Megtartották a Légy erős! képzés második hétvégéjét

0
367
Légy erős! képzés

A Légy erős! képzés második hétvégéjére szintén a Hargita Keresztyén Táborhelyen, Szentegyháza mellett került sor, ahol 38 fiatal vett részt a szervezőkkel együtt. Péntek este a fiatalok a siker és az identitás kapcsolatáról hallhattak, majd szombaton a mentorokkal való beszélgetések után, külön lányos és fiús csoportok voltak, ahol a saját testükkel kapcsolatos kérdésekről beszélgettek. Szombat este a lelkiek kaptak szerepet, majd vasárnap a szentírás és a közösségben való gondolkodás fontosságát mélyítették el a résztvevők. Ez alkalommal sem maradtak el a játékok, a szentmise, és a kiscsoportos találkozások sem.

Januárban adtunk hírt róla, hogy újra elstartolt a Légy erős! tanítványságképzés harmadik évfolyama, amelyet az Ő az út! és a Keresztirány ifjúsági szolgálatok szerveznek a Regnum Christi Alapítvány és az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Közösségek közreműködésével, amelyet az elmúlt időszakban közel negyven erdélyi fiatal végzett el.

A Légy erős! szervező csapata arról álmodik, hogy 10 éven belül Erdélyben egy olyan erős fiatal generáció növekedik fel, amely cselekvő szeretettel személyes kapcsolatra vezeti a következő fiatal generáció tagjait a szerető Istennel.

Az alábbiakban néhány résztvevő visszajelzése olvasható, illetve megtekinthető a lennebbi videóban:

„Az Úr vágyik arra, hogy átadjam az életemet neki. Most meg rájöttem, hogy én is erre vágyom, biztonságra az Úrban.” (D. R.)

„Jézusnak adtam az életem, amit könnyedén tettem meg, s amivel társult egy olyan érzés, hogy ebbe emberileg félig bele fogok halni. Ezt kezdem érteni.” (S. H.)

„Jézus szenvedéstörténetében az érintett meg, amikor kérdezgették hogy te is ismered-e. Be akartam szólni, hogy igen. De nem mertem. És ahogy fájt, hogy nehezen vállalom fel. Jobban megértettem azokat a pillanatokat, amikor az apostolok is megijedtek. Mint Péter. De valószínű a többiek is” (P. B. K.)

Ha támogatná a fiatalok programjait, a részleteket megtalálja korábbi írásunkban: