Nagycsütörtökön délelőtt a papság megalapítását ünnepelték Szatmárnémetiben

0
638
Nagycsütörtök Szatmárnémetiben. Fotók: Szatmári Egyházmegye

Nagycsütörtökön az egyház kettős ünnepet ül: az esti órákban, az utolsó vacsora emlékmiséjén az oltáriszentség megalapítását ünneplik, délelőtt pedig a Jézus Krisztus által alapított papságért adnak hálát az egyházmegyék székesegyházaiban. A főpásztorok ekkor áldják meg a szentségek kiszolgáltatására használt szent olajokat: a betegek olaját, a keresztelendők olaját és a krizmát.

A krizmaszentelési szentmisében az egyházi rend szentségében részesültek megújítják papi ígéretüket, megerősítve a kézföltétel által kapott kegyelmet. A Timóteusnak írt első levél szerint – amelyet pasztorális levélnek is neveznek – Szent Pál felhívja a figyelmet, hogy ezt a kegyelmet nem csak őrizni, hanem gyakorolni is kell, sőt, ki is kell tartani benne (vö. 1Tim 4,14–16).

Vianney Szent Jánost, a plébánosok védszentjét idézve Schönberger Jenő megyés püspök kiemelte, hogy „a papság Jézus Szívének szeretete.” A papok nem csak az egyház számára ajándékok, hanem magának az emberiségnek is, mert ők teszik jelenvalóvá Krisztus szavait és tetteit.

Schönberger Jenő püspök hangsúlyozta, hogy a papok elsősorban az életszentségre kaptak meghívást, amelyet úgy tudnak megvalósítani, ha ugyanúgy tudnak szeretni, mint ahogy Jézus is szeretett. Homíliájában a főpásztor Ferenc pápa szempontjait követve a papi élet négy alappilléréről beszélt.

Az első alappillérnek az Istenhez való közelséget nevezte. Minden papi szolgálat alapja az Úrral való igazi kapcsolat, amely az imádságban és az állhatatos lelki életben nyilvánul meg. Az Istennel való meghitt kapcsolat nélkül a szolgálat is meddővé válik, és a lelkipásztor – ahogy a püspök fogalmazott: „nem fogja tudni élvezni az Úr barátjának járó jótéteményeket”.

Közelség a püspökökhöz. A főpásztor minden pap és minden részegyház számára az a kapocs marad, amely segít Isten akaratának felismerésében. Éppen ezért a püspököknek ígért engedelmesség nem csak egy döntés, hanem egy meg nem szakadó, állandó kapcsolat is egyben.

A második pillérből következik a „harmadik közelség”, a papokhoz való közelség. Jézus így figyelmezteti övéit: „Ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok köztük.” (Mt 18,20). Jézus tehát ott mutatkozik meg igazán, ahol a testvérek hajlandóak szeretni egymást. Szent Pál a szeretethimnuszban figyelmeztet a türelem fontosságára, amely képessé tesz a mások iránti felelősségvállalásra. De meg kell tanulni, hogy a szeretet nem irigy, nem hagy teret a haragnak, nem emlékezik a kapott rosszakra. A főpásztor hozzátette: „Csak akkor mondhatjuk el, hogy szeretünk, ha ezt a lelkületet megtanuljuk megvalósítani a mindennapok konkrét élethelyzeteiben. És csak azok vannak biztonságban, akik szeretnek.”

Végezetül, közel kell lenni az emberekhez is. A lelkipásztorok helye az emberek között van, és az Isten népével való kapcsolatot nem kötelességként, hanem kegyelemként kell megélni. Aki így él, képessé válik arra, hogy ne bíróként, hanem irgalmas szamaritánusként felismerje népe sebeit, a csendben átélt szenvedést, sok apának és anyának a családja boldogulása érdekében vállalt önmegtagadását és áldozatát.

A papság megalapítását ünnepelve a püspök hangsúlyozta a lelkipásztoroknak: „Szilárdítsátok meg hiteteket Krisztusban, szereteteteket az ő egyháza iránt! Kérjük Krisztust, hogy életünkben és minden fáradozásunkban egyre jobban tudjunk vele azonosulni és tudjuk őt képviselni az egész világ előtt” – mondta a főpásztor, majd a hívek imáját kérte a papságért, valamint azért hogy „az aratás Ura küldjön szívének tetsző munkásokat” az egyházmegyébe.

Forrás: Szatmári Egyházmegye