Együtt tenni a közösségért

0
1186

A kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum öttagú csapatáról, a Hivatások nyomában versenyen való részvételükről, a munka során szerzett élményeikről nemrég adtunk hírt. Most az iskolában folyó diákélet más vonatkozásairól is képet kapunk. Február 16-án tartották meg a diákszövetség (a továbbiakban DSz) tisztújítását. Az újonnan megválasztott diákszövetség elnökével és alelnökével, Keserű Kincsővel és Bodó-Czerék Gergővel a kerület ifjúsági lelkésze, Olasz Béla beszélgetett terveikről, elképzeléseikről.

Kérlek, mutatkozzatok be röviden!

Kincső (elnök): A nevem Keserű Kincső, és a 10. A osztályba járok. 2016-tól vagyok az iskola tanulója, az 5-8-as éveimet rajztagozaton töltöttem. A bemutatkozás szó hallatán azonnal az ugrik be, hogy meg kell ilyesmiket említeni, de pár személyesebb mondattal folytatnám. Nyitott, éber személyiségnek tartom magam, szeretem, ha zajlanak körülöttem az események, ha van miért pörögni, ha azt érzem, hogy éppen egy létrehozó folyamatban vagyok. Szerintem nincs izgalmasabb dolog, mint valamit megálmodni és részt venni a megvalósítás minden apró lépésében. Egyébként is egy tervezgető típus vagyok, és most bőven szükség is van erre a DSZ körül.

Gergő (alelnök): Bodó-Czerék Gergő vagyok, ugyanúgy 10. A osztályos, és 2016-tól az iskola tanulója. Nagyon társasági embernek tartom magam, szeretek közösségben létezni. Kiskorom óta foglalkoztat a kultúra, a zene, a tánc, és mivel számos ezekhez fűződő eseménynek voltam részese az évek során, rálátást nyertem a szervezés oldalára is. Mindig szívesem vettem és veszek részt az iskolai programokon, ünnepségeken is, mert szeretem ezt a közeget, és jól érzem benne magam. Szerintem valamilyen módon ez ösztönöz engem arra, hogy a diákszövetséggel foglalkozzak.

Nem olyan régen volt a diákszövetség választás. Ti nyertétek meg, melyek az első tapasztalatok?

Kincső, Gergő: Mindenekelőtt nagyon-nagyon jó érzéssel tölt el, és hálásak vagyunk a támogatásért, a bizalomért. Érdekes helyzet a kampány, mert folyamatosan bennünk volt az a kérdés, hogy vajon sikerült eljuttatnunk a diákokhoz azt, ahogyan mi gondolkodunk a DSZ-ről, vajon kialakult bennük egy kép a mi hozzáállásunkról, terveinkről, személyiségünkről? Örülünk, hogy úgy tűnik, jó párbeszéd jött létre köztünk és a diákság között, ami egyébként a későbbiekben is fontos lesz. Első benyomás, tapasztalat? Ez egy különösen izgalmas időszak nekünk, mert próbálunk beleszokni, az újdonság erejével hat minden, és közben pedig már ötletelések is folynak, és szerencsénk van együttműködni első eseményként az Ifjúsági lelkészséggel. Szóval eléggé pörgősen indítunk, ami nekünk fontos is.

Mi a diákszövetség lényege? Mi az elnök, illetve az alelnök feladata?

Kincső, Gergő: Szerintünk a diákszövetség ténylegesen hozzá tud tenni az iskolai évek értékéhez. Egy nagyszerű eszköz arra, hogy színt vigyünk a diákok hétköznapjaiba. Ugyanakkor egy egységesebb közösséget is létre lehet hozni a DSZ keretein belül, mert nem tagolódik évfolyamokra, profilokra, osztályokra. Talán ez is az egyik kulcsfontosságú feladata, hogy egy “nagymózeses” baráti társaságot alakítson ki. Persze, mindez programokon, közös élményeken, terveken és munkán keresztül valósítható meg. Nagy célunknak tekintjük, hogy élményeket adjunk, amik majd a már elballagott diákokat is az iskolához kötik, szívesen fognak visszagondolni rájuk. Annyi minden belefér a DSZ kereteibe, minden diáknak lehetősége van bedobni a saját elképzeléseit. Ide kapcsolódik az elnök és alelnök feldata is, szerintünk nekünk kell azoknak az embereknek lennünk, akik figyelnek, nyitottak, kíváncsiak, akikhez befutnak a diákok ötletei, és akik összehangolják a megvalósítást. Ehhez persze elengedhetetlen egy gördülékenyen működő csapat.

Milyen jövőre vonatkozó terveitek vannak?

Kincső, Gergő: Most egy picit fel kell térképeznünk, hogyan is áll össze a DSZ szempontjából az év következő része. Húsvétkor a kisebb diákokra tervezzük fektetni a hangsúlyt, egy nagyon aranyos program ötletünk van a számukra. A közeljövőben fogjuk megtartani az első filmestet is, gondolkodunk még a tematikában, és abban, hogy hogyan tudnánk hangulatossá tenni. Folytatódnak közös programjaink az Ifjúsági lelkészséggel is, az is nagyon hiánypótló színfolt a diákszövetség palettáján. Egy kicsit jobban távlatokban gondolkodva pedig az iskolai rádió és újság is kidolgozásra vár. Emellett meg ugyanúgy fogjuk folytatni a már hagyománnyá vált DSZ eseményeket, mint például a diáknap, sütivásárok. Azt elárulhatjuk, hogy unatkozni nem fogunk, és nagyon szívesen látunk mindenkit a csapatban!

Hogyan látjátok az iskolát, diákokat?

Kincső és Gergő: Mi azt érezzük, hogy az iskola nagyon összhangban van a diákszövetséggel. A jó és kivitelezhető ötletek könnyen szabad utat és támogatást kapnak, abszolút nyitottság jellemzi a kapcsolatot. Ezt már a kampány során is megtapasztaltuk, mert szükségünk volt engedélyre bizonyos terveink megvalósításához. Szerintünk az iskolai is egy lendületes hozzáállást képvisel. A diákokat illetően hihetetlen pozitív megerősítés volt a Valentin-nap. Rengetegen vettek részt a programokon, és még néhány elismerő üzenetet is kaptunk, ami külön öröm és meglepetés volt számunkra. Mind az iskola, mind a diákok hozzáállása segíti és lehetővé teszi, hogy igazán jól működjön a DSZ.

Milyen vággyal/céllal indultatok el a választáson?

Kincső, Gergő: Mindketten szerettünk volna aktívan dolgozni azért, hogy létrejöhessenek olyan programok, olyan diákélet, amit együtt, a diákokkal elképzelünk. Természetesen, az is benne van a történetben, hogy nagyon élvezünk ezzel foglalkozni, de szerintünk ez elengedhetetlen ahhoz, hogy motiváltak legyünk. Sok tervünk van, de ha majd a végén azt mondhatjuk, hogy megtettünk mindent és egy ugyanilyen szemléletű csapat volt mellettünk, akkor ezeknek az elképzeléseknek nagy része addigra minden bizonnyal meg is lesz valósítva.

Kérdezett: Olasz Béla kerületi ifjúsági lelkész, segédlelkész