Semmi se változott egy hét alatt

0
380

Állandósulni látszik a kolozsvári tranzitzóna viszonylagos csendje. Több napos kihagyás után csatlakoztam vissza az Egy tál meleg étel Egyesület háborús menekülteket segítő munkájába, de mintha semmi sem változott volna az elmúlt egy hét alatt. Az orosz-ukrán konfliktusnak továbbra sincs vége, miközben a békének továbbra sincs alternatívája. Mégis: hiába tudja mindenki, hogy ez utóbbi legalább annyira evidens, mint a háborús tényállások, az óhajtott békét egyre hangosabb csatazajjal és egyre gátlástalanabb információs hadviseléssel szeretnék elérni. A szomszédos országokba menekülők, így a Kolozsváron áthaladók áradata megcsappant ugyan, de belátható időn belül továbbra sem számíthatunk arra, hogy végre fölöslegessé válik a tranzitzónánk.

A négy órásra bővülő, de összevont késő esti idősávunk önkénteseinek három szerelvény utasaira kell odafigyelniük: egy érkezőre, egy távozóra és egy áthaladóra. Az érkező szerelvény utasait regisztrálás után az étkezőben fogadjuk, az áthaladók és a távozók úticsomagjait pedig az igényeknek megfelelően szétosztjuk. A bécsi gyors utasainak az ellátása rizikósabb feladat: a szerelvény alig 15 percet állomásozik, és hamar kiderül, hogy a menekültek számára fenntartott három vagon összes fülkéje tele van. Ez legalább 200, elsősorban szomjas embert jelent. Újabban patikus hallgatók igyekeznek a felmerülő problémák szerint megfelelő gyógyszerekkel, elsősorban fájdalom- és lázcsillapítókkal, savgátló készítményekkel is ellátni őket. Mi ásványvízzel és élelmiszercsomagokkal telepakolt bevásárló kocsival érkezünk a peronra, de az ellátmány percek alatt elfogy. Kevesen kockáztatnak azzal, hogy leszállnak vízért, élelemért, ezért mi járjuk végig a folyosókat és kopogtatnunk be hozzájuk. Miután a minap Csucsáról kellett Musztafának visszajönnie, minden idegszálunk a hasonló „kalandok” elkerülésére összpontosul.

Palesztin önkéntesünk egyébként fényesen szórakozik a történteken, jól viseli a gyűrődést, és hálás, hogy autót is küldtek utána Egeresre, Bánffyhunyadra, bár neki másfél órás csatlakozási idővel csak Csucsáról sikerült visszafordulnia. Hiába, ebben az összefüggésben három év környezettudományi képzést követően sem ismeri ki magát Erdélyben. Helyzetéből adódóan Musztafa rengeteg szabad vegyértékkel rendelkezik, gyorsan teremt kapcsolatot a menekülőkkel, és holt időkben is, amikor épp senkire nem számítunk, szerez éhes embert. Most éppen egy Bukarestbe tartó hazánkfiát, aki bevallása szerint Besztercén önkénteskedett hasonló körülmények között. Ott állítólag már annyira megcsappant az áthaladó menekültek száma, hogy értelmetlenné vált a tranzitzóna.

Mielőtt a jászvásári „éhségvonat” megérkezik, van időnk végrehajtani egy logisztikai bravúrt: az egyik hűtőszekrényünket zsúfolásig telepakoljuk kefírrel. Az a tapasztalat, hogy szívesen fogyasztják, ezért nagyobb tételben sikerült beszerezni. Raktárhelyiségünk ugyan hűvös, de tejtermékről lévén szó, nem kockáztatunk. Rácsodálkozunk az ingyenjegyekre, amelyeket előbb kiváltottak, aztán valamiért mégsem vettek igénybe néhányan a menekülők közül. Talán szállásra mentek, vagy más időpontra halasztották a továbbutazást. És rácsodálkozunk az adományban kapott kollagénes ivóvízre is, amelynek nagyobb a reklámértéke, mint a kollagéntartalma. Tolmácsunk, Lia frappánsan fogalmaz: a kollagén legalább „egészségesen hangzik”.

Fél órán át Oleg az egyetlen menekült, aki az ebédlőben velünk tölti az időt. Kárpátalja felől érkezett, átúszva a Tiszát. Nem bonyolódik részletekbe, de annyit azért elárul, hogy a román határőrök elnézőek voltak, a Tisza viszont iszonyú hideg. Ha lekapcsolták volna, már sorkatona lenne valahol… Nőtlen fiatalember, foglalkozása szerint fociedző, aki dolgozott Spanyolországban is. Csernovic irányából két gyerekkel érkező nagynénjét, valamint a barátnőjét várja, hogy a család autójával tovább haladjanak előbb Bukarestbe, végül Spanyolországba. A betoppanó családtagok Dornavátra és Báránykő magasságában szelhették át a Kárpátokat, mert csodaszép, de fárasztó útvonalra panaszkodnak, és az éppen ilyen. Jimmy, a szürke spániel is velük tart, vele játszadozunk egy darabig, aztán a család nyugovóra tér a gyerekszobában.

Az éhségvonattal ma sem jöttek túl sokan, az étkező azonban pillanatok alatt megtelik falatozó menekültekkel. Alig győzünk szendvicseket készíteni: sajtosat, szalámisat vagy épp vegán szendvicset, kinek mennyire szigorú a böjtje. Levesünk is van, az is szépen fogy, de az újdonságnak számító szendvicssütőnk igazi szupersztár: az étkezés idején folyamatosan üzemeltetni kell. Észre sem vesszük, mennyire gyorsan telik az idő. Mire kiürül az étkező, hajnali két órára jár. A legújabb házirend szerint nem várjuk meg a Korona érkezését: az élelmiszercsomagokat indulás előtt már mindenki maga veszi el a kijelölt helyről. Kitart Budapestig, ahol a BOK-csarnokban kialakított tranzitzóna már komplex szolgáltatásokat, többek között orvosi ellátást is nyújt a rászorulóknak.

Laczkó Vass Róbert