Ferenc pápa január 1-jén reggel szentmisével kezdte a 2022-es évet: a Szent Péter-bazilikában szűkebb körben, a járványügyi előírásokat figyelembe véve szervezték meg az Istenszülő Szűz Mária ünnepét, amely egyben a béke világnapja is. Homíliájában a pápa a pásztorok betlehemi látogatását idézte, amely Isten emberközelségét bizonyítja. Jézus kicsinynek született, szegényes körülmények közé: ismeri a szegények, a peremen élők sorsát, ez pedig ma is reményünk, örömünk forrása.
Minthogy az új év Mária jegyében kezdődik, Ferenc pápa arra biztatott mindenkit, tegyen nagyobb erőfeszítést annak érdekében, hogy az anyákat, a nőket jobban védjék és óvják. „Egy nőt bántani annyi, mint Istent megsérteni, hiszen Isten egy nőtől öltötte magára az emberségünket”, jelentette ki a pápa.
Az óév zárásaként, december 31-én Ferenc pápa a vatikáni Szent Péter bazilikában délután öt órakor imádkozta együtt a Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja által vezetett vecsernye imát, melynek végén a latin Te Deum himnusszal adtak hálát az Istennek az óesztendő során kapott összes kegyelemért. A szentatya a keresztény rácsodálkozás képességét ajánlotta, hogy ilyen tekintettel szemléljük a betlehemi gyermeket, de ezzel a jó szemmel nézzünk a holnapok elé is.
Ezekben a napokban a liturgia arra hív bennünket, hogy felélesszük magunkban a megtestesülés titka iránti ámulatunkat – kezdte beszédét a szentatya. A legjobban talán éppen karácsony ünnepe szítja fel bennünk ezt az érzést, ami ámulat, rácsodálkozás és szemlélődés. Ahogy az a betlehemi pásztorokkal történt, akik előbb megkapták a fényes angyali híradást, majd „sietve menvén” megtalálták az említett, vagyis a pólyába csavart és jászolba fektetett gyermeket. Könnyes szemmel térdelnek le az újszülött Megváltó előtt. De nemcsak a pásztorok, hanem Mária és József is eltelnek ámulattal afölött, amit a pásztorok mesélnek az angyalok hozta és a gyermekről szóló üzenetről.
Karácsonyt nem lehet ámulat nélkül ünnepelni – emelte ki a pápa. Ám ez az ámulat nem korlátozható egy felületes érzelemre, egy ünnep külsőségességére, legkevésbé egyfajta fogyasztói őrületre. Ha erre fokozzuk le a karácsonyt, az semmi változást nem hoz, a holnap is olyan lesz, mint a tegnap, a jövő esztendő is, mint a tavalyi, és így tovább. Ez azt jelentené, hogy néhány pillanatra felmelegszünk gyorsan fellobbanó szalmalángnál, anélkül hogy egész valónkat kitennénk az esemény erejének, enélkül pedig nem ragadhatjuk meg Krisztus születése misztériumának középpontját.
A középpont pedig ez: „Az Ige testté lett és köztünk lakott” (Jn 1,14). Ezt többször is halljuk az esti liturgiában, amely megnyitja Mária, a Boldogságos Istenanya ünnepét. Ő az első tanú, az első és a legnagyobb, egyben a legalázatosabb. A legnagyobb, mert a legalázatosabb. Szíve tele van csodálkozással, de mindenféle romantikus, negédes és kegyeskedő vonás nélkül. Nem. Az Anya visszavezet bennünket a valósághoz, Karácsony igazságához, amelyet Szent Pál két szóba foglal: „asszonytól született” (Gal 4,4). A keresztény ámulat nem egy fantasztikus világ hatásvadász műveletéből ered, hanem a valóság misztériumából, mert hiszen a valóságnál nincs csodálatosabb és elképesztőbb jelenség! Egy virág, egy darab rög, egy élettörténet, egy találkozás… Öregember ráncos arca és kisgyermek frissen kivirágzott arca. Gyermekét karján ringató és tápláló anya. Kiárad belőlük a titok! – hangsúlyozta a pápa.
Mária ámulata, az egyház ámulata tele van hálával. Az Anya hálája, aki miközben a gyermeket szemlélve megsejti Isten közelségét, érzi egyúttal, hogy Isten nem hagyta el népét, eljött, közel van, velünk az Isten. A problémák nem szűntek meg, a nehézségek és aggodalmak megmaradnak, de nem vagyunk egyedül: az Atya „elküldte Fiát” (Gal 4,4), hogy kiváltson minket a bűn rabságából, és visszaadja gyermeki méltóságunkat. Ő, az egyszülött, a sok testvér közt elsőszülött lett, hogy bennünket, elveszetteket és szétszóródottakat, mindannyiunkat visszavezessen az atyai házba.
A járvány-időszak világszerte fokozta eltévelyedettség érzésünket. A válaszadásunk első szakaszában, amelyben egymás iránt szolidárisnak éreztük magunkat ugyanabban a hajóban, elterjedt a kísértés, hogy „mentse magát, aki tud”. De hála Istennek újból felelősségtudattal reagáltunk. Valóban elmondhatjuk, de el is kell mondanunk, hogy „hála Istennek”, mert a közös felelősség választása nem a világtól jön, hanem Istentől; sőt magától Jézus Krisztustól származik, aki egyszer s mindenkorra beleírta történelmünkbe eredeti hivatásának „útvonalát”, hogy mindnyájan testvérek vagyunk, egyazon Atya gyermekei. Róma ezt a hivatást a szívébe írva hordozza. Rómában mindenki testvérnek érzi magát; bizonyos értelemben mindenki otthon érzi magát, mert ez a város egyetemes nyitást rejt magában, mondhatjuk, egyetemes város. A történelméből és a kultúrájából fakad ez, de főként Krisztus evangéliumából származik, aki itt a vértanúk vérével megtermékenyített mély gyökereket eresztett, kezdve Pétertől és Páltól.
Ma az anya – Mária mint anya és az anyaszentegyház – megmutatja nekünk a gyermeket. Ránk mosolyog, és azt mondja: „Ő az út. Kövesd őt, légy bizalommal.” Kövessük őt a mindennapi úton: általa beteljesedik az idő, ő értelmet ad a munkának és a napoknak. De bízzunk a boldog és fájdalmas pillanatokban is, mert az a remény, amit ő ad nekünk, nem csal meg bennünket sohasem – zárta az év végi Te Deum hálaadáson mondott homíliáját Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában.
Forrás: P. Vértesaljai László SJ/Vatican News
