A misszió: jezsuita társasjáték

0
400

Rendalapítójuk megtérésének 500. évfordulóján a jezsuiták összefogtak a Múlt-kor történelmi magazinnal. Az együttműködésből a Szent Ignác-év egyik legkülönlegesebb eredménye született: A misszió című társasjáték, adta hírül a jezsuita.hu. A szeptemberben megjelent történelmi album lapozgatása mellett immár játékosan is fel lehet fedezni, mit adtak nekünk a jezsuiták.

„A társasjáték nyújtotta közösségformáló élmény valami ősi és mélyen bennünk rejtező viselkedésformát hív elő belőlünk, amire úgy vágyunk, mint egy adrenalinfröccsre” – mondta a vele készült interjúban Bartal Csaba, a Múlt-kor történelmi magazin és portál főszerkesztője.

A csapata által tervezett A misszió nevű társasjátékot játszva jezsuita szerzetesek bőrébe bújhatunk, körbeutazhatjuk a világot, saját missziókat alapíthatunk a dél-amerikai dzsungel közepén, Afrika sivatagjaiban vagy az ázsiai sztyeppéken. Közben pedig jobban megismerhetjük a Jézus Társasága történetét — és egy kicsit önmagunkat is.

A tervezők igyekeztek ötvözni a Szent Ignác-i lelkiséget a versengő játékszellemmel, ebből pedig egy különböző nehézségi szinteken játszható, együttműködésre sarkalló társasjáték született, amely arra mutat rá, hogy a célt elérni csak közösen sikerülhet: „Noha minden játéknak csak egy győztese lehet – ez a mi esetünkben is így van –, a többi társassal ellentétben A missziónál van egy pillanat, amikor mindenki elbukhat, ha nem figyel oda: vagyis ha a játékosok túl önzők.”

A missziót ketten, hárman vagy négyen játszhatják egyszerre, három különböző nehézségi szinten. Titkos küldetést teljesít mindenki, amiben akciómezők, meglepetéskártyák, valamint játékostársai segítik vagy épp hátráltatják.

A játék megrendelhető a Múlt-kor honlapján. Megvásárlásával a Jézus Társasága afrikai szolgálatát is támogatják, amennyiben a bevétel három százakékát a kiadó három ottani kezdeményezés segítésére utalja át a fekete földrészen.