A második Ádám: az ember, aki Krisztus képét hordozza

0
594

SZENTLECKE
Testvéreim! Az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, azután következik a szellemi. Az első ember a földből való, földi, a második ember a mennyből való, (mennyei). Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, és amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért, ahogy a földi ember alakját magunkon hordozzuk, úgy a mennyeinek az alakját is magunkon fogjuk hordozni.

1Kor 15,45-49

EVANGÉLIUM

Jézus a hegyi beszédben így szólt tanítványaihoz:„Nektek, akik hallgattok engem, ezt mondom: Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót azokkal, akik gyűlölnek titeket. Azokra, akik átkoznak titeket, mondjatok áldást, és imádkozzatok rágalmazóitokért. Ha arcul üt valaki, tartsd oda a másik arcodat is. Annak, aki elveszi köntösödet, add oda a ruhádat is. Mindenkinek, aki kér tőled, adj, és aki elviszi, ami a tied, attól ne kérd vissza. Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy szeretnétek, hogy veletek is bánjanak.Mert ha csak azokat szeretitek, akik titeket is szeretnek, milyen jutalmat várhattok érte Istentől? Hisz a bűnösök is szeretik azokat, akik őket szeretik. Ha csak azokkal tesztek jót, akik veletek is jót tesznek, milyen jutalmat érdemeltek? Hisz ezt a bűnösök is megteszik. Ha csak a visszafizetés reményében adtok kölcsönt, milyen hálára számíthattok? A bűnösök is kölcsönöznek a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.Szeressétek inkább ellenségeiteket: tegyetek jót, adjatok kölcsön, és semmi viszonzást ne várjatok. Így nagy jutalomban részesültök, és fiai lesztek a Magasságbelinek, hisz ő is jóságos a hálátlanok és a gonoszok iránt. Legyetek tehát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas. Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor titeket sem ítélnek el. Bocsássatok meg, és nektek is megbocsátanak. Adjatok, és akkor ti is kaptok. Jó, tömött, megrázott és túlcsorduló mértékkel mérnek öletekbe. Mert amilyen mértékkel ti mértek, olyannal mérnek majd nektek is.”

Lk 6,27-38

Jó néhány vasárnapja az első korintusi levelet olvastuk fel, a mai szentlecke pedig ugyanennek a levélnek a halottak feltámadásával foglalkozó fejezetéből egy rövid részlet. Talán egyetlen újszövetségi helyen sem visszhangzik annyi frissességgel és erővel az örömhír, mint ebben a fejezetben.

A korintusiaknak, úgy tűnik, nehéz volt felfogni, elképzelni Szent Pál tanítását a feltámadásról. Ők valószínűleg inkább a lélek halhatatlanságában hittek, és nem igazán tudtak mit kezdeni a test feltámadásával, annak megdicsőülésével. Szent Pál igyekszik a lehető legszemléletesebben elmondani nekik, mit is ért a test feltámadásán.

Első érvét a közvetlen tapasztalatból veszi. Az egyszerű növény sorsán mutatja be, hogy bár a vetéskor a növény mag formájában kerül a földbe, a magból kifejlődik egy „új test”, a teljes növény. Az emberek esetében is ugyanígy van: a földi test mulandó, elhal, de létrejön belőle a megdicsőült test. Míg a növények esetében a halált inkább jelképesen kell érteni (a mag nem hal el ténylegesen, hanem átalakul), az emberek esetében a halál a maga legkonkrétabb valóságában jelenti a szünetet: a földi test elhal, de Isten teremtő ereje dicsőségbe öltözteti.

A második érvet már a Szentírásból veszi, pontosabban a Teremtés könyvéből: Ádám, az első ember élő lénnyé lett (Ter 2, 7). De nyomban kiegészíti a teremtés képét a megváltáséval is: a második Ádám (Krisztus) éltető lélekké. Ebből a párhuzamból kiindulva magyarázza a feltámadás lehetőségét. Az első és a második Ádám közötti hasonlat mögött, úgy vélik a szakértők, a korabeli rabbik értelmezése húzódhat. Két Ádám volt ugyanis az ő értelmezésük szerint: az első, aki a föld porából való, földi, a második, aki Isten képmására lett alkotva, ezért égi. Szent Pál ezt az allegorikus értelmezést veszi alapul, és két „történelmi” személyre alkalmazza. Az első Ádám a halandó emberiség nemzetségének a feje – mindazok, akik hozzá tartoznak (mindenki), a mulandóságnak van alávetve, lévén hogy egyénenként mindenki magában hordozza a főnek a sorsát. A második Ádám, az égi (Krisztus) azonban a megváltott, a halál hatalma alól kiszabadított emberiség feje, és aki hozzá tartozik, részesül a neki már osztályrészül jutott dicsőségben.

Az első Ádámmal való közösségünk adott: mindenkire átszállt Ádám bűne, ezért mindenkinek meg kell ízlelni a halált. A második Ádámmal való közösség azonban emberi döntés következménye. Aki hittel elfogadja Krisztust megváltójának, annak nemcsak a halál, hanem a feltámadás és megdicsőülés is öröksége lesz.

A párhuzamot Szent Pál további két jelzővel illeti. Az első Ádám érzéki (psychikón), azaz a földi élet jellegzetes vonásaiban részesült: lélegzik, lát, hall stb. De ebben benne van a mulandóság is. A második már szellemi (pneumatikón), ami utalhat magára a Szentlélekre, aki föltámasztotta Jézust a halálból, de jelentheti egyszerűen azt a magasabb rendű életet, amely nincs alávetve a mulandóságnak. A kettő közötti különbséget az élő és éltető párhuzama tovább finomítja: Ádám csupán maga élt, de éltetni, életben tartani nem tudott. Krisztus viszont azon túl, hogy ő maga él, képes életet adni, életben tartani. Képes az első ember sorsát fölemelni, megváltani.

Szent Pál érvelésének következtetése így szól: Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni – aki részesült Ádám sorsában, részesül a Krisztuséban is, amennyiben a második Ádámhoz is tartozni akar.

László István székelyszenttamási plébános