Isten szeretetét nem lehet megmagyarázni, csak megtapasztalni

0
1421
Fotók: Szabó Kamilla, Nagy Árpád Botond

Újra megtelt a kovásznai Szent István Király plébániatemplom a Szűzanyát tisztelő és őt köszönteni érkező hívekkel, akik áhítatos lélekkel kérték, kérik közbenjárását életükre és családjaikra. A márciusi Mária-áhítat szentségimádással kezdődött majd szentmisével folytatódott, amelyet Kedves Tibor csernátoni plébános celebrált.

„Rendszerint olyan személyeket köszöntünk, akiket méltónak tartunk arra, hogy megajándékozzuk tiszteletünkkel. De a Szűzanya iránti tiszteletünk kicsit más. Azért más, mert a Jóisten bennünket ajándékozott meg a Szűzanyával. Égi édesanyánkká rendelte őt, aki mindig közbenjár értünk. Ezért tiszteletünk egyik gyökere a hála és a köszönet. Mária és Erzsébet a maguk korában a legegyszerűbb emberek közé tartoztak, és Isten csodát művelt az életükben. Ők megértették, hogy Isten szeretetét nem lehet megmagyarázni, csak megtapasztalni. Ez a tapasztalat ad lendületet életünknek” – fogalmazott a szentmise szónoka, Kedves Tibor. Kiemelte: Mária alázatossága, szerető anyai közbenjárása kifejezetten aktuális ma népünk, Európa és a világ számára, hiszen a világ felbojdult, a vezetők alázatot követelő szolgálatát felváltotta az önző, kapzsi, gőgös hatalom utáni vágy, ami megszünteti az emberi élet, a becsület értékelését.

„Van, ahol nincs elegendő pénz élelemre, ivóvízre, de a háborúra van, arra, hogy az embereket megalázzák, hontalanná és földönfutóvá tegyék. Ma, amikor köszöntjük Szűz Máriát, kérjük bátran közbenjárását, hogy mentse meg gyermekeit a kétségbeeséstől és az oktalan haláltól. Imádkozzunk bizalommal a békéért” – hívta fel a figyelmet a csernátoni plébános. A szentmise után, a hívek közösen elimádkozták a fájdalmas rózsafüzér imáit, amelyeket most a kovásznai rózsafüzér csoportok tagjai vezettek. Az ájtatosság befejeztével a jelenlevők gyertyás körmenetben követték a sárga rózsákkal ékesített fatimai Szűzanya szobrát, majd Péter Arthur kovásznai plébános áldásával zárult az alkalom. Kovásznán legközelebb május 21-én tartanak újra Mária-áhítatot, az áprilisi elmarad a nagyhét miatt.

Jánó Árpád kovásznai akolitus