Bátorság

0
764

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát. Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” „Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lk 5,1-11

Paul Tillich német-amerikai teológusnak van egy kis műve, a címe: Mi a bátorság? Nem tudnék mindenben egyetérteni az ő elemzésével, de meglátásai nagyban hozzásegíthetnek a mai evangélium megértéséhez.

Az ókori etikák a bátorság témáját egyfajta egyensúlyban fogalmazták meg: az az ember, aki a legkisebb veszély láttán is lemond arról, hogy harcoljon, hogy szembeszálljon, az gyáva. Az viszont, aki a veszélyeket nem mérlegelve beleugrik minden kihívásba, az a vakmerő. A gyávaság és vakmerőség szélsőségek, kettejük középútja pedig a bátorság: a helyes felmérése a veszély és képességek egyensúlyának.

Tillich elemzése ennek az ókori elgondolásnak alapvetéseit veszi jobban szemügyre, és gondolja újra a bátorság erényét. Az ember nem csupán egy csatában kerül olyan helyzetbe, hogy mérlegelnie kellene a veszélyt és lehetőségeket, hanem állandóan fenyegeti életét a kudarc, a bukás, a megszégyenülés és végső soron a megsemmisülés. A bátorság ebből a szempontból nézve az ember ősi ereje, saját létének igenlése, közvetítés a lét és nemlét között. Az a bátor ember, aki a szakadékok űrje fölé létigenlésének lendületével hidat tud építeni. Aki fölvállalja akár önmaga megsemmisülésének kockázatát is, és a lehetetlenből is képes valami jót kihozni. Az a bátor, aki minden ellenére is igent tud mondani az életre.

Az evangélium első kis jelenete épp ezt példázza Szent Péter apostol személyében. Jézustól tanulja meg az első leckét: a kudarc, a sikertelen halfogás nem annak a jele, hogy a világunk tele van buktatókkal, hogy nem éri meg erőfeszítéseket tenni, hanem épp fordítva. A kudarc élménye azért fájó, mert az ember alapvetően sikerre van ítélve. Azért éli meg szégyenként a bukást, mert dicsőségre hivatott. Megéri újrapróbálni, megéri másképpen is megkísérelni, megéri néhol furfangot is alkalmazni, mert a világ nem csapdák és gonoszságok szövete, hanem alapvetően Isten áldását hordozó valóság. A világ igenlésével önmagam méltóságát is igenlem. A világra lelkesedő szemekkel csakis akkor tekintek, ha bízom abban az erőben, amely engem hordoz, és amely állandóan azt súgja nekem: minden ellenére, mégis…

Szándékosan nem mondtam azt, hogy bízom önmagam erejében. Tillich egy adott ponton azt mondja: az életigenlő bátorság mindig egyfajta vallásos tapasztalatot is tartalmaz. A légzésem, a szívverésem, melyek életben tartanak, saját döntéseim, cselekedeteim előtt arra készítenek föl, amit én is akarok: diadalmaskodni, bátran helyt állni. A bátorság esetében mindig megelőz egy nálam jóval hatalmasabb erő, amelybe kapaszkodva képes leszek át- vagy tovalendülni a nehézségeken. Ez a második, mélyebb szintje a bátorságnak szintén benne van az evangéliumban. Amikor Péter ráeszmél arra, hogy ez a titokzatos erő segítségére jött, hogy „csodálatos módon” rengeteg halat fogtak, szégyenkezve, bűneinek tudatában borul le Jézus előtt. És Jézus fölemeli, sőt többre hívja.

A bátorság igazi, teológiai-evangéliumi üzenetét Tillich így fogalmazza meg: elfogadni és átélni azt, hogy engem elfogadtak. Az embert érik kudarcok, az ember állandóan bűnének tudatában van. De a létigenlés forrása nem önmagamban van, hanem Istenben. Akkor leszek bátor, akkor alapozom meg saját erőmet, ha megéltem, megéreztem, hogy Isten elfogadott, hogy Isten jónak mondott minden erőfeszítésem előtt.

László István székelyszenttamási plébános