Vírus-bizalom….

0
2641

Gyönyörűséges hatása van annak a szónak, hogy bizalom. Amikor valami nehéz az életünkben kitartásunkhoz elég az, ha van bizalmunk.

Ez nemcsak egy gyönyörű szó, hanem az élet alapértéke. Amikor ezt a szót kimondom, bennem mintha nosztalgia íze lenne, mert eszembe jut a szülőföldem, a hegyeim, az alázattal élő egyszerű emberek, és miközben majdnem minden megvan, azt érzem, mégsincs minden a helyén, valószínűleg, bennem és bennünk. Mert minden adott, hogy a bizalmunkat ne veszítsük el, különösen abban, aki megtart, abban, akiért érdemes változni, abban, akiért érdemes egy nehézségben, betegségben kitartani.

Amitől napjainkban hangosak vagyunk, az nem az igazat szolgálja, hanem a bizalmatlanságot. Ez a „víruskorszak”, az oltások több táborra szakítottak bennünket. Anélkül, hogy a tudomány alapvető igazságait ismernénk, hangzatos és markáns véleményünk van arról, hogy jó vagy rossz az oltás, létezik vagy nem létezik a vírus, miközben szemünk előtt a tragédiák, naponta szirénázó mentők, és a növekvő halottszámok.

Ismerem ezt a tragédiát, hogy amíg nem érint bennünket, ezek csak számok. Ami számomra megdöbbentő és fontos, az nem annyira a mi véleményünk vagy hangos szavunk, hanem annak lecsapódása. Az nem más, mint a bizalmatlanság egymással szemben.

Olyan furcsa, hogy nem gyógyulunk, az sem, aki oltott már, és az sem, aki nem oltott, mert magunk elől és magunkban égetjük fel a bizalmat. Fontosabb lenne a hangos ilyen vagy olyan véleményünk helyett vigyázni arra, hogy az élet alapállása a bizalom nehogy kivesszen belőlem vagy belőled!

Egy dolgot szeretnék mindannyiunk lelkére kötni: az élet védelme a legfontosabb, és minden, ami az élet ellen irányul, az bűn. Nem a kommentek és háttérmagyarázatok védik meg az életet, hanem azok a cselekedetek, amelyek az életet szolgálják. Ebben az összevisszasságban a legfontosabb számunkra megőrizni a bizalmat egymás iránt. És ami ránk tartozik, ami tőlünk függ, arra figyeljünk, hiszen a bizalmam megtartása vagy elveszítése tőlem függ.

Ezért amíg élünk, sosem késő, hogy a bensőnkben, az életünkben gyönyörűséges íze legyen a bizalomnak. Mert egyikünk sem úgy született, hogy elvehetetlen bizalom az ő kincse, hanem azt tanultuk a hozzánk legközelebb állóktól, és ez az élet bennünk való nagy harca, hogy a bizalmat hol egy kissé elveszítjük, hol visszaszerezzük. Ezért nem sóvárogni kell, hanem bizalommal élni, különösen egy olyan korban, amikor ez kincs, melyet alig lehet tapasztalni.

A bizalom nem kívülről jön, megérinthet a szépsége, de ezt magunkban alakítjuk, magunk alakulunk a bizalom emberévé a családunkban, környezetünkben. Ezért nem várni kell rá, hanem alkalmasnak kell lenni rá. Ezért van inkább szükségünk a változásunkra, mint az ítéletünkre vagy elvárásunkra. Őszintén, nem tudom, mi taníthat meg bennünket magunkban jobban becsülni az életet, miközben látjuk, hogy sok drága embertestvérünknek egyszerűen elfogy a levegője, tönkremegy a tüdeje. Vegyünk mély levegőt, ne simuljunk bele olyan helyzetekbe, amelyeket nem akarunk, amelyeknek csupán a látványát szeretjük. A kitartáshoz pedig elég, ha megvan a bizalom.

Bilibók Géza

MEGOSZTÁS