Az üres sír

0
598

EVANGÉLIUM Szent János könyvéből
A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!”
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt. Addig ugyanis még nem értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.

Jn 20,1-9


A feltámadást elbeszélő részek tele vannak üde frissességgel. A hajnali hűvösség, a sötétség átmenete világosságba, az elhengerített kő látványa, majd az üres sír mind tartalmaznak valamit húsvét örömteli titokzatosságából.
János evangélista elbeszélése mégis valami csodálatos jelképes mélységekre nyitja meg az üres sír látványát. Tudnunk kell, hogy az üres sír önmagában nem jelentette a feltámadás „bizonyítékát”. Csupán az angyali szavak, amelyek kifejezetten elmondják az örömhírt, majd később a Feltámadott megjelenései alapozzák meg igazából a kereszténység központi hittételét: Jézus feltámadott és megjelent övéinek. Ezért figyelemre méltó, amit János evangéliumában olvasunk: a szeretett tanítvány belép a sírba, látja az otthagyott lepleket és hisz. Valami sajátos dolog tárulhat a szeretett tanítvány szeme elé, hiszen sem Mária Magdolna, sem Péter nem jutnak el a hitre. Mária Magdolna értelmezésében az elhengerített kő csupán annyit jelent, hogy elvitték Jézus testét. Péter apostol elsőként ér a sírhoz, bemegy, megszemléli az ottani jelenetet, és néma marad. A szeretett tanítvány másodiknak lép be a sírba, és észrevesz valamit, ami nyomban elvezeti a húsvéti hitre. Mi lehet ez a jel, amit Mária Magdolna nem láthatott, amit Péter apostol nem vett észre, de ami a szeretett tanítványnak fölkeltette az érdeklődését?
A két tanítvány sietős sírhoz érkezése, majd Péter elsőbbségének a hangsúlyozása sokfajta értelmezést szült a történelem folyamán. A kettejük fokozatos misztériumba merülése azonban nem más, mint szép irodalmi szerkesztés – célja az, hogy megértsük, mi is volt pontosan a döntő jel, ami miatt a húsvéti hitre jutott az első apostol. Amikor a sírhoz érnek, nem tudják, mi történt. Péter bemegy, de csupán akkor tárul fel a jelenet a maga teljességében, amikor a szeretett tanítvány is belép, és tekintete észreveszi a Jézus arcát borító leplet, amely nem volt a gyolcs között, hanem külön összehajtva egy más helyen feküdt.
A Jézus arcát fedő kendő kis szövetdarab – a szó azonban, amely ezt a tárgyat jelöli, csupán egyszer fordul még elő János evangéliumában Lázárral kapcsolatban. Az Ószövetségbe kell visszatérnünk, hogy valami hasonlót találjunk. Mózesről írja a Szentírás, hogy lepellel födte be arcát, valahányszor az Istennel való találkozás után a néppel beszélt, mert arca sugárzott. De Mózes minden alkalommal, amikor csak megjelent Isten színe előtt, levette a leplet arcáról. János evangéliuma ebben a kis részletben Jézust új Mózesként jeleníti meg. Amit a szeretett tanítvány az összefogott lepelből megért, az csupán annyi, hogy Jézus megdicsőült. Azaz: halálában visszatért az Atyához, hazament, fölment, ahogy a búcsúbeszédeiben elmondta. Amikor tehát a szeretett tanítvány az összefogott leplet látja, az ószövetségi jelet érti meg: Jézus bement a dicsőségbe, a kereszthalál nem volt más, mint a megígért órája, amely azt jelentette: Jézus most az Atya színe előtt van, szemtől szembe beszél vele, akárcsak Mózes. A megdicsőülést azonban ki kell még egészítse a feltámadás hite. A feltámadás a megdicsőüléssel ellentétben nem csupán a halál utáni életet jelenti János evangéliumában, hanem azt is, hogy a Megdicsőült visszatér övéihez, megmutatja nekik is megdicsőült testét. Ez a hittartalom természetesen csak a tényleges Jézus-jelenések után születhetett meg a tanítványokban.
Jézus az új Mózes, aki az arcát borító leplet otthagyta a sírban, és így üzente meg a szeretett tanítványnak, hogy ő már az Atya dicsőségének részese.

László István székelyszenttamási plébános