Több mint 4500 résztvevővel elkezdődött az Igent mondok online női lelkigyakorlat

0
1107

Korábban már beszámoltunk arról, hogy online női lelkigyakorlatot indítanak Igent mondok címmel. A harmincnapos online női lelkigyakorlat a Jézus Szíve Társasága szervezésében májusban zajlik, témája: Mária életének szemlélésével igent mondok arra az életre, amit Istentől kaptam. A kezdés utáni első benyomásokat és a közeljövőben szervezett alkalmakat írja le Tyukodi Beáta SJC.

Május 1-jén elkezdődött az Igent mondok női online lelkigyakorlat a Jézus Szíve Társasága szervezésében. A résztvevők 27 országból több mint 4500-an vannak. Két imamód van a lelkigyakorlat elvégzéséhez, egyik egy öt napos gyakorlatot feltételez, a másik pedig a 30 napos lelkigyakorlat, amelyek ugyan különböző időtartamúak, de céljuk a lelki töltekezés. A több mint 4000 résztvevő közül vannak, akik az öt napos anyagot végzik, mások pedig a 30 napos lelki töltekezést választották. A lelkigyakorlat hanganyaga hétfőtől-szombatig reggel 7:30-tól hallgatható a Mária Rádióban, vasárnapokon pedig a délelőtt folyamán.

A szervezők május 8-án, a találkozás napján két helyszínen, Tahiban (Magyarország) és Kaplonyban (Románia) várják az érdeklődőket személyes találkozásra, imádságra. Kaplonyban a Páduai Szent Antal-templomban 15 órai kezdettel zenés áhítatot tartanak. A színes, változatos dallamok és Szent-Gály Kata versei Mária életére, gondoskodó, anyai szeretetére akarják ráirányítani a résztvevők figyelmét. Általuk akarnak tanulni a bekapcsolódók és őt akarják köszönteni. A fiatalok javaslatára lehetőség lesz adományozásra is, a befolyt összeget pedig egy kolozsvári három éves kislány, Dóra hátgerinc kezelésének támogatására ajánlanak fel. Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

A nyitószentmiséről és a kezdésről a Magyar Kurír számolt be, ahol visszanézhető az online közvetített szentmise is.

Fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír