Világszerte 1500 helyszínről csatlakoztak az imalánchoz

0
232


Több tízezer hívő imádkozott együtt szerte a világon Krisztus király ünnepének előestéjén.
Erdő Péter bíboros és a NEK Titkárság meghívására immár kilencedik alkalommal tartottak világméretű szentségimádási és imaláncot.

A mostani különleges, rendhagyó alkalom volt. „Legyen ez a világméretű szentségimádás a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kegyelmeiért való hálaadás és új lendületvétel! Éljük át ismét Isten megújító szeretetét!” – bátorítottak a szervezők. Európa szinte minden országából csatlakoztak az imalánchoz. Templomokban, kápolnákban dicsőítették együtt az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust – otthonaikból is sokan bekapcsolódtak.

Világszinten 70 országból, 1500 helyszínről csatlakoztak, többek között Lesotho, Tajvan, Ausztrália, de a részt vevő országok között találhattuk Izlandot, az Egyesült Arab Emírségeket, Chilét, Új-Zélandot, és számos más távoli, nem jellemzően katolikus országot is.

Először kapcsolódott be az imaláncba Burundi, Mianmar, Bolívia és Kuba. A szervezők kiemelték, hogy olyan országokból is jelezték részvételüket, ahonnan mindennaposak a keresztényüldözésről szóló hírek, így például Kínából és Nigériából is bekapcsolódtak. Sokan csatlakoztak az imalánchoz otthonaikból. Az ő bekapcsolódásukat segítendő, számos országban volt élő közvetítés templomokból, kápolnákból.

A Távol-Kelet egyik országából az alábbi üzenet érkezett: „Közösségemmel mi is csatlakozunk hozzátok és az imalánchoz Krisztus király ünnepén! Nagy üdvözlet! Szeretettel: Lucius Hre Kung, Burma püspöke”.

Belgiumból ezt írták: „November 20-ára, szombatra mintegy ötven egyházközségünk tervezett közös imádságot. Nekünk is van egy honlapunk, ahol beszámolunk erről a nemzetközi eseményről. Egységben veletek! A belgiumi résztvevők”

Az imalánc szervezői arra kérik a résztvevőket, hogy akinek lehetősége van, küldjön a szentségimádások helyszínéről rövid beszámolót, visszajelzést, fényképet a corpus@iec2020.hu címre.

A szentségimádási lánc folytatódik! Legközelebb június 18-ra, szombatra hívják imádkozni a hívőket.

Forrás: NEK Titkárság/Magyar Kurír

Fotó: Ambrus Marcsi, Molnár Tamás/Pozsonyi katolikusok, Vas Mária Teréz/pálos nővérek