberként térjünk haza. Azért jövünk ide, hogy a Szűzanya oltalmát kérjük. Imádkozzunk Isten anyjához, hogy adjon az embereknek bölcsességet, hogy némuljanak el a fegyverek és legyen béke. Mert szép, amikor Mária gyermekei békében élnek.”

A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia tavaszi ülésszakának utolsó napján, szombaton a reggeli szentmisét 8 órától a temesvári Szűz Mária Béke Királynője görögkatolikus templomban mutatják be.

Forrás: Temesvári Egyházmegye