Karácsony édessége

0
312

EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből.
Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak, Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged.”
Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?”
Ám ők nem értették mit akar ezzel mondani.
Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében.
Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt.

Lk 2,41-52

Karácsony ünnepe, mély teológiai tartalma mellett, igen sok keresztény jelképet sorakoztat fel. A karácsonyfa, mely Ádám és Éva napján emlékeztet bennünket az Édenkert fájára, a csengők, melyek az angyali hírmondás elengedhetetlen tartozékai, de gondolhatunk a sok karácsonyi üdvözletre is, amelyek szerepe épp az, hogy soha ne szűnjön meg a földön terjedni és hangozni az a csodálatos ének, amely épp az angyalok ajkán csendült fel az első szent éjszakán.
Talán nem túlzás azt mondani, hogy karácsony az édességek ünnepe is. Az ünnepnek ez az alapíze, és nem csupán az émelygős, giccs-gyanús díszletet hivatott kiemelni, hanem az évszázadok során mély tartalmat hordozó jelképpé lett. A méz egyszerre orvosság és táplálék – arany színe miatt pedig királyi eledel. A keresztény ókorból származik a mára átalakult szokás, hogy a szertartás után az újonnan megkeresztelteknek mézzel kevert tejet adtak inni, jelezve, hogy beléptek az Ígéret földjére, amely tejjel-mézzel folyó ország. Később már nem ódzkodtak a méh jelképében magát Jézus Krisztust látni. Ő az égből alácsordult édes Ige, amely vigasztaló, bátorító, szelíd szavaival magához vonzza a lelkeket. Mint a méhek az édes táplálékra, úgy gyűlnek a hívő emberek is Jézus köré, hogy hallgassák az isteni tanítást. A Jelenések könyvében a látnok egy könyvet kap, és meg kell ennie azt. A szájában édes, miként a méz, a gyomrában azonban keserűvé lesz. Az isteni Ige édes, mert üdvösséget ígér, de ugyanakkor keserű is, mert nem mentesít a szenvedésektől, melyek az üdvösséggel járnak.
A méhek ugyanakkor a Szűzanyát is jelképezik. Mivel a dolgozó méhek nem vesznek részt saját fajuk fenntartásában, csupán odaadó munkájukkal táplálják az utódokat, a tisztaságnak és a szüzességnek is jelképei. Így egyszerre fejezik ki a szeplőtelen fogantatást és az Úr Jézus szűzi születését. A magyar nyelvben a méh áthallásos jelentése miatt szorosabban kapcsolódnak ezek a kis állatok Máriához és a születéshez.
A kaptárban szigorú rend uralkodik. Sokáig úgy vélték, hogy a méhek sosem alszanak, annyira szorgalmasak, hogy egész életükben csak dolgoznak. Nem véletlen tehát, hogy az állandó munkálkodásuk miatt Szent Józsefet, a munka és szorgalmas munkások védőszentjét is eszünkbe juttatják.
A Szent Család így egyetlen képbe tömörülve jelenik meg a szemünk előtt: az Úr Jézus gyerekként is az isteni Ige mézédes hangjával, a Szűzanya az új élet csodájával és Szent József a gondoskodó, szorgalmas családfő alakjában.
Azt sem szabad elfelednünk a mai napon, hogy a méhek is családban élnek. A szerzetesrendek gyakran hasonlították saját életmódjukat egy kaptárhoz, amelyben mindenkinek megvan a maga feladata, és ahol az isteni rendből forrásozó állandó béke uralkodik. Az emberi közösségek sokszor zűrzavaros élete elé gyakran állítják a méhek jól szervezett rendjét példaképnek. A családon belüli béke ugyanúgy nélkülözhetetlen „kelléke” a karácsony meghittségének, mint az édesség.
Bár sok kötődésen keresztül kapcsolódnak karácsonyhoz, mégis igazából a húsvéti vigíliának lettek főszereplői a teremtés ezen csodálatos állatai. A Szent Ágostonnal tulajdonított Örömének, amelyet nagyszombat éjszakáján éneklünk, Krisztus nagy szimbólumát úgy ünnepli mint a méhek viaszából készült gyertyát. A méhek képében egyszerre tűnik fel a megtestesülés és a megváltás, karácsony és húsvét titka.

László István székelyszenttamási plébános