Az én Szent Mihályom: rajz- és fotókiállítás

0
2601
Tamás Anna rajza

A Szent Mihály-plébánia a templom restaurálása és tervezett újranyitása apropóján rajz- és fotópályázatot hirdetett. Az alkotásokból kiállítás nyílt, amely egy hónapig látogatható, a díjazottak jutalomban részesültek.

A plébánia a beérkezett mintegy 200 munkából válogatva kiállítást szervezett, amelyen a szakmai zsűri által díjazott, illetve legértékesebb, legérdekesebb munkákból mutattak meg a nagyközönségnek. A több mint 100, különböző technikával, különböző korosztályú gyermekek által készített rajzokból bőségesebb képet alkothatnak az alábbi videó nyomán.

December 10-én délután 5 órától tartották a tárlat megnyitóját az Ars Sacra Claudiopolitana kiállítótérben, a Szentegyház utca 4. szám alatt. 

A megnyitón László Attila főesperes-plébános a templom megnyitása körüli tervekről beszélt, amelyek a munkálatok haladása függvényében már többször változtak. Ezt a pályázatot is más kontextusban hirdették, a templom tervezett megnyitása előkészítő mozzanataként, csak hát a szakemberek új, feltárásra érdemes részleteket találtak több helyen is a templomban, ami a terveket átalakította. A beérkezett pályaművek sokasága, szépsége azonban a közönség elé kívánkozott, így került az anyag legjavából készült válogatás a kiállítótérbe. Mivel a Szent Mihály-templom nem csak a plébániához nyilvántartási szinten odatartozó hívek, de még csak nem is csupán katolikusok szívügye, jó, hogy ez a kiállítás az egyházi kiállítótérben létrejött: érdemes megtekinteni. Fiatal fotósok s néhány régebbi felvétel látható, és az iskolások — szintén nem csak katolikusok — figyelemre méltó rajzai, grafikái.

A pályázat nyerteseinek a díjakat nem a megszokott módon, a kiállítás megnyitójakor, hanem ma, december 12-én, vasárnap adták át a piarista templomban a 11 órai szentmisén abból a megfontolásból, hogy a plébániaközösség színe előtt történjen ez az ünnepélyes mozzanat.

A díjazottak

Fotó kategória: 1. Fülöp Lóránt 2. Halászy Kamilla 3. Jakab Alice, különdij: Palocsai Zsigmond, archív fotó, a díjat átveszi unokája (aki a pályázatra beküldte a képet) l, Hatházi Rebeka.

Rajz kategória: 0-IV. osztály: • I. hely: Szabó Kincső, II. osztály Waldorf Iskola • II. hely: Borbély-Bándi Ákos, I. osztály, Onisifor Ghibu Elméleti Líceum • III. hely: Murádin Márton, IV osztály, Nicolae Titulescu Általános Iskola • Különdíj: Jánosi Dóra – III. osztály, Báthory István Elméleti Líceum. V-VIII. osztály: • I. hely: Balog Eszter, V. osztály Báthory István Elméleti Líceum • II. hely: Kovács Nóra, V. osztály, Báthory István Elméleti Líceum • III. hely: Alakhras Hamude-Edvin, V. osztály, Báthory István Elméleti Líceum • Különdíj: Schuller Eszter, VI. osztály, Báthory István Elméleti Líceum; Márton Ágnes, VII. osztály, Báthory István Elméleti Líceum. Líceumi korosztály: • I. hely: Policsek Ivett, IX. osztály, Báthory István Elméleti Líceum • II. hely: Kiss Abigél, IX. osztály, Báthory István Elméleti Líceum • III. hely Fazakas Kinga – IX. osztály Báthory István Elméleti Líceum • Különdíj: Tamás Anna, X. osztály, Báthory István Elméleti Líceum.

Fotók: Bodó Márta, Cziple Hanna Gerda