Málta ragyogó arculatát a szívemben őrzöm

0
321

Ferenc pápa április 2-án és 3-án kétnapos apostoli látogatást tett Máltára. Ott tartózkodása során járt a fővárosban, ellátogatott abba a barlangba, ahol Szent Pál emlékét egy kegyhellyé vált barlang őrzi. Végül a florianai Piazzale dei Granai téren mutatott be szentmisét.

A szigetre érkezésének első programja keretében a fővárosban, Vallettában találkozott az ország elnökével és miniszterelnökével, beszédet intézett a hatóságok és a diplomáciai testület tagjaihoz.

Málta története, helyzete

Apró, de fontos szigetcsoport a Máltai Köztársaság, melynek 85%-a katolikus vallású. Szent Pál itt szenvedett hajótörést, az evangelizálás gyökerei igen messzire nyúlnak vissza. A Máltai Lovagrend egyik nagymesteréről kapta fővárosa, La Valletta a nevét. Adatok és érdekességek Málta történetéből és mai helyzetéről. A Máltai Köztársaság Európa ötödik legkisebb nemzetközileg elismert független országa, az Európai Unió legkisebb tagállama. A Földközi-tenger középső részén elhelyezkedő stratégiai jelentőségű szigetek fölötti uralomért az évszázadok során sok nagyhatalom harcolt.

A Szicíliától 81 kilométerre délre található kis szigetcsoport területe 316 km². Csak három legnagyobb szigete lakott: Málta, Gozo és Comino. Fővárosa La Valletta, összlakossága 478 ezer fő, a máltai mellett az angol is hivatalos nyelv. Túlnyomó részben katolikus vallású ország, a népesség 85%-a római katolikus. Apró kiterjedése dacára mindig jelentős helyet foglalt el a történelemben, hiszen a Földközi-tenger közepén stratégiai ponton található. 1800-tól brit gyarmat volt, 1974 óta független állam, parlamentáris köztársaság. A Munkáspárt és a Nemzeti Párt alkotja a két fő politikai erőt. 2004 óta az Európai Unió tagja, jelenleg pedig Roberta Metsola személyében az Európai Parlament elnöke is máltai képviselő. Erősen katolikus hagyományú ország, az egyetlen európai állam, ahol még teljesen törvénytelen az abortusz, a válást pedig 2011-ben legalizálták. Málta gazdasága 1979-ig profitált a brit katonai bázis jelenlétéből, mára alapvetően a La Vallettai kikötőben folyó kereskedelemre, a pénzügyi szolgáltatásokra és a turizmusra épül. Földrajzi elhelyezkedéséből adódóan — a Líbia és Olaszország közötti útvonalon fekszik — az elmúlt években nagy migrációs nyomásnak volt kitéve, amit szűk területi kiterjedése miatt nehezen tud kezelni.

Az egyház Máltán

A máltai egyház története Pál apostol evangelizáló tevékenységére vezethető vissza, aki az Apostolok Cselekedeteinek tanúsága szerint Máltán szenvedett hajótörést, amikor 60 telén Rómába tartott. Az ország első püspöke Szent Publiusz volt, aki három évtizeden át igazgatta a máltai egyházat, majd 112-ben, Athénban szenvedett vértanúhalált. A milánói ediktumot követően 313-tól Nagy Konstantin római császár Máltán is engedélyezte a kereszténység nyilvános gyakorlását. Szent II. János Pál pápa kétszer is felkereste Máltát: 1990-ben, majd 2001-ben. XVI. Benedek pápa 2010-ben tett apostoli utazást a szigetországban.

A Máltai Lovagrend

A rend teljes neve: Szuverén Jeruzsálemi, Rodoszi és Máltai Szent János Katonai és Ispotályos Rend, 1048-ban jött létre. Ma 13500 lovagot és dámát számlál a Máltai rend, és híven alapító eszméjükhöz (Tuitio Fidei et Obsequium Pauperum): védeni a hitet és tanúságot tenni róla, szolgálni a szegényeket és a betegeket. Ezt a küldetésüket a világ 120 országában végzik humanitárius projektjeiken és szociális ellátórendszerükön keresztül.

Ferenc pápa Máltán

Ferenc pápa szombaton délután hajóval érkezett La Valletta kikötőjéből Gozo szigetére és fél hatkor kezdődött a kegyhelyen az imaóra, a templom előtti teret megtöltő 3000 hívő jelenlétében. Ferenc pápa a szertartás kezdetén a Mennybe fölvett Szűzanya kegyképének aranyrózsát ajándékozott, majd az eredeti jelenésnek megfelelően háromszor elimádkozta az Üdvözlégy Máriát.

Vasárnapi programja reggel fél kilenckor kezdődött a Málta déli részén fekvő Rabatban, ahol Szent Pál mintegy három hónapos szigetországi tartózkodását egy kegyhellyé vált barlang őrzi. A szentatya a barlangnál csendben imába mélyedt, majd a hajótörött Pál apostolt befogadó máltaiak nagylelkűségét méltató imádságot mondott.

Április 3-án délelőtt, máltai apostoli útjának második napján a szentatya a florianai Piazzale dei Granai téren mutatott be szentmisét mintegy húszezer hívő, valamint más keresztény egyházak és más vallások képviselőinek jelenlétében.

A vasárnapi szentmise végén Ferenc pápa az Úrangyala ima előtt tartott beszédében valójában már elköszönt a kedves vendéglátó országtól. Ferenc pápa a migránsokkal való délutáni találkozója után visszatért Rómába, de elmondása szerint a rövid látogatás sok mozzanatát magával vitte. “Mindenekelőtt sok arcot fogok a szívemben megőrizni és Málta ragyogó arculatát! Köszönetet mondok azoknak is, akik ezért a látogatásért dolgoztak és szeretettel köszöntöm a különféle keresztény és más vallású testvéreket, akikkel találkoztam. Kérek mindenkit, hogy imádkozzon értem, ezt én megteszem értetek, imádkozzunk egymásért!”

Ferenc pápa homíliája

Jézus „kora reggel újra megjelent a templomban, és a nép köréje sereglett” (Jn 8,2). Így kezdődik a házasságtörő asszonyról szóló epizód. A háttér nyugodt és derűs: egy reggel a szent helyen, Jeruzsálem szívében.

A főszereplő Isten népe, mely a templom udvarán keresi Jézust, a Mestert: hallgatni akarja, mert amit mond, az megvilágosítja és felmelegíti az embereket. Tanításában nincs semmi elvont, hanem az életet érinti, és felszabadítja, átalakítja, megújítja azt. Ilyen Isten népének a „szimata”: nem elégszik meg a kövekből épült templommal, hanem Jézus személye köré gyűlik. A Szentírásnak ezen a lapján megpillanthatjuk minden idők hívő népét, Isten szent népét, mely itt Máltán nagyszámú és eleven, hűséges az Úr keresésében, és konkrét, megélt hite van. Köszönöm ezt nektek!

A hozzá sereglő embereket látva Jézus nem siet: „Leült – mondja az evangélium –, és tanítani kezdte őket” (Jn 8,2). Jézus iskolájában azonban vannak üres helyek. Vannak hiányzók: az asszony és a vádlói. Ők nem mentek a többiekhez hasonlóan a Mesterhez, és távolmaradásuk oka különböző: az írástudók és a farizeusok azt hiszik, hogy már mindent tudnak, nincs szükségük Jézus tanítására; az asszony viszont egy eltévedt ember, aki letért a helyes ösvényről, és rossz úton keresi a boldogságot. Különböző okok miatti távollétek, ahogyan történetük kimenetele is különböző. Gondolkodjunk el ezeken a hiányzókon.

Először nézzük az asszony vádlóit. Bennük azoknak a képét látjuk, akik büszkék arra, hogy igazak, akik betartják Isten törvényét, jó és tisztességes emberek. Nem törődnek saját hibáikkal, de nagyon is odafigyelnek arra, hogy előbányásszák mások hibáit. Így mennek Jézushoz: nem nyitott szívvel, hogy meghallgassák, hanem „hogy próbára tegyék, és vádolhassák” (Jn 8,6). Ez a szándék feltárja ezeknek a művelt és vallásos embereknek a belső világát: ismerik a Szentírást, templomba járnak, de mindent saját érdekeiknek rendelnek alá, és nem harcolnak a szívükben kavargó gonosz gondolatok ellen. Az emberek szemében ők Isten szakértőinek tűnnek, de ők nem ismerik el Jézust, sőt megsemmisítendő ellenséget látnak benne. Ehhez egy személyt állítanak elé, mintha csak egy tárgy lenne, megvetően úgy nevezik: „ez az asszony”, és nyilvánosan elítélik házasságtörését. Az asszony megkövezését sürgetik, ráöntik azt az utálatot, amelyet Jézus együttérzésével szemben éreznek. És mindezt a vallásos emberek jóhírének álcája alatt teszik.

Testvéreim, nővéreim, ezek a szereplők azt üzenik nekünk, hogy a vallásosságunkba is beférkőzhet a képmutatás férge és az ujjal mutogatás bűne. Minden korban, minden közösségben! Mindig fennáll a veszélye annak, hogy félreértjük Jézust, hogy ajkunkra vesszük a nevét, de tetteinkkel megtagadjuk őt. Ezt pedig úgy is megtehetjük, hogy keresztet ábrázoló zászlókat lengetünk.

Hogyan tudjuk hát lemérni, vajon tanítványok vagyunk-e a Mester iskolájában? A tekintetünkről, arról, ahogyan a felebarátunkra tekintünk, és ahogyan magunkra nézünk. Ezzel tudjuk megmondani, hová tartozunk.

Attól függ, hogyan tekintünk felebarátunkra: úgy tesszük-e, ahogy Jézus ma mutatja nekünk, vagyis irgalmas tekintettel, vagy ítélkező, sőt néha megvető tekintettel, mint az evangélium vádlói, akik Isten bajnokainak állítják be magukat, de nem veszik észre, hogy eltapossák testvéreiket. A valóságban azok, akik azt hiszik, hogy azzal védik a hitet, hogy ujjal mutogatnak másokra, még ha vallásos látásmóddal rendelkeznek is, nem az evangélium szellemét képviselik, mert elfelejtik az irgalmasságot, mely a szíve Istennek.

Ahhoz, hogy megtudjuk, igazi tanítványai vagyunk-e a Mesternek, azt is meg kell vizsgálnunk, hogyan tekintünk magunkra. Az asszony vádlói meg vannak győződve arról, hogy nincs mit tanulniuk. Külső felszereltségük valóban tökéletes, de hiányzik belőlük a szív igazsága. Ők azoknak a hívőknek a képe, akik minden korban homlokzatot csinálnak a hitből, ahol csak az ünnepélyes külső látszik, de hiányzik a belső szegénység, mely az ember legdrágább kincse. Jézus számára ugyanis ami számít, az annak az embernek a készséges nyitottsága, aki nem érzi magát beérkezettnek, hanem azt érzi, hogy megmentésre szorul. Ezért jó, ha egyéni imánkban, és akkor is, amikor szép vallási szertartásokon veszünk részt, megkérdezzük magunktól, vajon összhangban vagyunk-e az Úrral. Megkérdezhetjük őt közvetlenül: „Jézus, itt vagyok veled, te mit vársz tőlem? Mit akarsz, mit változtassak meg a szívemben, az életemben? Hogyan akarod, hogy lássam a többieket?” Javunkra válik, ha így imádkozunk, mert
a Mester nem elégszik meg a látszattal, hanem a szív igazságát keresi. És ha megnyitjuk előtte szívünket igazságban, csodákat tud tenni bennünk!

Ezt látjuk a házasságtörő asszonynál. Helyzete kompromittálódni látszik, de a szemei előtt egy új, korábban elképzelhetetlen horizont nyílik meg. Sértésekkel borítva, készen arra, hogy könyörtelen szavakat és súlyos büntetéseket kapjon, csodálkozva látja, hogy Isten feloldozza, és nem várt jövőt nyit meg előtte: „Senki sem ítélt el téged?” – kérdezi tőle Jézus. „Én sem ítéllek el; menj, de többé ne vétkezz” (Jn 8,10.11). Micsoda különbség a Mester és a vádlók között! Ők a Szentírást idézték, hogy elítéljék az asszonyt; Jézus, aki személyesen maga Isten Igéje, teljesen felmenti őt, és visszaadja reményét. Ebből a történetből megtudjuk, hogy minden megjegyzés, ha nem a szeretet motiválja, és nincs benne szeretet, még mélyebbre sújtja azt, aki kapja. Isten ezzel szemben mindig nyitva hagy egy lehetőséget, és mindig megtalálja a szabadulás és az üdvösség útjait.
Ennek az asszonynak az élete megváltozik a megbocsátás által. Találkozott az irgalmasság és nyomorúság. Az irgalmasság és nyomorúság van itt jelen, és az asszony megváltozik. Azt is gondolhatnánk, hogy miután Jézus megbocsátott neki, ő is megtanult megbocsátani. Talán már nem merev és gonosz embereknek látta vádlóit, hanem olyanoknak, akik lehetővé tették, hogy találkozzon Jézussal.

Az Úr azt akarja, hogy mi, az ő tanítványai, mi, az egyház, akiknek ő megbocsátott, a kiengesztelődés fáradhatatlan tanúi legyünk: egy olyan Isten tanúi, aki számára nincs olyan, hogy „javíthatatlan”; egy olyan Istené, aki mindig megbocsát. Mindig! Isten mindig megbocsát! Mi vagyunk azok, akik belefáradunk a bocsánatkérésbe. Egy olyan Isten tanúinak kell lennünk, aki továbbra is hisz bennünk, és minden alkalommal megadja a lehetőséget az újrakezdésre. Nincs olyan bűn vagy kudarc, amely, ha eléje visszük, ne válhatna lehetőséggé arra, hogy egy új életet, más életet kezdjünk, az irgalom jegyében.

Ilyen az Úr Jézus. Az ismeri meg igazán, aki megtapasztalja bocsánatát. Aki az evangéliumi asszonyhoz hasonlóan felfedezi, hogy Isten belső sebeinken keresztül látogat meg bennünket. Az Úr épp ott szereti jelenvalóvá tenni magát, mert nem az egészségesekért, hanem a betegekért jött (vö. Mt 9,12). És ma ez az asszony, aki nyomorúságában megismerte az irgalmat, és aki Jézus bocsánata által meggyógyulva megy ki a világba, azt javasolja nekünk, az Egyháznak, hogy
térjünk vissza az evangélium iskolájába, a reménység Istenének iskolájába, aki mindig meglep bennünket. Ha őt utánozzuk, akkor nem a bűnök elítélésével fogunk foglalkozni, hanem azzal, hogy szeretettel keresni kezdjük a bűnösöket. Nem a jelenlévőket fogjuk számolgatni, hanem a hiányzókat fogjuk keresni. Nem fogunk ujjal mutogatni, hanem elkezdünk meghallgatni. Nem utasítjuk el a megvetetteket, hanem elsőkként fogjuk kezelni azokat, akiket mások utolsóknak tartanak.

Testvéreim és nővéreim, Jézus ezt tanítja ma nekünk példájával. Ámuljunk el rajta, és fogadjuk örömmel az ő újdonságát!
(Fordította: Tőzsér Endre SP)

Forrás: Vatican News, Magyar Kurír

Fotó: Vatican News

MEGOSZTÁS