Jézus és a kísértés

0
425

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben Jézus a Szentlélektől eltelve otthagyta a Jordánt, s a Lélek ösztönzésére a pusztába vonult negyven napra. Itt megkísértette a sátán. Ezekben a napokban nem evett semmit sem, de végül is megéhezett. Ekkor megszólította a sátán: „Ha Isten Fia vagy, mondd ennek a kőnek, hogy váljék kenyérré.” De Jézus ezt felelte: „Írva van, nemcsak kenyérrel él az ember.” Erre a sátán fölvezette egy magas hegyre, és egy szempillantás alatt felvonultatta szeme előtt a földkerekség minden országát. „Minden hatalmat és dicsőséget neked adok – mondta –, mert hisz én kaptam meg és annak adom, akinek akarom. Ha leborulva hódolsz előttem, az mind a tied lesz.” Jézus elutasította: „Írva van: Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!” Ekkor a sátán Jeruzsálembe vitte, a templom párkányára állította, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, vesd le magad innét. Hisz írva van: angyalainak parancsolta, hogy oltalmazzanak, és: kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.” De Jézus ezt válaszolta: „Az is írva van: Ne kísértsd Uradat, Istenedet!”
Miután a sátán ezekkel a kísértésekkel hiába próbálkozott, egy időre elhagyta Jézust.

Lk 4,1-13

Nagyböjt első vasárnapján Jézus megkísértésének történetét olvassuk. Lukács evangéliumában a kísértő elhagyja „egy időre” Jézust, de az Olajfák hegyén visszatér. A nagyhetet megelőző időszakot a kísértő kettős fellépése fogja közre – a kísértés és a bűn elleni harc drámájában haladunk Jézussal a végső győzelem ünnepéhez, húsvéthoz.

Jézus első nagy találkozása a sátánnal nem más, mint egy Szentírás-értelmezői vita. A sátán ószövetségi idézetekkel próbálja nyomatékosítani csábító szavait, Jézus a maga részéről szintén a Szentírásra hivatkozva utasítja el a kísértést. Azért érdekes ez a játék, mert jóval a nagy értelmezői viták előtt fölsejlik, hogy a Szentírás a sátán ajkán istenkáromlássá válik, Jézus lelkületében azonban megmarad élő, eleven szónak.

Az első ószövetségi hivatkozás Jézus szájából csendül fel a történetben. A sátán szavára, hogy változtassa kenyérré a köveket, Jézus Mózes ötödik könyvét idézi: nemcsak kenyérrel él az ember (Mtörv 8,3). Az ószövetségi rész arról beszél, hogy Isten táplálta és mindennel ellátta a népet a pusztai vándorlás során, de néha éhezett is a nép, hogy megtudja: nemcsak kenyérrel él az ember. Az ószövetségi rész, amelyből az idézet származik, az a kérdés körül forog, hogy a nép megtartja-e vagy sem Isten parancsait. A próbára tett nép helyét az evangéliumban Jézus foglalja el.

A második idézet szintén Mózes ötödik könyvéből való: Féld az Urat, a te Istenedet, tiszteld és az ő nevére esküdj (6,13). Itt arról van szó, hogy Isten azoknak adja az ígéret földjét, akik megtartják az ő törvényeit. Ezzel szemben a sátán a földkerekség összes országát, minden hatalmat és dicsőséget Jézusnak ígér, amennyiben őt kezdi el imádni.

A sátán a 91. zsoltárt idézi, hogy harmadszorra is megkísértse Jézust. A 91 zsoltár azt írja, hogy Isten megoltalmazza azt, aki benne bízik. A sátán ezt az oltalmat idézi föl, amikor arra hívja Jézust, tegye próbára Isten hűségét, hisz elküldi angyalait hozzád, hogy védelmezzenek minden utadon. A kezükön hordoznak majd téged, nehogy kőbe botoljék a lábad (11-12).

A kísértések menetében a sátán hű marad önmagához. Bár ő maga Isten teremtménye, Isten “fia”, viselkedésében mégis az istengyermekség karikatúráját látjuk. Először is Jézust Isten Fiának szólítja, de nyomban ezután arra buzdítja Jézust, tagadja meg a fiúság kötelékét, és lépjen az Atya helyébe. Legyen ő, aki a kenyeret adja, és ne kérje azt. A Miatyánk negyedik kérésében Jézus nyomatékosan hű marad a fiúsághoz, és arra hív, hogy mi is Istentől kérjük a kenyeret. A második próbálkozása a sátánnak már tovább megy: nem Jézust akarja annyira megváltoztatni, hanem a kísértő kéri ki magának Isten tulajdonságát. Előtte kellene leborulni, őt kellene imádni.

A harmadik és utolsó próbálkozás a pusztában vándorló nép viselkedését idézi föl, amikor szomjasan Mózes és az Úr ellen lázadnak, és kísértik Isten. Az embernek nem adatott meg, hogy Istent próbára tegye, a próbatétel Istennek fenntartott jog. Amikor azonban azt kérdik, csodára várva, vajon Isten tényleg köztük van-e a táborban, akkor isteni jogot bitorolnak. Az evangéliumi részletben a sátán szintén arra csábítja Jézust: a próbát ne Isten kezéből fogadja el, hanem vesse alá magát a mélybe, hogy Isten „kényszerüljön” közbeavatkozni. Jézus a pusztai népet figyelmeztető szóval vet véget a sátán próbálkozásainak: ne kísértsd Uradat, Istenedet!

László István székelyszenttamási plébános