Gólyanap a kolozsvári egyetemi lelkészségen

0
933
Fotók: Péter Loránd, Simon Kerekes Boróka

A tanévnyitó Veni Sancte szentmise után gólyanappal is köszöntötte a kolozsvári Katolikus Egyetemi Lelkészség a kezdő egyetemistákat. Szombaton, omtóber 23-án egésznapos program keretében ismerkedhettek egymással a gólyák.

Az új egyetemi tanév hozta magával az újdonságokat: új egyetemisták, új egyetemi lelkész és diakónus, új csoportvezetők, s bár a KEL-csoportok megkezdték működésüket az elmúlt két hétben, kellett egy olyan alkalom, amikortól már mind otthon érezhetjük magunkat a KEL-ben: ez volt a gólyanap.

Nagyon tartalmas nap volt. Lehetőségünk volt a különböző programok során meglátni azt, hogy egyenként, illetve csapatban hogy tudunk helytállni, mindenki meg tudta csillogtatni a kreativitását, illetve a lelkének egy darabját.  

Amikor a program teljes és már csak a résztvevők kell megérkezzenek, akkor a legnagyobb az izgalom: ki hogyan érkezik meg, milyen elvárásai vannak, van-e bennük nyitottság aziránt, amit mi szeretnénk velük közösen megvalósítani és hasonlók. 

Az érkezéstől a búcsúzásig végig mosolyogtam. Annyira jó volt látni és tapasztalni a szervezők és a résztvevők lelkesedését. Fáradhatatlanok voltunk, szünetre szinte küldeni kellett az emberkéket.

Miután Jánossi Imre egyetemi lelkész köszöntött minket, elindultunk a megismerés útján. Játszodtunk, így könnyebb volt megtanulni egymás nevét, megosztani magunkból egy-egy kívülről nem látható vonást is. Ezeknek köszönhetően már tudjuk, hogy nincs az a lufi, amelyiket ne tudna egy összetartó csapat előbb vagy utóbb kilyukasztani, hogy mennyire fontos az egymásra való figyelés— például ha beszéd nélkül kell tudassuk az életkorunkat, hogy az egyetemisták a legkreatívabbak a konyhában— a legkülönbözőbb ételek is tudnak passzolni, ha éhes az ember, hogy milyen vagány dolgok tudnak születni, ha ilyen csodás emberek kerülnek egy helyre.

A napunk során helye volt a játéknak, de helye volt Istennek is. Az olvasmányok megadták nekünk az irányvonalat, amely a közös utunkon meghatározó lesz: igent mondani a krisztusi hívásra, de nem egy akármilyen igennel—egy radikális, vissza nem vonható igennel, amely nem ad helyet annak, hogy hátranézzünk. S ha már az addigi napunk erre készített, olyan jó volt hallani azt, hogy a külsőnél, a láthatónál mennyivel fontosabb az, amit elsőre az ember nem vesz észre, ami a sorok mögött van.

Nehéz volt a zsűri dolga, de abban egyetértettünk, hogy a díjazás során a csapat közös erényét szeretnénk kiemelni, így lettek legkreatívabb, leghumorosabb, legharmonikusabb és “legdeszkurkörecebb” csapatok, amit nagy odaadással, humorral fűszerezve oldottak meg a zsűri férfi tagjai: Imre atya és Roli diakónus egymás szavát kiegészítve csigázták fel érdeklődésünket, miközben Lóri, a veterán KEL-tag a hangulatfokozó zenei aláfestést biztosította.

Úgy gondolom, hogy egy igazán tartalmas és szeretettel teli napunk volt, ezt erősítette meg az az öröm, amelyet az este során láttunk és tapasztaltunk másokon és magunkon is. Nem lehetett volna ennyire felemelő, ha nem munkálkodott volna a jó Isten. Ötleteket kaptunk, majd embereket magunk mellé, akikkel megvalósítsuk. Hiszem, hogy az otthon lenni kifejezés új fogalommal egészült ki, ami ezek után csak erősödni fog: a KEL-lel.

Gagiu Barbara