Kovásznán mutatott be szentmisét Böjte Csaba

0
746
Fotók: Nagy Árpád Botond

A szegények világnapján mutatott be ünnepi szentmisét Kovásznán Böjte Csaba ferences szerzetes a helyi Szent István király-templomban. Az istenháza teljesen megtelt, Böjte Csaba elgondolkodtató üzeneteivel térhettek haza a hívek: többek között egy felszólítással arra vonatkozóan, hogy mindenki vessen számot, mi a valóban fontos érték az életében, és mennyi „szemét” is összegyűl sokszor: lelki gazdagságunk sokszor sokkal kevesebben múlik, mint azt legtöbbször gondolnánk.

Ha a jövőnkre figyelünk, mit látunk, mi vár ránk? – tette fel a kérdést a szentmise szónoka, Böjte Csaba. A ferences szerzetes szerint a bölcs ember mindig előre néz. Sokan sötét jövőt festenek az emberiségnek globális felmelegedést, társadalmi feszültségeket, migrációs válságot, koronavírus okozta nehézségeket hangsúlyozva, amelyek hallatán könnyen összeszorul az ember szíve. Fontos azonban tudni, hogy a keresztény ember nem a világvégére készül, hanem az Úrral való találkozásra, az ő akarátanak a beteljesedésére, hiszen a Miatyánkban is azt imádkozzuk, hogy: „Jöjjön el a Te országod!”. Isten szeretetének kiteljesedését reméljük, hisszük és várjuk. Ezért dolgozunk – hívta fel a figyelmet a szónok.

„A mai vasárnapot az egyház a szegényeknek szenteli. A felhalmozott javak egy része halálunk után a szemétbe kerül, ezzel a szellemmel kezdjünk gyűjteni. Ami szükséges a létedhez, azt vedd meg, azt birtokold. De fölösleges limlommal ne töltsd meg a házadat és az életedet, mert csak szemét lesz belőle. Amiért most verejtékes munkával küzdesz, hogy megszerezd, lehet, hogy nem fog kelleni senkinek. Nézzünk szembe ezzel a valósággal” – fogalmazott Böjte Csaba. Arra kérte a Mindenhatót, hogy valóban szolidárisak legyünk, szeretetben éljünk, tudatosan azt vegyük magunkhoz, amire szükségünk van, azt viszont bátran vegyük is magunkhoz, de fölösleges teherrel ne nehezítsük sem a magunk, sem a szeretteink lelki hátizsákját.

A szentmisén a kántori szolgálatot Kolozsi István, a kovásznai Boldog Apor Vilmos otthon vezetője látta el, és az otthon gyermekei énekeltek a szentmisén. Az ünnepi alkalom végén Péter Arthur plébános megköszönte Csaba testvér globális tapasztalattal bíró prédikációját, és azt is, hogy felhívta a figyelmet korunk egyik legnagyobb problémájára: a kapzsiságra.

Böjte Csaba prédikációját a Dévai Szent Ferenc alapítvány YouTube csatornáján lehet teljes terjedelmében megnézni:

Jánó Árpád akolitus