Tanulni a múltunkról, fejlődni

0
814

Korábban hírt adtunk a Hivatások nyomában verseny eredményeiről, és ugyanott megszólaltak a nyertes csíkszeredai csapat tagjai. Most a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum diákjainak reflexióit olvashatják a Hivatások nyomában verseny nyomán. A Szent László Líceum tanulói (felkészítő tanáraik: Benedek Ramóna, Nemes István) a megmérettetésen dicséretet kaptak.

• Számomra a Hivatások nyomában hittanverseny évről-évre lehetőséget biztosít arra, hogy új tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodjam, ezáltal a hitemet is mélyítve. Úgy gondolom, hogy fontos ezekben az időkben összetartanunk, kihasználnunk a lehetőségeinket, hogy kapcsolatokat alakítsunk ki a verseny által másokkal, és hogy fenn is tartsuk azokat.

Varga Loretta

• Számomra ez a verseny nagyon sokat jelent, hiszen ebben a nehéz időszakban fontosnak tartom, hogy most is nyitottnak kell legyünk és bele kell vágjunk olyan dolgokban, amelyek által egy új környezetbe nyerhetünk betekintést, így új embereket is megismerhetünk. Törekednünk kell, hogy a korlátozások ellenére is megtaláljuk a közösséget, ahol igazán jól érezzük magunkat, és a Hivatások nyomában erről is szól valójában, hogy merjünk új dolgokba bele vágni, megismerni új személyeket és tanulni a múltunkról, és a saját érdekünkben fejlődni.

Seres Enikő

• Azért vállalkoztam erre a versenyre, mert sok lehetőséget láttam benne a hitnek a gyakorlására. Hálás vagyok, hogy részt vehettem rajta, így közelebb kerülhettem Istenhez, és egyben új dolgokat tanulhattam, új közösséget ismerhettem meg.

Gyöngyösi Bernadett

• Tavaly is részt vettem ezen a versenyen, akkor még projekt volt, és nagyon elragadott az a hit, amit tapasztaltam a szerzeteseket látva. Idén sem volt máshogy. Az a végtelen nagy szeretet, amit a nővérek nyújtottak, nagyon feltöltött. Nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem őket, hogy sok élményem volt velük, a csapatommal és a felkészítő tanáraimmal.

Solymosán Krisztián

• Azért vállalkoztam erre a versenyre, mert számomra ez a verseny sok lehetőséget tartogatott. Lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy jobban megismerjem önmagam és más embereket, hogy megértsem, milyen igazán az, ha valaki hisz Istenben és milyen az, amikor valaki Istennek szenteli az életét, és tudja, hogy valaki mindig mellette van, szereti, segíti, fogja a kezét és formálja az útjait!

Sipos Rita