Az orvos gyógyítson tovább, a szabó varrjon

0
5752
A kép tíz éve készült anatómia gyakorlaton

Miért is lett a gyógyítóból ellenség? Hogyan küzdhetnénk együtt a járvány legyőzéséért, segítve a gyógyítók dolgát, hagyva, hogy végezzék becsülettel a munkájukat, ahogyan a legtöbben teszik?! Hogyan tudnánk a társadalmat együtt, szeretettel, tisztelettel, bizalommal közösen gyógyítani? Dr. Tubák Nimród társaiért, betegeiért felelő orvosként teszi fel e kérdéseket, mutatja meg a gyógyítók napi küzdelmét belülről, a helyzet ismeretében.

Hat évet voltam egyetemista. Ennyi idő a képzés, ha az ember orvos szeretne lenni. Talán érez egy késztetést, talán úgy gondolja, hogy ő ezzel tudna embertársai életminőségén javítani, a közösségében hasznos, gyógyító szerepet vállalni.

Öt éve fejeztem be a tanulmányaimat. Abban az évben hasonlóan tett még 143 magyarul beszélő évfolyamtársam, kollégám. Egy évvel korábban vagy később megközelítően ugyanennyi végzősből lett orvos. Elkezdtünk dolgozva tanulni, tanulva dolgozni. Újból öt év tanulás kezdődött, sokkal több gyakorlattal.

A legtöbb szakág rezidensképzése öt év, persze van négy éves is meg hét éves is, de a legtöbb öt. Sokunknak most volt, van vagy lesz a szakvizsgája. Szakorvosok lettünk, leszünk.

Tubák Nimród Kézdivásárhelyen született, a Nagy Mózes Elméleti Líceumban tanult. A MOGYE orvostanhallgatója lett 2010-től, majd 2016-ban végzett. 2017. január elsejétől aneszteziológia és intenzív terápiás rezidens. Most volt az elméleti szakvizsgája, a gyakorlati szakvizsgáját aneszteziológia és intenzív terápiából a járványügyi helyzet miatt decemberre halasztották. Diákévei alatt a Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség elnöke volt, diákképviselő az egyetem szenátusában és az igazgatói tanácsban, illetve a kari tanácsban. Rezidensévei alatt doktorált népegészségtanból, 2020 novemberében védte meg a PhD-ját. Jelenleg az Erdélyi Rezidens Orvosszövetség elnöke.

Tizenegy év alatt végig arra készültünk, hogy tehetségünk és oktatásunk szerint a legjobb szakemberek lehessünk. Mégis ez idő alatt megváltozott a társadalom egészségügyhöz való hozzáállása, az orvosokhoz való viszonyulása, hisz ez a járvány mindezt a felszínre hozta. Tévéből, sajtóorgánumoktól, közösségi felületekről azt olvasom, hogy gyilkosok vagyunk, lefizetett, beépített emberek, majdnem közellenségnek számítunk. Sokan szabadon, felelősségre vonás nélkül nemcsak hogy kétségbe vonják a tudomány, az orvosok kérését, javaslatát, tanácsát, de még szembe is áll és ellent is mond a közösség embere, a nagyhangúak, nagyszájúak, véleményformálók társasága.

Mit is mondhatnék biztatásul, útravalóként ennek a 143 évfolyamtársamnak vagy azoknak, akik előttem vagy utánam végeztek/végeznek. Mi a hibánk nekünk abban, hogy orvosok lettünk, ezzel együtt gyilkosok? Mi a hibánk, hogy örököltünk egy egészségügyi rendszert, amiben az emberek elveszítették a bizalmukat? Mi a hibánk, hogy most jövünk ki az iskola padjaiból, de már pénzzel megkent „şpăgaroknak” neveznek? Mi a hibánk, hogy a kórházaink nem Hilton Hotelek, hanem megmaradtak egy fejlődő ország kórházainak? Mit kellene tennünk, hogy ez megváltozzon? Egyáltalán mi kellene tegyünk érte?

A betegek odabent mégis megváltoznak, oly sokszor hallom az utóbbi időben: Doktor úr, tegyenek meg mindent, amit tudnak. Ha valamire szükség van a gyógyuláshoz, akkor a pénz nem számít… Oly sokszor… Ameddig nem jön be hozzánk a beteg, addig mi vagyunk a rosszak, majd megváltozik. Fejre állunk ha kell, harcolunk, biztatjuk a benti beteget, hogy próbálja fejben is legyőzni a betegséget, két hét intenzív terápia után, ha a beteg magánál van, akkor megtörik, el-el sírja magát, majdnem könyörgünk neki, hogy ne adja fel, pszichológust hívunk mellé, majd odakint mégis mi vagyunk a rossz, a gonosz. A felszereltséghez, a személyzethez, a gyógyszer elérhetőséghez képest mi megteszünk mindent, de a kinti ember megtesz-e mindent? Megtesz mindent egy olyan járvány leküzdésére, amiben minden ember ki kellene vegye a részét?

Tudom én, hogy van az a 20-30%, aki teljesen másképpen gondolkodik, aki megfogadja a tanácsokat és nem azért oltatja be magát, mert éppen erre kötelezik vagy éppen a bevásárlóközpontba nem engedik be.

De mégis mit mondhatnék? Talán azt, hogy tegye mindenki félre a sértődéseit, frusztrációit, kicsinyességeit és tegye azt a saját kis körében lelkiismeretesen, amihez ért, amit tanult, amit tud. Az orvos gyógyítson tovább, a szabó varrjon tovább és a szerelő szereljen tovább. Az orvos ne akarjon szerelő lenni és a szabó sem orvos, sem tudós. „Majd megváltozik a világ, amikor megérett rá. Fontos, hogy a tükörben mindenki tudjon szembenézni magával.”

Tubák Nimród