Ferenc pápa: az emberiség nem tanult a háborúkból

0
1175
Ferenc pápa a Keleti Egyházak Kongregációjának tagjaival (jobbról Erdő Péter bíboros, az első sorban balra Kocsis Fülöp érsek) / Fotó: Vatican News

Pénteken délelőtt fogadta a pápa a Vatikánban a Keleti Egyházak Kongregációja plenáris ülésének mintegy 110 résztvevőjét, köztük Erdő Péter bíboros Esztergom-budapesti érseket és Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita érseket. A szentatya erős szavakkal fogalmazta meg, hogy az emberiség számos téren fejlődött a történelem során, a békéért azonban még mindig nem teszünk közel sem eleget. A szentatya az egyházon belüli megosztottság veszélyéről is beszélt.

A száz éve elhunyt XV. Benedek pápa alapította a Keleti Egyházak Kongregációját, illetve a Pápai Keleti Intézetet. Ő volt az, aki az első világháborút fölösleges vérontásnak nevezte. Felhívásai azonban nem találtak meghallgatásra a nemzetek vezetői között, mint ahogy Szent II. János Pál szavait is figyelmen kívül hagyták az iraki háború esetében. A szentatya a találkozón így fogalmazott: Ma, amikor mindenütt háborúk folynak, ugyanígy nem hallják meg a pápák és a jóakaratú emberek hangját. Hozzátette: az emberiség nem tud elszakadni a háborúktól, hiába halad előre a tudományban, a gondolkodásban, a béke szövésében nincs előrelépés.

„Reméltük, hogy nem kell majd elismételni ezeket a szavakat a harmadik évezredben, de az emberiség sajnos továbbra is a sötétben botorkál. Végignéztük a közel-keleti konfliktusok pusztítását Szíriában és Irakban, az etióp Tigré tartományban, és jelenleg is fenyegető szelek fújnak Kelet-Európa sztyeppéin, amelyek bombákat és tűzfegyvereket lobbantanak lángra, szegények és ártatlanok szívét dermesztik jéggé. Tovább folytatódik Libanon drámája, amely miatt sokan már betevő falathoz sem jutnak. Fiatalok és felnőttek reményvesztve hagyják el földjüket. Pedig éppen a Keleti Katolikus Egyházak szülőhazája ez, ahol évezredes hagyományok fejlődtek ki, amelynek a kongregáció tagjai az örökösei” – hangsúlyozta Ferenc pápa. A szentatya hozzáfűzte: a színes keleti kultúrákban ma nyomorúság és fájdalommindennapos, a keleti katolikusok emiatt már évtizedek óta messzi földre vándoroltak: Kanadában, az Egyesült Államokban, Latin-Amerikában, Európában, Óceániában alakítottak eparchiákat. A szentatya mindannyiunkat kér, hogy imádkozzunk a béke elsődlegességének felismeréséért.

Megosztás, megosztottság

A Keleti Egyházak Kongregációja mostani plenáris ülését az evangelizálás témájának szentelte: a találkozón Ferenc pápa arra buzdította a résztvevőket, hogy a küldetés teljesítéséhez merítsenek a különböző hagyományok kincsestárából. A szinódusi folyamatra emlékeztetett, amiről így fogalmazott: a lényege az, hogy Szentlélek vezetésével haladunk előre, nem pedig egyfajta parlamentről van szó, ahol mindenki elmondja a véleményét és azt szavazásra bocsátják. A szentatya ezután a liturgia fontosságáról és szépségéről szólt, amely a keleti egyházak szóhasználatában a mennyet összeköti a földdel. A liturgiára összegyűlt közösség az ég felé fordítja tekintetét, a Magasságos Isten hangjára figyel, és ezért szükségét érzi, hogy Krisztust hirdesse testvéreinek. A Keleti Katolikus Egyházak kánonjogi kódexében (CCEO) szereplő liturgikus előírások alkalmazásáról 25 éve kiadott útmutató adta a témáját a most megtartott konferenciának. Ez jó alkalom arra, hogy megismerjék egymást a különböző saját jogú egyházak liturgikus bizottságain belül, és a vatikáni kongregációval együtt haladjanak a II. vatikáni zsinat által kijelölt úton.

„Fontos elkerülni az egyénieskedést a liturgiában, amely valójában a megosztottságot hangúlyozza az egyes egyházakon belül. Azt se felejtsük el, hogy ortodox testvéreink figyelnek bennünket: még ha nem is ülhetünk együtt az eucharisztia asztalához, szinte mindig ugyanazokat a liturgikus szövegeket imádkozzuk és ünnepeljük. Figyeljünk oda tehát az olyan kísérletezésre, amely árthat a látható egység folyamatának Krisztus tanítványai között” – figyelmeztetett a pápa, majd leszögezte: a világ azt kéri tőlünk, hogy tegyünk tanúságot a szeretetközösségről. Úgyo fogalmazott: ha botrányt okozunk a liturgikus vitákkal – amint az a közelmúltban is előfordult – akkor csak a megosztás mesterének a kezére játszunk. Ferenc pápa végül bátorítását és áldását küldte a Keleti Egyházakhoz tartozó híveknek, majd kölcsönös, egymásért elhangzó imára bíztatta a plenáris ülés résztvevőit.

Forrás: Vatican News / Gedő Ágnes