Utasítsuk az egónkat: engeszteljen és engesztelődjön

0
1479
Fotó: Prof. Dr. Bagdy Emőke/Facebook

Hogyan betegedünk meg?

Gyakran elhangzik, hogy elnyomott, ki nem mondott feszültségeink, fel nem dolgozott, mély traumáink bizonyos idő után komoly fizikai betegségekhez vezetnek. De vajon túlzás azt állítani, hogy minden fejfájás és minden rákos megbetegedés mögött valami fel nem dolgozott lelki sérülés húzódik? Bármi okozhat fizikai megbetegedést? Miért választjuk szét a test-szellem-lélek egészét, amikor betegséget kezelünk? Miért érezzük azt, hogy napjainkban úgy általában pszichésen betegebb a társadalom, és mennyire játszott/játszik közre ebben a Covid-19 járvány? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológussal.

Ahhoz, hogy a kérdéseket megválaszoljuk, illetve a válaszokat megértsük, kis történelmi visszatekintésre van szükség. Descartes nevéhez fűződik ugyanis a test-lélek kettéválasztásának tudományos elfogadtatása. A testhez való tudományos hozzáférés például boncolásos úton csak ez által volt engedélyezett, a tudomány érdekében állt ez a hozzáállás A test betegségeit az orvosok gyógyították, a lélek területe az egyházé, vallásé volt. Tudomány és ateizmus vált összetartozóvá, az orvos pedig csak a testet vizsgálta, a betegségek mögött húzódó lélek szenvedését nem. Sajnos napjainkig kihat ez a betegségközpontú gondolkodás. A lelki betegségekkel való foglalkozás az 1800-as évek derekától kezd kibontakozni, amikor egy Heinroth nevű orvos az álmatlanságot lelki eredetűnek írta le. Ez a pszichoszomatika kezdete.

Visszatalálni az ősi gondolkodáshoz

2000 óta az Egészségügyi Világszervezet is azt a definíciót fogalmazta meg az ember kapcsán, hogy testi-lelki, kapcsolati és spirituális lények vagyunk. Ez a visszakötés a holisztikus egységszemlélethez mintegy kétszáz év alatt bontakozott ki, olyan bizonyítékok súlya alatt, mint például a stresszhatások szerepe a betegségek keletkezésében, a „testi”-nek vélt betegségek lelki úton történő gyógyításának lehetősége. A tudomány bizonyítékokat követelő mérési eljárásai nem voltak alkalmasak az olyan minőségek bizonyítására, mint a szeretet, remény. A hit képessége például nem mérhető egzakt módon, miközben mindannyian tudjuk, hogy „hegyeket mozgat meg”. A túlélési ösztöneinket jelentősen előhívő állapotokban, például most, a világjárvány idején is bebizonyosodik, hogy ha kihagynánk az életünkből a spirituális dimenziót, a félelem előbb ölhetné meg az embert, mint egy veszélyes vírus – magyarázza dr. Bagdy Emőke. Enélkül nem lenne egy magasabb kapaszkodónk, ami a legnehezebb helyzetekben is a remény lehetőségét adja. Ahogy a mi lényünk test-lélek-szellem egésze, úgy mi magunk is a világmindenség egészének részét képezzük, tehát óhatatlanul kapcsolódunk hozzá: ez is igazolja azt, hogy nemcsak anyagok összegyúrásából állunk, hanem magasabb szellemi minőségeink is vannak, az univerzum feladatot teljesítő alkotóelemei vagyunk. A rendszerszemlélet értelmében pedig a spirituális valónk a legfelső minőség, ami a rendszertörvények alapján meghatározza az alárendelt működéseket. Az új világszemlélet tehát nem is annyira új, sokkal inkább visszatalálás az ősi, természetes, nagy egységben való gondolkodáshoz, amely szerint minden valamilyen magasabb rendszer része, és ahogy az univerzum végtelen, az emberi természet, összetettség is végtelen mélységű – magyarázza a professzor asszony. Hozzáteszi: egy adott ponton túl senki nem tud semmi biztosat erről a világról. Ezen a szinten pedig mindenkinek a saját hite szerint dől el, hogy mit gondolunk: honnan jöttünk, hová tartunk, van-e és, ha igen, mi a feladatunk.

„Fontos tisztában lennünk azzal, hogy születetten társas lények vagyunk. Fontos számunkra, hogy tartozzunk valahová, hogy szeressenek, hogy kötődjünk másokhoz. Nagyon fontosak számunkra a kapcsolatok, hiszen önmagunkért például sokszor sokkal kevésbé tudunk küzdeni, mint a gyermekeinkért, szeretteinkért, mindez célt és értelmet ad az életünknek, erősen motivál. Ha észszerűen végiggondoljuk: ha csak önmagam lennék, kiért, miért élnék, milyen céllal kószálok a nagyvilágban? Már csak azzal a tudattal, hogy van édesanyánk, aki a szíve alatt hordott: kapcsolódunk, családhoz tartozunk. Ott van apánk, aki nemzett minket, így egy másik, nagyobb közösség: egy nemzet részei vagyunk. A hovatartozásunk határozza meg az egészséges pszichéhez szükséges identitástudatunkat olyan egyebek mellett, mint a név, a keresztség, a nem” – részletezi Bagdy Emőke. Ha pedig ennyire fontos a mindennapi életünkben a hovatartozás kérdése, egyértelmű, hogy belső, lelki folyamatainkban is azok az uralkodó hatalmak.

A bal agyféltekénk a nyitott szemünk a világ felé: ennek köszönhetően tudunk kommunikálni, van valóságérzetünk, ok-okozati összefüggésben gondolkodunk, igyekszünk betartani a szabályokat, társadalmi normákat. A jobb agyféltekénk pedig az érzelmi tudatért felel. Létezik egy olyan szellemi minőségünk, amit talán egy végtelenbe felfelé ívelő függőleges nyíllal lehetne a legjobban ábrázolni, és ez csak az emberi fajnál figyelhető meg: mi képesek vagyunk a magunk és mások cselekedeteire egy erkölcsi, etikai mércerendszer szerint reflektálni. A lelkiismeretünk szinte szervként működik bennünk, ugyanakkor fontos tudni, hogy ezt már a külvilágtól kapjuk, a szocializáció során alakulnak ki a lelkiismeretességet meghatározó értékeink. S bár ez tudományosan nem egy mérhető egység, ennek ellenére pontosan tudjuk, hogy a lelkiismereti funkciónak milyen nagy a jelentősége a mindennapi élet során. Az érzelmi tudatunk ugyanakkor nem tud a megszokott módon kommunikálni, csak a bal agyfélteke által irányított beszédkészség útján tudjuk elmondani, hogy éppen mit érzünk, mit élünk át. Minden érzés, az öröm, a kín, a fájdalom egy élmény, átélés, amely az érzelmi agyunk szintjén leképződik, rögtön leüzen a testbe: megszólítja az adott átélésben főszerepet játszó testrészt. Ha szorongunk, félünk, szó szerint összeszorul a gyomrunk, megfeszülnek az izmaink, esetleg verejtékezünk. Tehát bár az érzelem az agyban képződik, a test reagál rá.

A testünk minden érzelmünket hordozza és visszatükrözi

„Így áll össze az ember mint egy összetett mélységekből felépülő rendszer, egymásra állandóan reagáló és együttműködő egységek összessége. Ha például valaki mélydepresszióban szenved, az immunrendszere nagyon legyengül. Az ilyen jelenségeket a molekuláris biológia segítségével tudjuk megmagyarázni, amit ez a szakág az elmúlt húsz évben kutatott és tárt fel mélyebben: ha fejben szorongok, ez egész testemben beszorult állapotok uralkodnak, hiszen minden érzelem leképeződik az izmaink, szerveink szintjére. A pszichoszomatikus hálózattan magyarázza meg, hogy miként betegítjük meg saját magunkat. Nyilván létezik egy vírus, de arra van az immunrendszerünk, hogy a védelmen, gyógyuláson dolgozzon – ez azonban külső ellenség. A belső ellenségünk a fel nem dolgozott fájdalom, trauma, amely odabent ragadva pusztítani kezd, esetleg rákos sejtburjánzás indul meg” – részletezi a szakember. Felvilágosít: mára kutatások igazolják, hogy biokémiai vegyületek formájában a sejtjeinkben hordozzuk a fel nem dolgozott sérelmeinket, bánatainkat, olyan módon hatnak ezek a molekulák a sejtjeinkre, hogy azok normális működési programja felbomlik. Vegyi összetevőik alapján gyakorlatilag harag-, düh-, öröm-, indulatmolekulákról beszélhetünk. Amennyiben például a düh érzetét nem tudom a beszéd vagy bizonyos cselekvés, mozgásforma útján magamból kiadni, ha nem tudunk szelepet nyitni és leereszteni, akkor az érzés befelé halad tovább, megbetegítve a testünket. Például az ellenségesség molekulái nagy mennyiségben a szív sejtjeit terhelik meg, ha pedig túl sokat, feldolgozhatatlan mennyiségben kap ebből a szívizom, infarktus áll be.

Bagdy Emőke felhívja a figyelmet: betegségeink mögött nem egyetlen ok áll, legtöbb esetben összetett folyamatok vezetnek a kialakulásához, de ugyanannyira megkerülhetetlen a baj feltérképezése során az érzelmi állapotunk felmérése, mint a fizikai. Vannak ugyanakkor olyan betegségek, amelyek kialakulásánál kifejezetten ezek a negatív hatású érzelemmolekulák dominálnak, míg másoknál külső kórokozók indítják el a folyamatot. Ha belegondolunk, hogy elkapunk egy fertőző betegséget, és ezt tudatosítjuk is, rögtön olyan érzelmi állapotba kerülünk, ami vagy még inkább legyengíti a szervezetünket, vagy inkább elősegíti a gyógyulást, hiszen egy külső hatásra az egész testünk reagál. A tudományos igazolások ugyanakkor arra is vonatkoznak, hogy a sejtjeink mélyén elraktározott sérelemmolekulák a kibeszélés által feloldódhatnak, felszabadulnak. A megbánás, megbocsátás, bűntudat útja ilyen felszabadító folyamatokat idéz elő például, feloldja a lelkiismereti feszültségeket. Ezért megyünk el pszichoterápiára vagy veszünk részt hívő emberként bűnbánati alkalmakon. A vallásgyakorlók számára nem idegen a befelé fordulás, a feloldozás keresése. A szakember kiemeli: bűnbánat során elgondoljuk, hogyan, miben ártottunk magunknak és másoknak, a károsodottságra ítélt sejtjeinket megmozgatjuk, megtisztítjuk.

„Kicsit azt is mondhatjuk, hogy az Istentől, vallásos rítusoktól való elfordulással a tudomány anno a gyereket is kiöntötte a fürdővízzel együtt, hiszen így aláaknázták az ember legmagasabb rendű képességét, a hitet, reménykedni tudást, a lelkiismeretet, illetve azt a biztos lelki hátteret, ami sokszor mentesít a nagy félelmek alól. De a vallást nem gyakorlók körében is az a hit a vezető erő, hogy van értelme az életnek, ha van kiért-miért élni, a szeretteinkhez való kötődés, érzelmi élet ugyanúgy megtartóerőként működik” – hangsúlyozza a klinikai szakpszichológus. Napjainkban, a Covid-19 járvány idején is számos lelki tényező, félelem, bizonytalanság, pánik által betegítjük meg magunkat, illetve tesszük ki legyengített szervezetünket nagyobb fertőzésveszélynek. Bebizonyosodott már a történelem során, hogy egymás mellé állással, támogatással, együttműködéssel, egymás megsegítésével, csoportosan sokkal könnyebben átvészelte az ember a kritikus helyzeteket: ezek az értékek azonban mára nagyon halódók az egoizmus, önzés felé gyorsan haladó világunkban. Elfordulunk egymástól, nem kommunikálunk eleget, vagy csak felületesen, túl kevésszer tapasztaljuk, érezzük azt, hogy valaki mellettünk áll, támogat, meghallgat, segít. A szakember elmagyarázza, ezek az emberi életerő tartópillérei, elidegenedő világunkban pedig mindezek háttérbe szorításával nagy hibát követünk el. Szerepeket cseréltünk fel: a tárgyakhoz, amiket eredetileg azért találtunk fel, hogy minket szolgáljanak, elkezdünk ragaszkodni, míg emberi kapcsolatainkat fel- és kihasználjuk. Az anyagiak bűvöletében olyan értékek válnak központivá az életünkben, amelyek elmossák legalapvetőbb és legszükségesebb emberi képességeinket, éppen azokat, amelyekben mi, emberek egyediek vagyunk itt, az általunk ismert világban. A ragaszkodás, a hűség, az odatartozás fontossága erősen lecsökkent, és ebben a meghasadt világnézetben külön szakmásodott a testet és a lelket gyógyító szakember, holott mindkettőnek mindkét aspektusra figyelnie kéne.

Elnyomott sérelemből daganatos betegség

„A daganatos betegségek sok okúak, ezek között azonban nagy súllyal játszanak szerepet a lelki tényezők. Ilyenek a hosszú ideje, mélyen elfojtott, fel nem dolgozott, meg nem bocsátott sérelmek és azok is, amelyek a bűntudat során rakódnak le, amikor mi bántunk másokat, és nekünk van szükségünk megbocsátásra. Be kell látnunk, hogy az ember nem magányra ítélt, hanem egymás számára vagyunk, és talán még mindannyiunk mögött vagy felett is létezik egy egyetemes erő. Egy ateistának is kell rendelkeznie valamilyen hitrendszerrel, stabil értékrendszerrel, ami meghatározza az önmagához és másokhoz fűződő viszonyát, különben eltávolodik, elzárkózik, egyedül marad. Vegyük észre, hogy hittől, vallásos meggyőződéstől függetlenül, amikor valamilyen nehézségbe kerülünk, egyszeriben elkezdünk reménykedni valamiben. Ez az emberi gondolkodás magaslati dimenziója: amikor elkezdi remélni, hogy valami/valaki valahogyan mégis megsegíti. Az emberi egység csúcsán tehát a minket életben tartó hitrendszerünk, meggyőződésrendszerünk, egyszerűbben világnézetünk áll” – magyarázza Bagdy Emőke. Fontos tehát éreznünk, tudnunk, hogy kapcsolódunk, eredendően társas lények vagyunk, kölcsönös egymásrautaltságban élünk, és ahogy önmagunkat, úgy egymást is megbetegíthetjük, de meg is gyógyíthatjuk egymásra figyelés, valós kommunikáció által, de azáltal is, hogy mérlegelünk: van, amit tudatosan nem osztok meg másokkal, hogy fölöslegesen ne terheljem, ne rémítsem meg. Éppen a jelenlegi járványhelyzetben is az egymást támogató, gyámolító, megerősítő beszélgetések azok, amelyek segítenek átvészelni a nehéz időszakot. Ha erőteljesen félünk, rettegünk, ha gyűlölködünk, irigykedünk: legyengül az immunrendszerünk – fontos ezt észben tartanunk, erre hívja fel a figyelmet az ismert pszichológus, hiszen a haragmolekulák nagyrészt a legfontosabb szervekben ülepednek le. De ahogy ezek a pusztító, lerakódott érzelmek tudnak hatni az egészségünkre, ugyanilyen erővel hatnak az emberséges cselekedetek által kiváltott jó érzések is, például a szeretet- vagy kötődésmolekulák, a boldogsághormonként is ismert oxitocin, a fájdalomcsökkentő és kedélyjavító endorfin. Ezeket a fehérjetermészetű hormonokat a szervezet maga állítja elő. Ha megöleljük, megpusziljuk, megsimogatjuk a gyermekünket, boldogsághormon-adag áramlik végig a testén. Számos esetben például jótékony mozgással a fájdalmat is enyhíthetjük, hiszen ilyenkor hasonlóan jótékony hatású endorfint termel a szervezetünk.

„Most, amikor az élet védelme a közös feladatunk, fel kell ébresztenünk magunkban ezt az elfeledett gondolkodásmódot, azaz hogy összetettek vagyunk önmagunk rendszerén belül, s ugyanígy a társadalom részeként egységben élünk másokkal. Elembertelenedett világban élünk, rehumanizációra van szükség. Számos kutatás vizsgálta, vizsgálja azt, hogy mi tartotta életben a fogolytáborokból, koncentrációs táborokból hazakerülteket: amikor azt mondták, az azóta híres íróvá vált Viktor Frankl pszichológusnak a koncentrációs táborban, hogy a reggelt már nem éri meg, ő azt válaszolta, hogy újra találkozni fog a szeretteivel. Ki mondta neki akkor, hogy ez így lesz vagy sem? Az ő személyes meggyőződése, saját hitrendszere tartotta benne a lelket. Nekünk már nem kell ilyen léptékű világveszedelmet átélnünk ahhoz, hogy belássuk: ha valóban betartjuk az emberi együttélés alapvető szabályait, azaz ha jó vagyok és jót teszek mással, vigyázok a másikra, a szeretteimre, akkor a szervezetem megtermeli a boldogsághoz és túléléshez szükséges hormonokat, úgynevezett vitalitásgenerátorokat” – összegez Bagdy Emőke. Hozzáteszi: ebben a materializálódott világban próbáljunk meg az ünnepek közeledtével, a fentiek fényében előbb saját belső szobánkba elvonulva rendet rakni, utána a családi környezethez kapcsolódni, hiszen a lélek igényli a regenerációt, az önreflexiót. Kérdezzük meg magunktól: hol, miben és mivel ártok magamnak, másoknak, majd frissítsem fel a szeretteimmel az összetartozás fontosságát, így lesz jövőre biztosítva a talpon maradásunk, nem feltétlenül azzal, ha a huszonötödik játékot is megveszem karácsonyra a gyermekemnek.

Az együtt töltött idővel viszont szeretetet ajándékozunk. Adjunk utasítást túlfejlett egónknak, hogy tudjon engesztelni és megengesztelődni, tudjon alázattal fordulni mások iránt. A pszichológus hangsúlyozza: ha így ünnepelünk, akkor tudjuk beteljesíteni létezésünk célját, Áprily Lajost idézve, hogy fent legyünk, „az ember magasán”. Ha úgy fogjuk fel, hogy a legfontosabb az élet maga, hogy létezhetünk egymás számára, akkor minden nehézséget áthidalunk – ezzel az üzenettel kíván Bagdy Emőke a Vasárnap és Romkat.ro olvasóinak békés, áldott ünnepeket.