Montessori Mária: a szabad és önálló cselekvés segíti a gyermek fejlődését

0
247
Annak érdekében, hogy a gyermek számára ne legyen túlméretezett a felnőttek világára szabott eszközrendszer, Montessori javasolja, hogy ezek a gyermekre legyenek szabva. Illusztráció: Szász István Szilárd

A gyermek a jövő záloga, idézzük sokszor a sommás megállapítást, de hogy miként segíthetjük a gyakorlatban szülőként, pedagógusként a gyermek, a fiatal fejlődését és kibontakozását, már kevésbé könnyű egyszerű szólammal megválaszolni. Az interneten számtalan gyermeknevelési tanács kering, azonban a sokszor egymásnak ellentmondó nézetek között érdemes megismerkedni Montessori Mária gyermekképével, módszereivel. Az 1870-ben született Montessori Mária volt az első nő, aki olasz egyetemen szerzett diplomát, az általa kidolgozott reformpedagógia átformálta a gyermeknevelést. A Montessori név ma már sokszor hangzatos hívószóként marketingeszközzé redukálódik egy-egy termék, gyermekeknek szánt játék reklámozása során. Pedig pedagógiai szemléletét, gyermekképét érdemes szülőként és tanárként is megismerni, tanulmányozni, illetve életbe ültetni.

Engedni a gyermeket szabadon és önállóan cselekedni – ez képezi Montessori Mária pedagógiájának alapját. A reformpedagógia első nagy hatású női képviselőjeként Montessori Mária a 19. és 20. század fordulóján olyan nevelési programot dolgozott ki, amelyik szemben találta magát a korabeli hagyományos, frontális oktatási módszer bebetonozott rendszerével. Pedagógiájának alapjait és az általa kidolgozott módszereket értelmi fogyatékos gyermekek mellett kezdte alkalmazni látványos eredményekkel. Az általa kezelt és foglalkoztatott fogyatékos gyerekek szintje elérte a nem fogyatékos gyerekekét, aminek szerinte az lehet az oka, hogy az egészséges gyermekek esetében nem megfelelő módszereket alkalmaznak a nevelésben. Így fordult idővel az egészséges gyermekek felé. Úgy gondolta, hogy a gyerekek nem elég szabadok az iskolában, a gyermeki lélek sajátosságait nem veszik figyelembe a nevelés során. Az erkölcsi és szociális nevelés meglátása szerint szorosan összefügg a vallásos neveléssel. Nevelési elveit mélyen áthatotta keresztény, katolikus világnézete.

Nőként azt a harcot is meg kellett vívnia, hogy szembeszálljon a 20. század elejére még erősen jellemző férfiközpontú társadalommal, amely nem tekintett egyenlő félként a nőkre. Ennek a harcnak a drámáját szemléletesen mutatja be az Egy élet a gyermekekért című film, amely szerint Montessori, bár kiváló pedagógiát dolgozott ki, mégis arra kényszerült, hogy saját gyermekének a neveléséről lemondjon, mivel gyermeke apja nem volt hajlandó vállalni tetteiért a felelősséget.

Megdöbbentő feszültség áll fenn Montessori pedagógiája és saját gyermeknevelési tragédiája között. Jean-Jacques Rousseau példáját szintén felidézhetjük, aki gondolataival, illetve Emil, avagy a nevelésről című könyvével nagy hatást gyakorolt a neveléselméletre, azonban családi élete és gyermekeihez való viszonyulása (több gyermeke is lelencházban nőtt fel) korántsem nevezhető példaértékűnek. Szinte mindenki ismer olyan tanárt, aki kiváló pedagógus, azonban a gyermekei nevelésében csődöt mondott. Montessori Mária gyermekképét követve hogyan lehet valaki jó pedagógus, illetve jó szülő?

Montessori megközelítésében a gyermek belső késztetés alapján képes arra, hogy saját személyiségét önmaga építse fel. Ez két alappillére támaszkodik: egyrészt fontos szerepet kap a gyermeki aktivitás, amelynek során a gyermek maga alkotja meg képzeteit, gondolatvilágát, aminek csak elindítója a felnőtt, a pedagógus, másrészt pedig lényeges a gyermeki szabadság, amíg az nem sérti a többi gyermek önálló tevékenységét. Felfogása szerint a gyermekek rendelkeznek a világ megismerési igényével, ezért Montessori módszerének lényege nem a tanításban áll: szerinte azáltal segítheti a felnőtt ezen igény elérését, hogy olyan környezetet hoz létre, amelyben a gyerek saját kezébe veheti az eszközöket, és saját tapasztalatai alapján fedezi fel a dolgokat, fejleszti képességeit és szerez új ismereteket. Ebben az összefüggésben a pedagógus nem irányító, hanem segítő. Montessori pedagógiájának összefoglalójaként tekinthető a módszer mottójává vált gyermeki kérés: „segíts, hogy magam csinálhassam”.

Annak érdekében, hogy a gyermek számára ne legyen túlméretezett a felnőttek világára szabott eszközrendszer, Montessori javasolja, hogy ezek a gyermekre legyenek szabva. Az eszközök követik a gyermek fejlődési szakaszainak sajátosságait. A Montessori-iskolákban ezen elveket követve alakítják a termeket, azonban felmerül a kérdés, hogy szülőként mit tehet, aki ezt a módszert szeretné követni. A szülők talán egy gyermekszoba berendezésével alakíthatnak ki olyan környezetet, ahol gyermekeik saját tapasztalatok útján önállóan, de szülői megfigyelés alatt (azonban nem kontroll alatt) fejleszthetik képességeiket. Így lehetőség van arra, hogy az asztal, az ágy, a szekrény, a bútorok és a játékok a gyermekekhez legyenek méretezve, így sokkal otthonosabban mozoghatnak benne. A sajátos Montessori-eszközök beszerzése anyagi ráfordítást igényel, azonban a szerényebb sorban levők akár saját maguk is elkészíthetik az eszközök egy részét.

Montessori 25-40 fős osztályokkal foglalkozott, ahol különböző fejlettségű gyermekek voltak, így a nagyobbak megtapasztalhatták a tudás átadásának az élményét, amikor kisegítették kisebb társaikat, a kisebbek pedig megérezték a nagyobbak gondoskodását, és motivációt kaptak a tanuláshoz. A szülők hasonló tapasztalatokkal gazdagíthatják gyermekeiket, ha olyan társaságba járnak, ahol szintén vannak gyermekek, így amíg a felnőttek beszélgetnek, szórakoznak, addig a lurkók a rendelkezésükre bocsátott megfelelő eszközökkel és játékokkal foglalkozva egymást segíthetik a tanulásban.

Megismerve az elgondolásait, egyetérthetünk Montessori Mária azon elképzelésével, hogy a gyermeket szabadon kell engedni, és nem kell ráerőszakolni a felnőttek által hasznosnak és lényegesnek tűnő információáradatot, tehát engedni kell, hogy saját tapasztalatai révén fedezze fel a világot. Ily módon szülőként és pedagógusként is az a dolgunk, hogy a gyermekünk és diákjaink fejlődését segítsük. Éber jelenlétet követel azon a szimbolikus kötélen való egyensúlyozás, amelynek egyik oldalán a túlzott kontroll csapdája rejlik, a másik oldalon pedig a szabadság helyett a szabadosságra nevelés és az elkényeztetés lehetőségének veszélye fenyeget. A gyermeki kreativitás és tisztaság helyesen használt szabadsággal ötvözve olyan lehetőségeket rejt magában, ami által nemcsak a gyermek tanulhat, hanem kellő érzékenység esetén akár a felnőtt is fejlődhet, legyen akár pedagógus, akár szülő.

Megjelent a Vasárnap 2021/45-ös számában.