A dettai Szent Anna-plébániatemplom orgonájának felújítása

0
1496

A dettai római katolikus templom a 20. század elején épült, orgonája is akkor készült, ez utóbbit Carl Leopold Wegenstein építette. Miután a templomot 2015-2019. között teljesen felújították, most az orgonát szeretnék a monumentális templomhoz méltó módon felújítani.

A jelenlegi dettai római katolikus plébániatemplom 1900-1901 között épült neogótikus stílusban, és 1910-ben Szent Anna tiszteletére szentelte fel Csernoch János akkori csanádi püspök, későbbi esztergomi bíboros. Az impozáns templom Detta város szimbolikus épülete, amelyet 2015-2016. között többször, 2019-ben belül, majd kívül is teljesen felújítottak. Még a tatarozás előtt felújították a padlót, és a falak nedvesedését is sikerült meggátolni.

A templomhoz, a szentmiséhez, de a közösség zenei kultúrájához is szorosan kapcsolódik az orgona. Dr. Franz Metz zenetudós a következőképpen ír a csodálatos dettai hangszerről: „A dettai római katolikus templom orgonáját Carl Leopold Wegenstein építette 1905-ben, rajta a felirat: Wegenstein C. L. Temesvárott. Pneumatikus traktúra és a szélláda alkotja. Az orgonaszekrényt és a konzolt kézi faragás díszíti gazdagon. A konzolon található felirat szerint a hangszert 1914-ben Richard Wegenstein (…) javította. A plébánia historia domus krónikájában megjegyzik, hogy az orgonaszekrényben szereplő sípokat az I. világháború idején katonai célokra rekvirálták, majd 1925-ben az odera-frankfurti Sauer orgonaépítő cég elkészítette az új sípokat, megtisztította és újrahangolta az orgonát. A hangszert 1947-ben ismét javították, majd 1970-ben elektromos kompresszorral látták el – tájékoztat Franz Metz, aki egy 1975 nyarán tartott orgonakoncertet is megemlít, amit a csáki születésű híres bukaresti orgonaművész Josef Gerstenengst lelkipásztor tartott.

Az orgona jelenlegi állapota nem megfelelő sem a szentmisék zenei szolgálatára, sem koncertek keretében való közreműködésre, ezért az egyházközség úgy döntött, hogy kezdeményezi a hangszer általános helyreállítását. Az orgonának francia fúvója van, esedékes a fúvó újrabőrözése. Feltétlenül szükséges továbbá minden membrán, fúvócska és békafúvó cseréje a játszóasztal szerkezetében, relékben és szélládában, valamint minden más pneumatikus szerkezetben.

A sepsiszentgyörgyi Sándor Péter orgonaépítő mester – aki a temesvári Új Ezredév református templom orgonáját is elkészítette – által adott árajánlatnak megfelelően a javítás munkafázisai a következők: az orgonaszekrény kibontása, a sípok kiszerelése, szerkezeti részek és elemek szétszerelése, az orgonaszekrény és a belső szerkezetek portalanítása, tisztítása, a regisztergépezetek és alkatrészek, relék szétszerelése, szelepek javítása, membránok készítése, a fa- és fémsípok tisztítása, javítása, a fúvó újrabőrözése, az orgona hangolása. A javítás költsége mintegy 43 000 euró= 214 497 lej). Mivel a helyi közösség ezt az összeget nem tudja önállóan biztosítani, Lokodi Attila helyi plébános tisztelettel kéri minden jelenlegi vagy egykori dettai lakos,  zenekedvelő és jótevő támogatását. A hangszer megvásárlásakor csakúgy, mint a javítások alkalmával az egész közösség és sok jótevő részt vett anyagilag a költségek fedezésében. Csak közösen, sokak adománya, valamint a projekt sikeréért mondott imák által adhatjuk vissza ennek az értékes orgonának a régi hangját.

A pénzadományokat a Dettai Plébánia alábbi folyószámláira várják: Parohia Romano-Catolică Deta – Dettai Római Katolikus Plébánia. Lejes folyószámla/Cont în Lei: (IBAN:) RO61 RZBR 0000 0600 0135 4094 (Raiffeisen Bank, Agenția Deta). Eurós folyószámla/Cont în Euro: (IBAN:) RO61 RZBR 0000 0600 0135 4094 (Raiffeisen Bank, Agenția Deta, Romania)

Isten fizesse vissza százszorosan minden jószándékú adakozónak!

Forrás: gerhardus.ro

MEGOSZTÁS