Kórustalálkozó Zeteváralján

0
2096

Zeteváralján tartották a székelyudvarhelyi kerületi kórustalálkozót, sorban a 22-iket, a járvány után először, 14 egyházi kórus, 327 énekes részvételével. A házigazda Mátyás Gábor plébános, a szervező a helyi kántor, Olti Attila volt. Az eseményen Kerekes László segédpüspök is részt vett.

A járvány időszaka előtt, 2019-ben tartották a legutolsó kórustalálkozót a kerületben, majd következett a két év kényszerszünet. Ezt követően vállalta el a 26 tagú, lelkes zeteváralji kórus Olti Attila kántor vezetésével, hogy megszervezik az immár 22. kórustalálkozót, hogy a 24 éve elkezdődött hagyomány meg ne szakadjon.

Minderről Olti Attila kántor számolt be portálunknak, s elmondta elmondta: így kerülhetett sor április 23-án sikerült a koronavírus támadása után újra a székelyudvarhelyi kerületi kórustalálkozóra, mégpedig 14 egyházi kórus részvételével, a 327 tagot megvendégelve a szentmise után.

A jó hangulatú kórustalálkozón részt vett dr. Kerekes László segédpüspök, aki az ünnepi szentmisét celebrálta és a homíliát mondta, végighallgatta a fellépő kórusokat, sőt arra is időt szakított, hogy minden kórussal fénykép készüljön.

A résztvevő kórusok (vezetőik és műsoruk): a zetelaki Boros Valér Egyházi Kórus (vezető Jakócs Zoltán, szólót énekelt Kovács Annamária, műsor: Ady megzenésített verse, Az Úr érkezése, Cèsar Franck: Panis Angelicus); a székelyudvarhely-szombatfalvi Psallite kamarakórus (vezényelt Simó Zsuzsa, műsor: Peter Lutkin: The Lord bless you, John Rutter: A Clare Benediction); a nyikómalomfalvi Mária édesanyánk kórus (vezényelt Boldizsár Gáspár, műsor: J. S. Bach: Ragyogva tűz a napsugár, Giacomo Carissimi: Bűnbánó szívemet); a székelyszentlélek-bogárfalvi Ave Rosa kórus (vezető Ambrus Ferenc, műsor: ősi ír áldás, Aranymiatyánk); a lövétei kórus ( vezető Tódor Lóránd, műsor: G. F. Händel: Nézd a győztes, ékes hőst, Charpentier: Te Deum); a székelyudvarhelyi Musica sacra kamarakórus (vezényelt Ilyés Levente, műsor: eperjesi Graduál 1635: Jézus Krisztus feltámada, Codex Sanblasianus: Veni, Pater); a szentkeresztbányai Cantate Domino vegyeskar (vezényelt Siklódi István, műsor: Bárdos Lajos: Golgotádon látunk, G. F. Händel: Győzelmet vettél); a farkaslaki Zeng a magasság kórus (vezető Bakos Árpád, műsor: Claudio Casciolini: Várjuk Szentlelkedet, J. Schweitzer: Santa Maria); az oroszhegyi Mihálydeák kórus (vezényelt Bíró Lóránd, műsor: Lennart Jernerstrand: Ha elhagy a kedv, Petres Csaba: Boldogasszony anyánk); a szentegyházi Canticum novum kamarakórus (vezényelt Tamás István, műsor: Bárdos Lajos: Nyújtsd ki mennyből, L. Bourgeois: A nagy király jön); a kápolnásfalui kórus (vezető Csibi Norbert, műsor: a 62. zsoltár nyomán: Magasztalunk téged, Halmos László: Minden földek); a székelyudvarhelyi Jubilate Deo kórus ( vezényelt Székely István, műsor: Jacob de Haan: Alleluja, Szokolay Sándor: Ima rontás ellen); a székelylengyelfalvi vegyeskórus (vezető Szilágyi Imre, műsor: Berkesi Sándor: Mind jöjjetek, Gen Rosso: Íme, ő lesz anyád); és a vendéglátó, a zeteváraljai Zengő Hargita Egyházi Vegyeskar (vezényelt Olti Attila, műsor: Thomas Chisholm: Hűséged végtelen, Messzi hegytetőn fenn).

Jövőre Oroszhegy lesz a házigazdája a rendezvénynek.

Fotó: a Gyulafehérvári Érsekség Facebook-oldala

A kórusok közös templomi éneklését meg lehet hallgatni ITT, ITT és ITT.