Ismerkedés a szemináriumi élettel

Zajlik a Preszemináriumi találkozó Gyulafehérváron

0
1996

Újabb állomáshoz érkezett az idén májusban Gyulafehérváron elkezdett Preszemináriumi talákozó (PSZT) nevet viselő, hosszú távú, egyházmegyéket átfogó projekt. November 26-ától 28-áig tartó Nyílt ajtók hétvégéje elnevézésű program keretében kilenc középiskolás diák „költözött be” a szemináriumba, hogy megismerkedjenek a kispapokkal és mindennapjaikkal – adta hírül közösségi oldalán a Seminarium Incarnatæ Sapientiæ.

A program közös esti imával vette kezdetét, ahol Kiss Endre spirituális köszöntötte a részt vevő fiatalokat, buzdítva őket arra, hogy használják ki az elkövetkező napok minden percét, hiszen már jelenlétükkel is kifejezik azt, hogy Isten egy közös kalandra hívta meg őket, bárhová is érjenek célba.

Szombaton reggel közös reggeli dicséreten és szentmisén vettek részt a középiskolásk a szeminaristákkal és elöljáróikkal. Ez a nap a közösség életének és a kispapoknak a megismeréséről szól, így elsőként Kiss Endre spirituálissal vettek részt közös programon a középiskolás fiatalok.

András István rektor köszöntője és rövid bemutatkozás után kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre került sor a kispapokkal, ahol a diákok feltehették kérdéseiket hivatással, szemináriumi élettel kapcsolatban, a kispapok pedig személyes tapasztalataikat osztották meg istenkeresésről, döntéshozatalról, hivatástisztázásról, az évek során megélt helyzetekről, életüket meghatározó sarokkövekről.

A kispapokkal való találkozás után Kovács Gergely érsek is bekapcsolódott a programba. Az együttlét során a fiatalok kötetlenül, személyes hangvételben beszélhettek a főpásztorral, válaszokat keresve akár kérdéseikre is.

Kép és szöveg: Seminarium Incarnatæ Sapientiæ

MEGOSZTÁS