FITT-en a szinodalitásról

Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozó 2022

0
1340

Több mint száz fiatal vett részt a 19. Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozón, azaz a FITT-en. A szinodalitás témában szervezett ifjúsági rendezvényt az elmúlt hétvégén a dési ferences kolostorban tartották.

Többek között Kaplonyból, Csíksomlyóról és környékéről, Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről, de az ország számos településéről érkeztek fiatalok pénteken a dési ferences kolostorba a 19. Ferences Ifjúsági Tavaszi Találkozóra. A FITT résztvevői a rendezvény első délutánján keresztúti ájtatosságon, szentmisén vettek részt a helyi hívekkel együtt, este pedig szentségimádáson találkoztak az eucharisztikus Jézussal.

A találkozó témája a szinodalitás volt, ezért a fiatalok a szombati és a vasárnapi foglalkozásokon igyekeztek elmélyülni ebben a témában.

Pantea Tibor kolozsvári ferences szerzetes, a találkozó szervezője elmondta: nyitott szívvel és nagy szeretettel várták a fiatalokat a dési kolostorba.

– Próbálunk minden évben igazodni akár a világegyház a témájához vagy az egyházmegye pasztorális évének témájához, úgyhogy a szinodalitás kézenfekvő volt, annál is inkább, mert ez egy olyan fogalom, olyan valóság, amire meghívtak, amelyet jó lefordítani, átelmélkedni, megmagyarázni, újból átgondolni és nagy élmény volt a fiatalokkal együtt ezzel foglalkozni – mutatott rá Tibor testvér.

A találkozón szintén a szinodalitás témában tartott előadást Orbán Szabolcs ferences szerzetes, kolozsvári házfőnök. A kreatív foglalkozások is a szinodalitáshoz kapcsolódtak. A fiatalok többek között különböző rejtvényeket fejtettek meg, imákat írtak, kiscsoportos beszélgetéseken vettek részt és videókat néztek meg. A szabadidős tevékenységeken társasjátékoztak, énekeltek és különböző az őket foglalkoztató kérdésekről is beszélgettek a FITT résztvevői.

– Nagyszerű találkozó volt és segített egy kicsit kimenekülni a mindennapi gondokból. Két év után ez volt az első olyan találkozás, amely meghatározó volt és nagyon maradandó szép emlékeket és nyomokat hagyott bennem – mondta Maier Henrietta.

– Kikapcsolódás a hétköznapokból, közelebb kerülni Istenhez, közösség, ismerkedés és jóllét. Ezt jelenti számomra a FITT – mondta a találkozó egy másik résztvevője.

A FITT vasárnap szentmisével és közös ebéddel zárult.

További ferences ifjúsági programok 2022-ben:

Szent három nap: Kolozsvár, 2002. április 13-15.
Zsolozsmatábor: Gyergyószárhegy, július 7-10.
Assisi Szent Ferenc Iskolája: Csíksomlyó, július 7-10
FerBit (Ferences Biciklitúra): július 24-30.
FerIza (Ferences Ifjúsági Zarándoklat): július 28. – augusztus 2.
Fiú csapat tábor: Assisi, augusztus 20-28.
Ferences Ösvény 1: szeptember 9-11.
Ferences Ösvény 2: szeptember 23-25.
Ferences Ösvény 3: október 7-9.
10 Parancsolat – katekézissorozat: október 10.
Keresem az utam – hivatástisztázó hétvége: október 21-23.
Adventi lelki hétvége: december 16-18.
Ferences szilveszter: december 31.

További részletek és folyamatosan frissülő információk a ferencesprogramok.ro weboldalon, illetve a Ferences programok Facebook-oldalon is olvashatók.

Biró István, az Erdélyi Ferences Rendtartomány sajtóreferense