Pápai üzenet és Caritas-program a fogyatékkal élők világnapja alkalmából

0
1600
Külön odafigyelést igényelnek a fogyatékkal élők, akiket semmilyen módon nem szabad hátrányosan megkülönböztetni. Fotó: Gyulafehérvári Caritas

Még mindig túl sok diszkriminációt kell elviselnie a fogyatékkal élőknek, írja Ferenc pápa a fogyatékkal élők világnapjára megfogalmazott üzenetében. Az ENSZ 1992-ben hirdette meg a fogyatékkal élők nemzetközi napját, amelyet december 3-án tartunk. A Gyulafehérvári Caritas is műhelymunka-sorozattal készül a világnap alkalmából, a szervezett alkalmak során gyógypedagógus, logopédus és pszichológus szakemberekkel beszélgethetnek az érdeklődők. Előbb a pápai üzenetet olvashatják, írásunk végén a Caritas-program részleteit közöljük.

Az egyház szeret titeket és szüksége van rátok – ez Ferenc pápa üzenetének lényege, amelyet a fogyatékkal élők világnapjára írt. A pápai dokumentum a Jézussal való barátságot járja körül, ebből indul és ide tér vissza. Ez a kapcsolat ugyanis nem okoz csalódást, bármilyen esendőnek érezzük is magunkat, akár az egyházon belül is.

A pápai üzenet János evangéliumának 15. szakaszára utal, az utolsó vacsorára, illetve kiemeli a Christus vivit kezdetű dokumentumban megerősített tanítást: Jézus soha nem hagy el minket. Ez olyan kiváltság, ami sorsunk része és ami megadja küldetésünket. Az, hogy Jézust barátunknak tudhatjuk, a legnagyobb vigasz. Mindannyian az ő hálás, örömteli tanítványaivá válhatunk, akik saját törékenységüket nem akadályként élik meg, hanem általa hirdethetik az evangéliumot. Ha bizalmas és személyes barátságot ápolunk Jézussal, megtaláljuk a lelki kulcsot ahhoz, hogy elfogadjuk korlátjainkat és megbékéljünk állapotunkkal.

Ferenc pápa emlékeztet rá, hogy az egyházban mindenkinek helye van, ezért a fogyatékkal élők hozzájárulását is várja a szinodális folyamatban. Biztos vagyok benne – írja a pápa –, hogyha mindenki bevonásával sikerül megvalósítani a szinodális utat, akkor az egész egyházi közösség gazdagodik általa.

Sajnos még mindig túl sok diszkriminációt kell elviselnie a fogyatékkal élőknek, akik idegen testnek érzik magukat a társadalomban. Előítéletek, tudatlanság és egy olyan kultúra következménye mindez, amely nehezen ismeri fel minden ember felbecsülhetetlen értékét. Ha a fogyatékosságot – ami a társadalmi és a személyes korlátok együtthatásának eredménye – úgy kezelik, mint betegséget, akkor megmarad a távolság és csak még jobban megbélyegzik őket. Egyes esetekben a szentségekhez való járulásban is akadályba ütköztek, ezt pedig soha nem szabad megtagadni tőlük – figyelmeztet Ferenc pápa.

A Covid-járvány még inkább próbára tette az amúgy is kiszolgáltatott fogyatékos embereket: a bezártság, a távoktatás, a szolgáltatások elmaradása növelte szenvedésüket. Az idős otthonokban élők elszakadtak szeretteiktől. A vírus még erősebben támadott ezeken a helyeken, és az ott dolgozók odaadása ellenére is túl sok áldozatot szedett. A pápa és az egyház még jobban mellettetek áll, szeretettel és gyöngéden! – üzeni nekik a szentatya. Mindenkinek joga van a megfelelő ellátáshoz, ezért külön odafigyelést igényelnek a fogyatékkal élők, akiket semmilyen módon nem szabad hátrányosan megkülönböztetni.

Mindannyian az életszentségre kaptunk meghívást – emlékeztet a pápa. Amint azt számos bibliai történetből tudjuk, a Jézussal való találkozás gyökeresen változtatja meg az emberek életét, akik azután a tanúságtevők útjára lépnek. Ez a küldetés az imából ered, amelyben példaként állhat előttünk Avilai Szent Teréz, a szemlélődés mestere. Ő azt tanítja, hogy a nehéz időkben szükség van Isten erős barátaira, hogy támogassák a gyengéket. A pandémia világosan megmutatta, hogy a törékenység állapotát mindannyian megéljük. Rájöttünk, hogy egy csónakban evezünk, mind kiszolgáltatottak, törékenyek és irányvesztettek vagyunk. Mindezzel együtt szükség van ránk és együtt kell húznunk az evezőket. Ennek pedig elsődleges módja az imádság. Erre mindenki képes: és még ha Mózeshez hasonlóan támaszra is szorulunk, biztosak lehetünk abban, hogy az Úr meghallja fohászunkat – zárja a fogyatékkal élők világnapjára írt üzenetét a pápa.

Műhelymunka-sorozat a Caritasnál a fogyatékkal élők világnapja alkalmából

A fogyatékkal élők világnapja alkalmából december 2. és 13. között műhelymunka-sorozatot indít a Gyulafehérvári Caritas a Korai nevelő és fogyatékkal élőket támogató központban Marosvásárhelyen, a Mărăști utca 36. szám alatt.

A workshopokra elsősorban olyan pedagógusok és fejlesztő szakemberek jelentkezését várják, akik munkájuk során speciális nevelési szükséglettel élő gyerekekkel kerülnek kapcsolatba, továbbá olyan szülőkét, akiknek gyerekei sajátos odafigyelést és nevelést igényelnek. Szívesen látják az érdeklődőket is, akik többet szeretnének megtudni a témáról.

Az alkalmak során gyógypedagógus, logopédus és pszichológus szakemberekkel beszélgetnek azon apró jelekről, tünetekről, amelyekre már a korai időszakban érdemes odafigyelni.

A műhelymunka témái és időbeosztása:

1.  A beszédindítás alapjai – A csecsemők és kisdedek táplálási nehézségeinek kezelése – December 2., 17 óra. Meghívott: Gnandt Gábor gyógypedagógus;

2. Mindent ért, de nem beszél! – Amit a megkésett beszédfejlődésről tudni érdemes – December 7., 17 óra. Meghívott: Gergely Annamária logopédus;

3. A figyelemzavaros, túlmozgásos gyerek az óvodában – December 9., 17 óra. Meghívott: Tatai Csilla pszichológus;

4. Egyszerű(en) autizmus!? – Milyen korai jelek utalhatnak rá? – December 13., 17 óra. Meghívott: Fülöp Orsolya gyógypedagógus.

A rendezvényre a járványügyi szabályok betartásával kerül sor: a résztvevőknek föl kell mutatniuk oltásigazolásukat vagy egy 72 óránál nem régebbi PCR teszt negatív eredményét. A maszkviselés a rendezvény teljes ideje alatt kötelező. A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Ezt ITT tehetik meg.

Gyulafehérvári Caritas

Forrás: Gedő Ágnes/Antonella Palermo/Vatican News