Csak a szeretet…

0
818

SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből
Testvéreim! Törekedjetek értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek. Szólhatok az emberek vagy az angyalok nyelvén, ha szeretet nincs bennem, csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Lehet prófétáló tehetségem, ismerhetem az összes titkokat és mind a tudományokat; hitemmel elmozdíthatom a hegyeket, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. Szétoszthatom bár mindenemet a nélkülözők között, odaadhatom a testemet is égőáldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem használ nekem.
A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül a gonoszságnak, örömét az igazság győzelmében leli. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.
A szeretet nem szűnik meg soha. A prófétálás véget ér, a nyelvek elhallgatnak, a tudomány elenyészik. Megismerésünk most még töredékes, és töredékes a prófétálásunk is. Ha azonban elérkezik a tökéletes, véget ér az, ami töredékes. Gyermekkoromban úgy beszéltem, mint a gyermek, úgy gondolkoztam, mint a gyermek, úgy ítéltem, mint a gyermek. De amikor elértem a férfikort, elhagytam a gyermek szokásait. Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek meg mindent, ahogy most engem ismernek.
Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

1Kor 12,31–13,13

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből
Abban az időben Jézus beszélni kezdett a zsinagógában: „Ma beteljesedett az Írás, melyet az imént hallottatok.” Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott a fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. „De hát nem József fia ez?” – kérdezgették.
Ekkor így szólt hozzájuk: „Biztosan ezt a mondást szegezitek majd nekem: Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket – mint hallottuk – Kafarnaumban végbevittél, tedd meg a hazádban is!” Majd így folytatta:
„Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Igazán mondom nektek, sok özvegy élt Izraelben Illés idejében, amikor az ég három évre és hat hónapra bezárult, úgyhogy nagy éhínség támadt az egész földön. De közülük egyikhez sem kapott Illés küldetést, csak a szidoni Száreptában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta korában is sok leprás élt Izraelben, s egyikük sem tisztult meg, csak a szíriai Namán.”
Ezt hallva, a zsinagógában mind haragra gerjedtek. Felugrottak, kiűzték őt a városon kívülre, és fölvezették arra a hegyre, amelyen városuk épült, a szakadék szélére, hogy letaszítsák. De ő áthaladt közöttük, és eltávozott.

Lk 4, 21-30

A mai olvasmányok közt szerepel az Újszövetség egyik leghíresebb része, az ún. szeretet himnusza. Szent Pál apostol a világirodalom egyik gyöngyszemét veti papírra ebben a részben, amely témájában, ékesszólási szerkesztettségében, valamint lírai emelkedettségében az ókori irodalom legszebb szövege.
Szent Pál egy olyan szeretetről ír, amely ismert emberi viszonyulás a pogány világban is, de igazi mélységét mégis a krisztusi életmód tárja fel. A szeretet a többi lelki adománnyal kapcsolatban jelenik meg, és Szent Pál mintha azt mondaná a korintusi híveknek: ha igazából keresztényként akartok élni, nem a misztikus elragadtatások, nem a hangzatos beleájulások az ünneplésbe, hanem egyedül a szeretet képes beteljesíteni emberségeteket. Magyarán: a szeretet lesz a karizmákkal megáldott életmód teljessége és ugyanakkor annak kritériuma is.
Sokan a szövegben példaként állított követendő életmód magasztossága miatt úgy vélekednek, hogy itt nem az emberek által megélt, megélhető szeretetről van szó, hanem sokkal inkább az Istentől jövő szeretet jellemzőit foglalja össze az apostol. Ez az értelmezés megnyugtató, de szembemegy Szent Pál érvelésével, aki így kezdi a himnuszt: Testvéreim! Törekedjetek értékesebb adományokra! Ezért mindennél magasztosabb utat mutatok nektek. Az a szeretet, amely csupán Istenről szól, de az embert nem szólítja meg, nem ösztönzi annak megélésére, igazából nem sokat ér.
A szöveg maga négy részre tagolható. Az első rész a hiányzó szeretetet fejti ki. Az ember birtokolhatja az isteni Lélektől származó összes adományt (charisma), ha nincs benne szeretet, semmit sem használ. A háromszor megismételt feltételes mondat következtetései között a második a legerősebb: szeretet nélkül semmi vagyok. Bár létezik, él, megmutatkozik az ember, bár sokan megcsodálják a titkoknak sok tudóját, de aki szeretet nélkül létezik, úgy él, mintha semmi sem lenne. A nyelvek adományát Szent Pál az angyalok és emberi nyelvek osztályába sorolja. Nem annyira arról van szó, hogy az idegen nyelvek ismeretét állítaná szembe a szeretettel, sokkal inkább az emberi közlés és az angyali közlés két kategóriája hajlik meg a szeretet nagysága előtt: az, aki az emberek nyelvén hirdeti az isteni dolgokat, vagy az, aki, mint maga Szent Pál, elragadtatásba esve titkos igéket hall az angyaloktól, amelyek emberileg nem közölhetőek, szeretet nélkül csak üres fecsegőnek számít. Ezért hasonlítja őket a pengő cimbalomhoz, mert a korabeli szóhasználatban így nevezték az embereket, akik beszédükkel agyonuntatták a másikat, de igazából a közlésükből épp a saját egoizmusukból való kilépés, a másikra való lényeges nyitottság hiányzott.
A második rész a szeretetet írja le. Nem egy meghatározást olvasunk, hanem konkrét, az emberi lét leghétköznapibb rétegeibe belemélyedő cselekedeteket. A mondatok alanya mindvégig a megszemélyesített szeretet, amely működésében vagy annak hiányában adja, illetve veszi el az emberi mivolt értékét.
A harmadik rész a szeretet magasztosságát egy hasonlattal emeli ki. A gyermeki lét arra hivatott, hogy átadja helyét a fejlődésben a felnőtt valóságnak. Ugyanígy az adományok is csak akkor használnak, csak akkor találják meg igazi helyüket a keresztény létben, ha a szeretetben teljesednek ki.
Az utolsó rész a gyermek-felnőtt fejlődés vonalát nyitja meg annak eszkatologikus horizontja felé. A szeretet a hittel és reménnyel szemben is magasabbrangúnak bizonyul. Eltekinthetünk minden lelki adománytól, úgyis megmarad a hit, a remény és a szeretet. De a hit a látásban beteljesül, megszűnik, a remény a jövendő javak birtoklásával immár a teljes örömnek adja át a helyét. Viszont életünket a halál után is az Istennel való szeretet-viszony fogja jellemezni. Ezért „nagyobb” a szeretet a másik háromnál is.

László István székelyszenttamási plébános