Laczkó Vass Róbert színművész nem először önkénteskedik. Ezúttal az Egy tál meleg étel önkénteseihez csatlakozva segített a kolozsvári állomásra érkező menekülteknek. Tapasztalatait, élményeit osztotta meg velünk.
Késő este érkezik a riasztás: szükség lesz még néhány emberre az éjfél után érkező vonathoz. Az Egy tál meleg étel (O masă caldă) jótékonysági program önkéntesei pihenőhelyet és étkezőt működtetnek a kolozsvári vasútállomás épületében, hogy napi három alkalommal el tudják látni a háború elől menekülőket.
Előfordul, hogy több százan érkeznek egy szerelvénnyel, máskor kevesebben vannak: többnyire nők és gyerekek, de férfiakat is látni közöttük. Nekik sikerült átjutni a határon. Többségük néhány órát tölt az állomáson, másokat el kell szállásolni, de nagyjából mindannyian tovább utaznak, jellemzően Budapest irányába, s onnan ki tudja, hová. Kérdezősködni nem illik, mint ahogy a pihenőhelyeken sem koslatunk indok nélkül, de nem titok, hogy sokan közülük nem is tudják, pontosan hová is mennek, csak el a háború elől.
Kolozsváron tanuló észak-bukovinai egyetemisták a tolmácsok: beszélik a nyelvet, amire nagy szükség van, különösen akkor, ha ki kell deríteni, pontosan milyen gyógyszerre is lenne szükség. Egyikük Csernyivcit emlegeti, innen tudom, honnan származik. Rutinosak, akárcsak az Egy tál meleg étel önkéntesei, akik főznek is, továbbá megoldják az ellátmány logisztikáját. Profi az együttműködés a rendőrökkel is, bár a szerda késő esti, csütörtök hajnali turnus lazább: kevesebben érkeztek, mint amennyire számítani lehetett, miközben előző nap ugyanebben az idősávban hatalmas volt a tolongás!
A kisebb gyerekek nem sokat értenek a történetből, a nagyobbak lógnak a telefonon, és olyan is akad, aki a híreket böngészi az interneten, hogy tudja, épp mi történik otthon. Már ha megvan még az az otthon…
Mielőtt a Korona megérkezik, kevés kivétellel mindenki lehurcolkodik a peronokra. Senki sem szeretne lemaradni a szerelvényről. Itt már sokkal többen vannak, mint amennyien megfordultak az étkezőben. Van, aki több gyerekkel menekül, ezért a szedelőzködéshez elkél a segítség: kora hajnal van, a gyerekek pedig alszanak. Aludnának…
Ölemben egy háromévessel kísérek egy anyukát, aki egy másik gyereket cipel, a nőrokon a harmadikkal és a csomagok egy részével hurcolkodik, az önkéntes kolléga pedig egy akkora táskát cipel mellettünk, amit én talán el sem bírnék. Sikerül biztonságosan följuttatni őket az egyik pótvagonba, ahová az ingyenes menetjegyük is szól. Irány Budapest, ahol reggel szintén önkéntesek várják. Az alvó gyerekek nem ébredtek föl. Pillanatnyi elégtétel ez is…
Aki teheti, továbbra is segítsen, mert megvannak a megfelelő csatornák a segítség célba juttatására, némi érdeklődés után, pár kattintás segítségével is megteheti!
Laczkó Vass Róbert
Fotók: Jobbágy Júlia
