A közösség összetartója a „közös ég”

Ifjúsági csapatépítőn vettek részt a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánia fiataljai

0
443
Szentmise a természetben. Fotók: Kovács József Facebook-oldala

A lelkiismeret volt a témája a kézdivásárhelyi Boldog Özséb-plébánia fiataljai számára szervezett tavaszi ifjúsági csapatépítőnek, amelyet április 25–27. között tartottak meg a plébánia bálványosi erdőben található közösségi házánál. Erőss Renáta résztvevő ifis beszámolóját olvashatják.

Az ifjúsági csoportunk tavaszi csapatépítője mindenki számára felejthetetlen élményt nyújtott. E három csodálatos nap témája a lelkiismeretünkről szólt.

Megérkezésünk napján közösen meghallgattuk a Kovács József segédlelkész előadását, ami során sok tanulságra jöhettünk rá, amelyek segíthetnek a mindennapjaink jobbá tételében, jólétünkben. Szavai rávilágítottak arra, hogy Isten a szívünkben lakik, és onnan indulnak érzéseink, amelyek az arcunkon tükröződnek. Ezért mondjuk, hogy „a szem a lélek tükre”. Isten nélkül mi sem létezünk, így nagyon fontos, hogy vigyázzunk lelkiismeretünkre, annak nyugalmára, tisztaságára. Tudnunk kell megbocsájtani, enélkül elsősorban magunknak, lelkiismeretünknek teszünk rosszat.

Este szentségimádás következett, ahol rájöttünk, hogy nemcsak játszani, nevetni és szórakozni tudunk együtt, hanem akár sírni is. A szentségimádás alatt kiválasztottunk egy-egy képet a hangulatunkról, lelkiállapotunkról, amelyet később elhelyeztünk a szentség előtt. Az egész közösségnek nagy felszabadulás volt együtt imádni Istent és énekelni neki. Rájöttünk arra is, hogy a közösségünk legfontosabb összetartója az a „közös ég”, amely nem létezne a jó Isten nélkül, ő a mi összetartónk. Ez a két és fél órás elcsendesedés nagyon gyorsan, észrevétlenül elrepült. Egy kis társasjátékozás után nyugovóra tértünk.

Másnap reggeli után elmentünk egy rövid túrára, ahol egy dombtetőn szentmise keretében felajánlottuk kéréseinket Isten számára, és hálát adtunk mindazért, amink van. Csodálatos volt kicsit kizökkenni a zsúfolt hétköznapokból és a természetben tölteni egy kis időt. Aztán visszatértünk a házhoz és egy kis pihenés után nekiláttunk a vacsora elkészítéshez. Utána filmnézés következett, ahol megnéztük a Lelki ismeretek című tanulságos animációs filmvígjátékot. A film után a „kicsipapbácsival” – ahogyan mi hívjuk Kovács József segédlelkészt – átbeszéltük a film tanulságát, majd lefeküdtünk aludni.

A harmadik nap kiértékeltük közösen az együtt töltött időt, és mindenki elmondta, mi tetszett neki a legjobban. Ezalatt a három nap alatt egy izgalmas „cetlis” játékot is játszottunk, ami által kicsit jobban megismerhettük egymást, és utolsó nap kihirdettük a két, döntetlen nyertest.

Összegezve ezt a három napot elmondható, hogy összehangolódott a csapat, és sokat tanulhattunk együtt Istenről, magunkról és lelkiismeretünkről. Nagyon feltöltődtünk, jó volt kizökkenni a monoton hétköznapokból. Nagyon nagy hála a jó Istennek a kedvező időjárásért és a lelki békéért. Végül pedig köszönet a „kicsipapbácsinak” a felejthetetlen élményért és azoknak, akik a finom ételeket biztosították számunkra.

Erőss Renáta ifis