Birtoklás helyett létezés

0
426

EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből
Abban az időben amikor Jézus útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”
Jézus megkérdezte: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne tanúskodj hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!”
Ekkor az így válaszolt: „Mester, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.”
Jézus ránézett és megkedvelte. Ezt mondta neki: „Valami hiányzik még belőled. Menj, add el, amid van, oszd szét a szegények közt, és így kincsed lesz az égben. Aztán gyere és kövess engem!”
Ennek hallatára ő elszomorodott, és leverten távozott, mert nagy vagyona volt.
Jézus ekkor körülnézett, és így szólt tanítványaihoz: „Milyen nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” A tanítványok megdöbbentek szavain. Jézus azonban megismételte: „Fiaim, milyen nehéz bejutni a gazdagoknak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.”
Azok még jobban csodálkoztak, és kérdezgették egymást: „Hát akkor ki üdvözülhet?”
Jézus rájuk nézett és folytatta: „Embernek lehetetlen ez, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.”
Ekkor Péter megszólalt és ezt mondta neki: „Nézd, mi mindent elhagytunk, és követtünk téged.”
Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, mindenki, aki értem és az evangéliumért elhagyja otthonát, testvéreit, anyját, apját, gyermekeit vagy földjét, százannyit kap, most, ezen a világon otthont, testvért, anyát, apát, gyermeket és földet – bár üldözések közepette –, az eljövendő világban pedig örök életet.”

Mk 10,17-30

A híres francia nyelvész, Emile Benveniste írja le pontosan, hogy a birtokviszony kifejezése az indoeurópai (és nem csak) nyelvekben kétféleképpen történik. Az egyik lehetőség igen elterjedt a ma beszélt modern nyelvekben a „birtokolni” ige használatával történik: ich habe ein Haus, ahol az alany az én, a birtok a ház, az alany és a tárgy birtokos- birtok-viszonyát pedig a kettejük között álló haben ige hivatott kifejezni. Ugyanez a helyzet a románban, olaszban, latinban, görögben, angolban stb. A második lehetőség kevésbé elterjedt a modern nyelvekben, de nekünk, magyar anyanyelvet beszélőknek annál inkább ismert. Az iménti német mondatot magyarra úgy fordítanánk, hogy nekem van egy házam. Ebben a szerkezetben a birtok nem tárgy, hanem alany, a létezést jelentő ige mellett neki jár a fontosabb szerep, míg a birtokos egy alárendelt részeshatározói funkcióval kell beérje. Ebben a szerkezetben a birtokolható valóság sokkal fontosabb szerephez jut, úgy is mondhatnánk, hogy ez a szerkezet a valósággal szemben tanúsított nagyobb tiszteletről árulkodik.

Benveniste maga egy merész következtetést von le ezekből a megállapításokból. Szerinte a birtokolni igés szerkezet egy másodlagos, derivált, későbbi időben kialakult formula. A lenni igével képzett szerkezetek helyettesítése azért következett be – állítja Benveniste – mert az emberek valósághoz való viszonya is megváltozott. Egy olyan változásról van szó, amely egyrészt a társadalom szerkezetét is módosította, másrészt viszont a nyelvhasználatban magában is lecsapódott. Nem nehéz kitalálni, hogy a magántulajdon megjelenése vezethetett el a birtokolni igés szerkezetek megjelenéséhez. Nem az én tisztem eldönteni, hogy Benveniste feltevése megállja-e a helyét vagy sem. Ami viszont az elemzéséből kitűnik, az a valósághoz való viszonyulásnak a két módja. A két nyelvi formula esetében az alany és tárgy/részeshatározó változó. Ami állandó bennük, az a kétfajta állítmány, az ige: a birtokolni és lenni. Vagy megfordíthatjuk: Lenni és birtokolni. Ez a két szó ebben a sorrendben több híres mű címe is lett. Így például Gabriel Marcel vagy Erich Fromm is írt egy-egy könyvet ezzel a címmel. A 20. század gondolkodóit nagyon is foglalkoztatta ez a téma.

Mit jelent lenni és mit jelent birtokolni? A kettő közti különbséget nagyon nehéz megfogalmazni. Maga Erich Fromm is inkább példákat hoz, amelyeken keresztül sejtetni engedi, mit is ért a két mód közti különbségen. A birtoklás móduszában levő egyetemista azért vesz részt az előadáson, hogy mindent lejegyzeteljen. A létezés móduszában levő egyetemista számára az előadás elsősorban nem teleírt lapokat eredményez, hanem a professzor és a saját gondolatmenete közti aktív konfrontációról szól. A birtoklás móduszában leledző egyetemista lehet, hogy több teleírt lappal távozik, de a létét nem érinti az előadás – csupán csak azt, amit birtokol. A létezés móduszában levő egyetemista talán egy adott dologról, problémáról teljesen másképp gondolkodik egy jó előadás után. A léte változik. Ismeretekkel lehet rendelkezni, lehet birtokolni őket, de teljesen mást jelent ismerni. Az autoritást, a tekintélyt lehet birtokolni, de teljesen mást jelent autoritásnak lenni, tekintéllyel föllépni. Az is kérdés, hogy nekem testem van, vagy én a testem vagyok.

A teológusok ismerik a kétféle hit megkülönböztetését: fides quae-t, amely a hit tételeit jelenti, a dogmákat. Ez a birtoklás móduszában való hitmeghatározás. De ott van a fides qua is, amely a hittételek elfogadásának aktusát, az Istenbe vetett bizalmat, az odaadást jelenti – ez a hit lét-módusza. Szeretni is kétféleképpen lehet: szeretni, miközben a másikat birtokolni akarjuk – féltékenység. Szeretni – miközben a másikkal csak együtt akarunk lenni. (Házasság vs. udvarlás.)

A gazdag ifjúról szóló történet épp ennek a két viszonyulási módnak a példázata. A gazdag ifjú a birtoklás módján élő ember egyfajta prototípusa. Jézus valami másra, a létezés világába hívja – ide az ifjú nem hajlandó követni. De nemcsak arról van szó, hogy a történetben a gazdagság valakit megakadályoz Jézus követésében, egy boldogabb, teljesebb élet fölvállalásában, nemcsak az történik, hogy Jézus az ifjú kudarcot vallott meghívása után a gazdagság, a birtokvágy veszélyeire figyelmeztet, hanem maga a szöveg szóhasználata is leképezi, visszatükrözi mindazt, amit fentebb elmondtunk. Az ifjú első mondata elárulja, hogy mentalitásában teljesen a birtoklásnak hódol. Azt kérdi a görög szöveg szerint, hogy mit kell tennie ahhoz, hogy örökölhesse az örök életet. Örökölni valamit azt jelenti, hogy valakitől ajándékba kapni (azért kapjuk, mert méltóztattunk valakinek a rokona lenni), de miután már megörököltük, azután birtokoljuk is. A Máté evangélium szerint azonban az ifjú egész egyszerűen azt kérdezi Jézustól: Mit tegyek, hogy birtokolhassam az örök életet. Jézus válasza azonban épp azt mutatja meg, hogy Jézus maga mennyire másképp gondolkodik. Nem beszél birtoklásról, hanem bejutásról, bemenetelről a mennyek országába. Az örök élet, a mennyek országa nem olyan valóságok, amelyeket az ember birtokolhat. Csak a létezés módjában viszonyulhat hozzájuk.

Amikor Jézus idézi az ifjúnak a tízparancsolatot, nem említi az Istenre vonatkozó előírásokat. Csak azokat, amelyek az embertársakkal szembeni kötelességekről szólnak. De amikor rákérdez arra, hogy kész-e az az ifjú mindenét eladni és követni őt, akkor bebizonyosodik, hogy bizony pont az első és legfontosabb törvényt nem tartja be. Ekkor lesz világos, hogy az Istenre vonatkozó részt figyelmen kívül hagyta. Ott az áll ugyanis, hogy Istent mindennél jobban kell szeretni. Nem véletlen, hogy a márki „ifjúkorom óta” idézet épp a 71. zsoltárt juttatja eszünkbe, ahol az áll: megemlékezem arról, hogy csak te vagy igaz.

Mikor boldogabb az ember? Ha sok mindent birtokol, vagy ha nagy intenzitással létezik? Isten a fiában arra hív, hogy ne birtokolni akarjunk, hanem létezni. Létezni pedig azt jelenti, nem uralni a valóságot, hanem bemenni az örök életre. Kilépni saját egoizmusunkból, növekedni a szeretetben, kapcsolatban állni Istennel, vállalni a lét kockázatát – azt a kockázatot, amely elengedhetetlen a boldog, teljes élethez.

László István székelyszenttamási plébános