A hosszú házasság receptje: ami elromlik, azt meg lehet javítani

0
1601

Urunk megkeresztelkedésének ünnepén, január 9-én 11.30 órakor Böcskei László megyés püspök mutatott be szentmisét a nagyváradi székesegyházban, és a mise végén egyenként megáldotta a jubiláns házaspárokat.

A főpásztor a szentmise elején azt hangsúlyozta, azt kérte: erősítsük magunkban az istengyermekség tudatát, Ferenc pápa januári szándékához csatlakozva imádkozzunk azokért, akik hátrányos megkülönböztetést vagy üldöztetést szenvednek vallásuk miatt, harmadsorban pedig imádkozzunk a jubiláns házaspárokért, akik a szentmise végén külön áldásban részesülnek.

A homíliában elhangzott az a költői kérdés, hogy megkeresztelt emberekként hordozzuk-e magunkban és magunkon a hitnek az örömét. A mindennapok keresztjei sokszor megakadályoznak abban, hogy a hit örömének, a Lélek derűjének a hordozói legyünk. Egy kis történetet elmesélve a főpásztor kiemelte: igyekezzünk betlehemi angyalok módjára kísérni egymást, és Jézus szívére helyezni gondjainkat.

A szentmise végén a hosszú házasság receptjét összegezve egy idős házaspár mondatát idézte: “Mi olyan időben születtünk, amikor ha valami elromlott, azt megjavították, nem pedig kidobták.”

Miután külön-külön megáldotta a jubiláns házaspárokat, egy emléklapot és egy rózsafüzért adott át nekik, hogy a nehéz időkben “legyen mibe kapaszkodni”.

Forrás: varad.org

Fotók: a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala