Karácsony a megtestesülés ünnepe: ne rontsa el a fogyasztás és a közöny!

0
390
Ferenc pápa karácsonyi szentmiséje 2020. december 24-én a Szent Péter-bazilikában. Fotó: CNS/Vatican Media

Karácsony valódi jelentéséről beszélt Ferenc pápa a perui és a trentinói küldöttségekhez, azokkal, akik az idei betlehemi jászlat, illetve karácsonyfát adták. A küldöttségekkel a pápa a VI. Pál-teremben találkozott a Szent Péter-téri karácsonyfa fényeinek meggyújtása, és a betlehemi jászol felavatása alkalmából.

Huanvelicából érkezett a perui delegáció Chopcca falu képviseletében: ennek lakói készítették idén a nagy betlehemi jelenetet. A jellegzetes, helyi anyagokból és öltözékekből összeállított jászolfigurák az Andok népeit jelképezik, és azt szimbolizálják, hogy mindenki meghívást kapott az üdvösségre. Jézus ugyanis egy nép konkrét valóságában érkezett a földre, hogy üdvözítsen minden embert, kultúrát és nemzetiséget. Kicsinnyé lett, hogy befogadhassuk, és megkapjuk Isten gyengédségének ajándékát – mondta a perui küldöttségnek a pápa.

A jászol mellett magasodik a méltóságteljes fenyőfa, mely az észak-olasz Trentino tartomány Andalo erdejéből érkezett. A karácsonyi ünnepek végéig ott fog állni a betlehemi jászol mellett, és sok-sok zarándok megcsodálja majd.

A fenyő Krisztus jele, az élet fáját jelzi, amelyhez az ember a bűn miatt nem jutott hozzá. De karácsonnyal az isteni élet csatlakozott az emberi élethez. A karácsonyfa tehát az újjászületést jeleníti meg, Isten ajándékát, aki örökre egyesül az emberrel, és nekünk ajándékozza életét. A fenyőfa fényei Jézus világosságára emlékeztetnek minket, a szeretet fényére, amely tovább ragyog a világ éjszakájában.

Ez karácsony, ne hagyjuk, hogy elrontsa a fogyasztás és a közöny! – figyelmeztetett a szentatya. Karácsony szimbólumai, különösen a betlehemi jászol és a feldíszített fenyőfa visszavezetnek minket a bizonyossághoz, ami békével tölti el a szívet, a megtestesülés öröméhez, Istenhez, aki közel jön hozzánk. Velünk lakik, reménnyel tölti meg mindennapjainkat. A fenyő és a jászol megadja azt a jellegzetesen karácsonyi hangulatot, ami közösségeink öröksége. Ez a légkör telve van gyengédséggel, osztozással, családi bensőséges érzéssel. Ne éljük hamisan karácsonyt, ne csináljunk kereskedelmi karácsonyt! – kérte a pápa.

Hagyjuk, hogy átöleljen minket Isten közelsége, ami együttérző, gyengéd! Hagyjuk, hogy beburkoljon a karácsonyi hangulat, melyet a művészet, a zene, a dalok és a hagyományok ültetnek szívünkbe!

Ferenc pápa köszönetet mondott azoknak a padovai egyházmegyés fiataloknak is, akik a VI. Pál-teremben elhelyezett betlehemi jászlat készítették. Ajándékuk karácsonyt idézi, a bizalom és a remény ünnepét. Reményünk oka az, hogy Isten velünk van, bízik bennünk, és soha nem fárad bele, hogy megbocsásson nekünk. Mi fáradunk bele a bocsánatkérésbe. Azért jön, hogy az emberekkel lakjon, a földet választja lakhelyéül, hogy velünk legyen, magára vegye azt a valóságot, ahol mindennapjainkat töltjük. Erre tanít bennünket a betlehemi jászol. Karácsonykor Isten nem úgy nyilatkoztatja ki magát, mint aki a magasból akar uralkodni, hanem mint aki leereszkedik, kicsivé és szegénnyé lesz, útitársunk, hogy szolgáljon. Ez azt jelenti, hogy ha mi követni akarjuk őt, akkor a megalázkodás, a szolgálat útját kell választanunk. Ahhoz, hogy valóban karácsony legyen, ne feledjük: Isten eljön, hogy velünk legyen, és azt kéri, hogy vegyük gondjainkba testvéreinket. Főleg a szegényebbeket, a gyengébbeket, a kiszolgáltatottabbakat, akik a járvány miatt félő, hogy még inkább kirekesztődnek. A Szűzanya és Szent József segítsen minket, hogy így éljük meg karácsonyt! – mondta még Ferenc pápa.

Gedő Ágnes, Vatican News